Dívához méltó vízió? – Gábor Zsazsa és a zsidó múzeum

szerző
Toronyi Zsuzsanna
publikálva
2016. dec. 28., 16:30
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy tárgy, amelyen keresztül a világ első celebje, a szülei és az egész kelet-közép-európai zsidó sors meglátható.

Ha eléggé cinikusak akarunk lenni, akkor mondhatjuk, hogy 2016-ban „valahogy mindenki meghalt”, és erről természetesen nem maradhatott le a világ első celebje, a „celebség” feltalálója, Gábor Zsazsa sem. Számos szép nekrológ siratta el, szellemes mondásaival, házassági és válási jó tanácsaival tele az internet – hogy a haláláról is csak szellemesen és könnyedén lehessen megemlékezni. Hamar híre ment annak is, hogy végakarata szerint szülővárosában, Pesten, a Kozma utcai zsidó temetőben szeretett volna végső nyughelyre lelni – jó lett volna ez nekünk? –, de a temetés végül december 30-án Los Angelesben, a Westwood Village Memorial Parkban lesz.

Nem lesz tehát a Kozma utcai zsidó temetőben az egyik legismertebbé vált magyar híresség sírja, nem kell megjelölnünk és kitábláznunk a sírjához vezető utat – ahogyan nem tehetjük ezt Robert Capa, Harry Houdini, Szilárd Leó, Arthur Köstler sírjával sem, és a sort még nagyon hosszan folytathatnánk. (Van azért kultúrtörténeti sétára, emlékezésre méltó sír így is, de erről majd máskor.)

Halálában nem lesz itt Zsazsa Gabor, azaz Gábor Sári, a jó házból való pesti zsidó úrilány, az 1936-os Miss Hungary győztese, Golden Globe-díjas színésznő és igazi házasodóművész; de kell-e az életéről bármit is bemutatnunk a pesti zsidó múzeumban? Lehet-e élete vagy akár életének rövid pesti időszaka annyira tanulságos vagy példaértékű, hogy múzeumi kiállításba, azaz a történelmi-kultúrtörténeti kánont meghatározó narratívába kerülhessen? És ha igen, akkor ezt a zsidó közösséget reprezentáló zsidó múzeumban, vagy esetleg egy másik magyar múzeumban kellene megtennünk?

Gábor Sári zsidó lány volt, édesapja a Pesti Izraelita Hitközség választmányának tagja – sztárként, Zsazsaként azonban ez az örökség nem tűnik túl fontosnak életútjában, jóllehet egyik nem zsidó férje kedvéért sem tért ki. Szerepeltethetjük őt is a Magyarországot a zsidótörvények miatt elhagyók között, vagy az amerikai filmiparban jelentős szerepet játszó híres magyarok között. Nő volt – méghozzá szépséges és humoros –, beválogathatjuk abba a sok hírességet felvonultató társaságba is, amelyben a magyar zsidó nők teljesítményét tárjuk fel. Kérdés persze, hogy mit szólna ehhez ő, szeretne-e zsidó múzeumi kiállított elem lenni.

Van viszont egy nagyon érdekes tárgy, amelynek történetén keresztül említhetjük őt is, szüleit is, meg az egész kelet-közép-európai zsidó sorsot. A szépnek csak nehezen nevezhető zsidó szertartási tárgy jelenleg az Illinois Holocaust Museum and Education Center kiállításán látható – a mellékelt képen középen:

A kőtáblákkal, oroszlánokkal és pávákkal (!) díszített, ezüstözött bronz tóradísz kétségtelenül szerepelhet egyházi múzeumi kiállításon, még olyanokban is, ahol a platinaszőkére festett, szemérmetlen ruhákban és szőrmékben pózoló díva látványa kiverné a biztosítékot. (Nálunk nem verné, de hallottunk már sok furcsaságot.) A kicsit giccses tóravértet a hátoldalán látható jelzés szerint a varsói Fraget üzemben készítették 1896 és 1914 között. Mivel akkoriban független Lengyelország nem létezett, az orosz cári címer is szerepel a tárgyon, a galvanizált ezüst tárgyakat jelző „N” betű, a varsói réz- és bronzművesek általánosan használt, két kalapácsból és két iránytűből álló jelzése mellett. A Varsóból importált tárgyat magyar nyelvű felirata szerint Gábor Vilmos és Tillemann Janka 5688. kiszlév hó 13-án (azaz a polgári dátum szerint 1927. december 7-én) ajándékozták. Hogy kinek és miért, azt nem írják, pedig fontos eseményt jelöl.

Az akkor már Romániához tartozó Nagyváradon a román kormány és a diákság egyeztetése nyomán ezekben a napokban gyűlt össze Nagy-Románia addigi legnagyobb egyetemi diákkongresszusa. A sokféle sérelmet hordozó egyetemisták hangadó csoportja a magyar és német, de főképp a zsidó hallgatók ellen agitált, melynek eredményeképpen véres pogromhullám söpört végig a városon. A magyar- és zsidóellenes atrocitások során több embert megöltek, kifosztották és feldúlták a zsinagógákat, a tóratekercseket pedig a korabeli lapok tudósításai szerint széttépték, majd halomba rakva elégették.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, melynek nyomán több magyar nyelvű zsidó közösség, így a pesti mellett az akkor már Csehszlovákiához tartozó Komarno közössége is adományaival támogatta a nagyváradi közösséget. A Pesti Izraelita Hitközség a korabeli tudósítások szerint egyik legszebb tóratekercsét küldte el; ennek díszítésére ajándékozták az akkor tízéves Gábor Sári szülei az említett tóravértet. Gábor Vilmos jó nevű ékszer-nagykereskedő volt, akinél nyilván készleten volt a varsói gyár tóravértje, melybe már csak a nevüket és a dátumot kellett belegravírozni. A vértet pár hónappal később a Budapesten tartózkodó nagyváradi rabbi, Kecskeméti Lipót vette át tőlük, s vitte haza, Nagyváradra.

A tóravért 1928 és 1944 között szolgálhatta a nagyváradi közösséget. 1944-ben, a zsidó magánszemélyek és közösségek tulajdonában lévő nemesfém tárgyak beszolgáltatását és a gettók kirablását követően a magyar nemzeti vagyon elmenekítését célzó aranyvonatok egyikén Németország területére szállították. A háború után a szövetségesek a kezükbe jutott zsidó szertartási tárgyakat átadták a „Jewish Cultural Reconstruction” szervezetnek, amely a tárgyakat szétosztotta a zsidó múzeumok és gyűjtemények között. Ennek következtében került 1950-ben a Gábor Zsazsa szülei által a nagyváradi közösségnek ajándékozott tóravért a Hebrew Theological College gyűjteményébe, ahol most először látható kiállításon.

1940 körül

1940 körül

 

Most egy olyan kiállításon van, ahol Kelet-Európából a holokauszt során elkonfiskált szertartási tárgyak láthatók; tömegesen kiállítva, hogy a sok csillogással az „óhaza” zsidó közösségeinek hajdani fényére emlékeztessék a jellemzően innen elmenekült családokból származó látogatóikat. Mellette lengyel, osztrák, francia, német tárgyak, vegyesen. A csúnyácska kis tóravért semmi különös így. De ha mellé tennénk egyszer az általa őrzött összes történetet, akkor egymagában is megidézné fél Kelet-Közép-Európa zsidó történetét és kultúráját. Lássuk csak, miről is beszélhetnénk:

  • A múzeumban csak a szépet keresőknek felhívnánk a figyelmét az oroszlánok, pávák, a korona és a tízparancsolat kettős kőtábláinak ikonográfiai jelentőségére.

  • A kicsit kritikusabbaknak meg az egyéni műalkotás és a tömegtermelés (hiszen ez egy galvanoplasztikai eljárással készített gyári darab!) jellegzetességeire, társadalom- és technikatörténeti hátterére.

  • Történészeknek bemutatnánk a nagyváradi hitközség történetét, a zsinagógákkal, rabbikkal, kultúrtörténeti jelentőségű kávéházaikkal és a kabaréval, a híres írókkal, hírlapokkal; Lédával és Nagy Endrével, a „Körös-parti Párizs” szinte minden jellegzetes hírességével.

  • Aztán ehhez kapcsolódva bemutathatjuk Trianon következményeit és a két világháború közötti politikai mozgalmakat is.

  • A hagyományos zsidó közösségek életét szabályozó etikai tanítások megismerésére vágyóknak számos bibliai és talmudi idézettel tennénk világossá, hogy miért áldozott Gábor Vilmos egy távoli zsidó közösség támogatásáért.

  • A zsidó múzeumban csak a népirtás emlékeit kereső katasztrófaturistáknak a nagyváradi pogrom és a gettó számos autentikus forrásra támaszkodó ismertetése is szerepelne a tóravért mellett, meg persze azok a rendeletek, amelyek alapján Gábor Vilmos ajándéka először a „magyar nemzeti vagyon” része lett, majd a Német Birodalomba szállították.

  • Aztán persze jó tudni a tárgy komplett történetéhez azt is, hogy miként szabályozták a zsidó közösségek kárpótlását, ma milyen a zsidó közösség Nagyváradon, lenne-e kinek visszajuttatni a tárgyat Chicagóból, ha egyszer úgy hozná a sors – és persze, hogy mit szólt volna mindehhez Zsazsa Gabor.

Nem folytatom, ennyiből is világos, hogy megfelelő háttér-információval egy egyszerű, tömeggyártott szertartási tárgy is képes magában hordozni igen jelentős csomagot, amelyet kiállítási környezetben mellé tehetünk. Fényképeket, filmeket, mindenféle digitális kütyükön elérhető szövegeket, magyarázatokat, esetleg további tárgyakat – attól függően, hogy merre irányítanánk tovább látogatóink gondolatait. Ráadásul – mert ott a mi túlélő tóravértünk, mindezek tanúja, átélője, felidézője – ez egy múzeumi megfogalmazás, amely a tárgyból indul ki, annak történeteit idézi fel, vágatlanul, őszintén. És így kerülhet Zsazsa Gabor minden kétséget kizáróan a zsidó múzeumba. Emléke legyen áldott.

A szerző a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója

szerző
Toronyi Zsuzsanna
publikálva
2016. dec. 28., 16:30
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    Toronyi Zsuzsanna
    2016. december 28., szerda 18:46
    Remek ötlet, köszönöm! Sok idézetünk van már amúgy, híres magyar zsidók saját identitásukról szóló szövegei - remélem hamarosan bemutatjóhatjuk!
  2. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2016. december 28., szerda 16:56
    „Kérdés persze, hogy mit szólna ehhez ő, szeretne-e zsidó múzeumi kiállított elem lenni.”

    Gábor Zsazsa vagy Tony Curtis már nem tud erre válaszolni, de Rachel Weisz, Goldie Hawn, Mark és David Knopfler vagy Sylvia Plachy még tudna. Talán meg lehetne őket kérni arra, hogy írjanak egy-egy rövid szöveget a zsidóságukról, és ha módjukban áll, ajánljanak fel a múzeumnak egy-két tárgyat vagy emléket. Ebből, ha többekkel is sikerülne fölvenni a kapcsolatot, akár össze is jöhetne egy kisebbfajta gyűjtemény.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk