Őrületes tempót diktál a hazai haderőfejlesztés – már a géppisztolyt is magunknak gyártjuk

  • narancs.hu
  • 2018. július 30.

Belpol

Kiskunfélegyházán készülnek majd a fegyverek.

„Kiskunfélegyházán már elkészült az az üzem, ahol első körben összeszerelik, majd a gyártósort alkotó gépek megérkezésével cseh licenc alapján pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat gyártanak” – nyilatkozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Időknek.

De folyamatban van a kézifegyverek lőszereinek és a lőpor hazai előállításának megszervezése is.

Bár néhány héttel ezelőtt Németh Szilárd még a haditengerészet hagyományainak megerősítését emlegette, Benkő most a légierő-fejlesztés prioritását hangsúlyozta.

Se óceánunk, se tengerünk, de Németh Szilárd bejelentette, hogy szükség van a haditengerészet hagyományaira

Szerencsénkre ez az ember a honvédelmi miniszterhelyettes. Amióta Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, érthető okokból katonai kérdésekben is meg kell nyilvánulnia. Ez eddig kevéssé sikerült az egykori rezsibiztosnak, aki legutóbb a legnagyobb közhelyeket sütötte el a honvédelem kapcsán: Vagy csak jól titkolja.

„Nemcsak közepes szállító- és harci helikopterre van szükség, hanem olyan könnyű helikopterre, amely kiképzésre, kisebb létszámú kötelékek szállítására, felderítésre és tűztámogatásra is alkalmas. Vettünk két A319-es csapatszállító repülőgépet is, amellyel megszűnt a gyors, nagy létszámú és nagy hatótávolságú személyszállítás területén a kiszolgáltatottságunk. Hasonló kategóriájú gépei vannak a cseh, a német, a brit és az amerikai légierőnek is. Hátravan a deszantolásra, nagyobb technikai eszközök szállítására alkalmas gépek beszerzése is, illetve szükség van még kisebb, akár kevesebb számú személyt vagy kisebb terjedelmű tárgyakat, eszközöket, alkatrészeket szállítani képes, úgynevezett futárszolgálatot ellátó repülőgépekre is” – nyilatkozta.

Hogy mennyire fontosak ezek az eszközbeszerzések, az is jól mutatja, hogy a Magyar Honvédség által vásárolt egyik Airbus-géppel utazott nemrég Orbán Viktor Izraelbe. Annak ellenére, hogy korábban a honvédelmi tárca és kancelláriaminiszterként még Lázár János is határozottan cáfolta, hogy kormányzati gépeket vettek volna, a minisztérium szerint katonai, egészségügyi és polgári feladatokra használt gépeket szereztek be.

A jövő évi költségvetés az ideinél 85,5 milliárddal többet, vagyis 513 milliárd forintot biztosít honvédelemre.

Honvédelmi kiadásokra csaknem 513 milliárd (!!!) forint juthat 2019-ben

Ez majdnem 90 milliárddal több, mint idén.

 

Figyelmébe ajánljuk