Musique pour faire plaisir. Zene, amely azért íródott, hogy örömet okozzon. Mi másért, kérdezhetnénk, bár, ha jobban belegondolunk, hogy kinek mi öröm, az azért nem annyira egyértelmű. A nagy számok törvénye alapján legtöbbünknek öröm az, ha ismerős zenét hallgatunk; általában olyat, amelyet fiatalabb korunkban szerettünk meg, olyat, amelyhez a puszta hangokon kívül valami szép emlék is köt. Ezeket a zenéket legtöbbször bármilyen formában és bárhol (élő koncerten, videón, telefonon hallgatva) hajlandók vagyunk élvezni. Mások azért hallgatnak inkább élő zenét, mert a hangokból áradó erőt, az általuk felidézett érzelmeket, azt a bizonyos valami földöntúlit – nevezzük, ahogy akarjuk – csak így, másokkal közös térben, egyszeri élményként tudják és akarják befogadni. Utóbbi csoport tagjai általában azt sem bánják, ha a zene és annak szerzője a komfortzónájukon kívüli utazásra hív; legyen az kellemes csónakázás, avagy hullámvasút. Sokan vagyunk, akiknek nem a legegyszerűbb zene az öröm, hanem az, amelyik magába szív, s a világában többnek érezzük magunkat saját magunknál; amelyik közvetíteni tud valamit az élet nagy titkaiból, és emiatt sokszor fárasztó is, akár egy jóleső esti futás; amelyik időt, figyelmet és energiát kíván, mint amikor egy hosszú, jó regényt olvasunk végig. Most azonban az apró örömökről lesz szó.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
