Kocsis Máté: Magyar Péter azért vádaskodik, mert elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit

  • narancs.hu
  • 2024. március 20.

Belpol

Illetve még azért, mert elhagyta a felesége.

Elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni” – reagált Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Magyar Péter szerdai szavaira az ATV-nek. Kocsis szerint vádaskodik Varga Judit volt férje, mert ami történt, azért a kormányt és annak egyes tagjait okolja. „De amit csinál, az végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása”.

Magyart szerdán négy órán át hallgatták ki a a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületében, ezután tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között arról beszélt: „Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat, ami annyit jelent, hogy hozzátettek vagy kihúztak dolgokat” a nyomozati iratokból.

Ez a második eset tulajdonképpen, hogy a Fidesz környékéről bárki kommentálja Magyar Péter történetét: Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke korábban azt mondta, hogy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásaival nem foglalkoznak. Ezt mostanáig nagyjából tartották is, de csak nagyjából: a kormányzati propagandaközpont különféle kiadványaiban már például lelkesen terjeszti a hülyeségeket Magyar Péter nagyapjáról is.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.