Friss felmérés: Hódmezővásárhely után tovább olvadt a Fidesz előnye

  • narancs.hu
  • 2018. március 11.

Belpol

De az ellenzéki pártok így sem állnak túl fényesen.

Az atv.hu közölte vasárnap először az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatását, amely szerint a Fidesz támogatottsága február végére mind a teljes népesség körében, mind a biztos szavazó pártválasztók körében csökkent a januári adatokhoz képest. Amíg januárban a kormánypártok a teljes népesség körében 33, a biztos szavazó pártválasztóknál 40 százalékon álltak, addig februárban a támogatottságuk az előző csoportban 31-re, míg az utóbbiban 36 százalékra esett vissza – írja a portál.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik támogatottsága a biztos pártválasztók között 17 százalékról 19-re emelkedett, az MSZP-Párbeszéd a januári 10 százalék után február végén 13 százalékon állt. A Demokratikus Koalíció népszerűsége – legalábbis a kutatás szerint – 12-ről 13-ra nőtt, míg az LMP-t a biztos szavazó pártválasztók 8 százaléka választaná a januári 6 százalékhoz képest. Az Együtt és a Momentum a jelenlegi állás szerint nem lépné át a parlamenti küszöböt.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az ellenzéki pártok támogatottságának emelkedése – az MSZP–Párbeszédén kívül – minden esetben a 2 százalékos hibahatáron belül van, így azután lehet arról beszélni, hogy ezek a formációk Hódmezővásárhely után népszerűbbek lettek, ha ezt majd további mérések is igazolják.

A fideszes mintavárosból ellenzéki mintaváros lett

A választások kimenetelével kapcsolatban eddig sem pesszimista ellenzéki szavazók számára a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás újabb megerősítése annak, hogy áprilisban a Fidesz legyőzhető. Az elmúlt időszak magyar politikájának talán legnagyobb meglepetése volt az, hogy a vasárnap megrendezett hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson Márki-Zay Péter a leadott szavazatok 57 százalékának megszerzésével, 16 százalékponttal legyőzte a szavazatok 41 százalékát megszerző Hegedűs Zoltánt.

 

 

Figyelmébe ajánljuk