A nepotizmus hétköznapjai

Narancsblog

Kocsis Máté úgy állította, hogy Magyar Péter munkáit Varga Judit szerezte, mintha a világ természetes dolgai közé tartozna: a miniszterek állami cégek vezérigazgatói helyeire raknák a férjüket.

A Fidesz hagyományosan akkor a legizgalmasabb, amikor valakit annyira utálnak, hogy a lejáratása érdekében akár saját működési hibájukat is felvillantják. Ilyen az, amikor Gulyás Gergely integrációs problémákat emleget a cigánysággal kapcsolatban, ezzel kivédve a gyenge oktatási eredmények miatt érkező kritikákat, akkor nem nehéz feltenni a kérdést, hogy mégis ki kormányoz már több, mint tíz éve. De Kocsis Máté, a Fidesz verbális verőembere ennél sokkal nagyobbat dobott, amikor a Kormányzati Tájékoztatási Központot megelőzve mondta el a véleményét arról a Magyar Péterről, akit pár hete még szóra sem érdemesnek tartott pártja:

„Elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni.”

Hát most aztán nem lennénk az említett feleség, Varga Judit helyében: csak nem az történik már megint, hogy a kormánypárt a világ legtermészetesebb dolgaként adja elő, hogy a saját klientúrájának oszt ki különféle feladatokat? Félreértés ne essék, nem akarom én Magyar Péter képességeit kritizálni, hiszen aki hetek óta tud ilyen jó ívű showműsort csinálni, annak minimum az RTL-nél lenne a helye, de hát ha jól értem, itt mégis csak az van, hogy a Fidesz frakcióvezetője elmondja, tudomása van arról, hogy az igazságügyi miniszter a férjének szerez állami cégeknél olyan munkákat, ami a 2021-es adatok szerint havi 3,5 millió forintos fizetést jelent. Plusz évi 1,3 millió cafeteriát, abból azért kijön egy bungaló a Balcsi mellett is nyáron!

Érdemes tisztázni, hogy Kocsis Máté jó eséllyel nem mond igazat: azt senki nem gondolja ugyanis, hogy a 2006-ban a Fidesz utolsó még írástudó generációjával felnőtt Magyar ne tudott volna Varga Judit segítsége nélkül is megkapni egy ilyen zsíros melót, a magyar átlagkereset nagyjából tízszeresét, hiszen ezek Magyarországon pontosan olyan állások, amikhez a klientúra szokott hozzájutni. Emellett akár érthet is hozzá, jogászként ugyebár Magyarnak is feltűnt saját bevallása szerint, mennyi pénzbe kerül a Diákhitel Zrt. kommunikációja Balásy Gyula kommunikációs cégeinél, de hát itt nem erre jár valószínűleg a nagy pénz, hanem arra, hogy ha valaki ezt ettől függetlenül is leokézza. 

A nepotizmus teljesen alapvető dologként való beismerése persze igazán nem nagy dolog Kocsis Mátétól egy olyan országban, ahol az emberek jelentős része nem érti, miért probléma, ha a miniszterelnök magánrepülőutakat fogad el ajándékba az ország egyik épp állami megerendelésekből felhízlalt vállalkozójától, de azért érdemes megjegyezni mégis, ki lett például a Diákhitel Zrt. élén Magyar utódja: Rákossy Balázs, aki korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd 2018-tól a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára volt. Értik, jó vicc, ő volt a felelős azokért az EU-s pénzekért a kormánynál, amiknek köszönhetjük például a legendás lomb nélküli lombkoronasétányt. Neki is a felesége szerezte volna ezt a munkát vajon, esetleg a nagybátyja, a szomszédja, vagy esetleg, de tényleg csak esetleg elég volt hozzá annyi, hogy megbízható embere a rendszernek, aki biztos nem pattog különféle sértettség miatt?

A választ bizonyára csak Kocsis Máté tudná erre is igazán hitelesen megadni, de ahhoz meg kell várnunk sajnos, ameddig Rákossy Balázs valami rossz fát tesz a tűzre.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?