Az írók feladata az olvasás-népszerűsítés?

KOmplett

Szeptember 13-án, pénteken zajlott le az első Olvasás Éjszakája, ami minden szempontból sikeres rendezvénynek bizonyult, ahol még a szerzők is jól érezték magukat. De számomra még inkább kérdéses lett, mennyi az író feladata a könyve reklámozásában.

Évek óta sírnak mind a könyvszakma dolgozói, mind a szerzők, hogy megtorpant a piac, nem olvasnak az emberek, illetve akik olvasnának, azok meg nem vesznek könyvet, mert nem telik rá nekik. Szomorú tapasztalatom volt az utóbbi idők könyves rendezvényein, hogy könyvtárosok, pedagógusok jönnek fénymásolt lapokkal dedikációt kérni, mert a műveket nem tudják megvenni a fizetésükből. Mi, alkotók is megisszuk ennek a levét, főképp, hogy az eladott példányszámok után kapjuk (kapnánk) a pénzünket.

false

 

Fotó: Senger Nikolett

Épp ezért már-már mozgalommá terebélyesedett az olvasás népszerűsítése, melynek programjai a strandoktól kezdve sok helyen jelen vannak. A szervezők, ötletgazdák ráéreztek, hogy célszerű a szimpla felolvasásokat társművészetekkel kombinálni, ám az csak nemrég lett divat, hogy magukat az írókat nyomják afelé, hogy úgymond másik oldalukról mutatkozzanak meg. Vannak persze szerzők, mint jómagam is, akiknek nem esik nehezére mindez, sőt szórakoztatónak is tartom, ahogy repkedek egyik területről a másikra, modellből múzsává, dalszerzőből önjelölt táncművésszé avanzsálva. Ám közben pontosan tudom, hogy ez nekem csak szórakozás, kiegészítés, egyszeri fel-felvillanás: egyszóval egyáltalán nem veszem komolyan ezt a részem. Imádok egy-egy projekthez beöltözni, személyiségeket kreálni, a szövegeket kiegészíteni valami figyelemfelkeltő mással.

Ám azt nem tartom szerencsésnek, ha ez egyfajta elvárássá változik, és benyomul az olvasnivalók helyére. Egy író nem attól nem lesz igazán izgalmas, hogy amint színpadot szimatol, rögvest gitározni kezd, énekelni, és még ki tudja, mit csinálni. (Mindennek maximum csak színesíteni kellene a palettát, árnyalni a képet, de már ott tartunk, hogy aki nem képes egyebet csillantani, azt meg sem hívják sehová…) Nem egy író még interjút adni, nyilvánosan beszélgetni is rühell vagy nem is képes rá. Gerlóczy Mártonnal beszélgettem a rendezvény egyik programpontjaként, aki kifejtette, hogy ő nem véletlenül nem lett előadóművész, bűvész vagy kígyóidomár: ő ír, és kész, nem akar mást villantani, mert ha mással lenne színpadra való, akkor arra a másra építette volna az életét, nem az írásra.

Az Olvasás Éjszakája ilyen szempontból nem hibáztatható: itt eleve ez volt a szempont, hogy írókat akar eddig rejtett fénytörésben mutatni, de a tendencia általános. És emiatt sok szerző kezdi nagyon rosszul érezni magát. Mintha belőlük hiányozna valami, nem lennének elég érdekesek pusztán azért, mert nem festenek, fotóznak, nyelnek kardot és tudnak négy oktávot kiénekelni szabadidejükben.

Már a kiadók is hatalmas nyomást gyakorolnak az íróikra, egyfajta munkaköri kötelességként kezelik azt, hogy az alkotó járjon el különféle rendezvényekre (ezeket egyébként én is kerülöm), vadássza a lehetőséget, hogy a nyilvánossággal kapcsolatba lépjen. Időpocsékoló és amúgy teljesen haszontalan tevékenységek ezek, mert ha a szöveg nem szólítja meg az olvasót, akkor az író fejen is állhat (ilyen produkciót még nem láttam, de szerintem hamarosan fogok), mégsem fog senki többet olvasni. Most már évek ez irányú tapasztalata mondatja velem, hogy ezek az akciók nem a könyveket, hanem pusztán a szerzőt állítják reflektorfénybe, az eladásokat alig-alig befolyásolják. Állítom ezt úgy, hogy én imádok játszani, de ugye játszani is csak addig jó, amíg nem kötelező.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.