Szembemegy Lázárral, újraindul Mártély polgármestere

Kis-Magyarország

Putz Anita egyetlen ellenfele Ambrus István, Lázár János korábbi sofőrje lesz. Amúgy mindenki független.

Ketten indulnak a polgármesteri tisztségért a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon az augusztus 7-ére kiírt időközi önkormányzati választáson: Putz Anita és Ambrus István. 

Tizenöten jelöltették magukat önkormányzati képviselőnek, a két polgármesterjelölt azonban nincs köztük: ők csak a településvezetői posztért versenyeznek, nem akarnak a másik ellenzéke lenni – derül ki a Hódpress összefoglalójából.

Mártélyon április 27-én oszlatta fel magát a képviselő-testület, azok után, hogy a választókerület országgyűlési képviselője, Lázár János azt nyilatkozta, nem tud együtt dolgozni a település polgármesterével, Putz Anitával, és jobban járnak a mártélyiak, ha új polgármestert választanak maguknak. 

Arról, hogy mitől romolhatott el ez a viszony, és ebben kinek milyen sara lehet, ebben a cikkben írtunk:

Putz Anita korábban együtt dolgozott Lázár Jánossal Rapcsák András vásárhelyi polgármester hivatalában. 2019-ben indult először a polgármesteri tisztért, akkor a Fidesz véleményét is kikérte, és nem kifogásolták az indulását. Később azonban kiderült, hogy a vásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter és a képviselő, Lázár János háborújában neki is állást kellene foglalnia, ami azért volt nehéz, mert a mártélyi önkormányzat közös polgármesteri hivatalt tart fönn a vásárhelyi önkormányzattal, ez a munkakapcsolat egymásra utaltsággal jár. Az sem használt a mártélyi polgármester és az országgyűlési képviselő kapcsolatának, hogy közvetlenül az önkormányzati választás után bezárták a mártélyi iskolát, és ebben a helyzetben a helyiek Lázártól azt várták, érje el, hogy megmásítsák a döntést. Putz Anitának később közzé kellett volna tennie a helyi médiában egy Márki-Zayt elítélő nyilatkozatot, amit előre megírtak helyette. Erre nem volt hajlandó. Később aztán tényleg Márki-Zay mellé állt, mert bízott abban, hogy változás jöhet.

Az, hogy Lázár János az azóta kialakult helyzetről mit gondol, és hogyan látja biztosítottnak Mártély jövőjét, jól látszik abból, hogy bejelentette, kit támogat az időközi választáson: Ambrus Istvánt, akiről szintén a Hódpress írta meg, hogy korábban Lázár sofőrjeként dolgozott állami szolgálatban, és van vállalkozása Mártélyon.

Putz Anita a Narancs.hu kérdésére kedden azt mondta, majdnem az utolsó pillanatig mérlegelte, elinduljon-e, miután nyilvánvaló volt, hogy Lázár nem akar vele együtt dolgozni, de végül felvette a kesztyűt. „Nehezen hoztam meg ezt a döntést, mert úgy éreztem, eleget harcoltam.

Aztán néhány idősebb helybeli leteremtett, mondván, mi az, hogy feladom, engem a falu választott meg, nem az a négy képviselő, aki fölállított, és ne keseredjek el, emelt fővel járhatok, és kutya kötelességem indulni, mert továbbra is vannak, akik bíznak bennem.

Azt nyilván nem lehet tudni, mennyien, de számítanak rám. Úgy döntöttem, legyen, így legalább tényleg igazi választás lesz” – mondta a 2019-ben megválasztott polgármester.

Putz Anita lépését latolgató véleménycikkben dokumentálta a Promenad24.hu is. A kormányközeli portál többek közt ezt írja:  „Gondoljuk csak át a helyzetet! Ha ez igaz, akkor a jelenlegi mártélyi polgármester úgy indulhat el az időközi választáson, hogy arról senki sem tud. Egy választáson induló politikus számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy minél nagyobb nyilvánosságit kapjon a jelöltsége, a személye, a tervei. Titokban versenybe szállni egy választáson minimum érdekes, olyan, mintha valaki titokban, a vásárlók tudta nélkül akarna boltot nyitni.” 

A tizenöt képviselőjelölt között csak kettő olyan indul, aki áprilisban igennel voksolt a testület feloszlatására, a másik kettő ígéretéhez híven nem méreti meg magát. Indul viszont olyan jelölt, aki 2020-ban szintén szerette volna feloszlatni a képviselő-testületet, csak ebben nem támogatták elegen.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fehér Házban tett látogatást a román elnök

  • Narancs.hu/MTI

Románia NATO-tagságának két évtizedét és a katonai szervezet működéséhez nyújtott hozzájárulását méltatta Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Klaus Johannis román elnököt.