Tartalom

(2013-05-23)

Publicisztika

Dénes Ferenc

Publicisztika

Dávid király

David Beckham visszavonult

Egy valamirevaló népmesei hős, ha nem is túl okos, de megvan a magához való esze (kiváló üzleti érzéke). Erős a lába, megállja rajta a helyét, talpraesett (aranylábú fiú). Bár szegény sorban nevelkedik (középosztálybeli család), mesterségbeli tudásával eléri, hogy a hamuban sült pogácsához viszonylag hamar Kopi Luwak kávét szürcsöljön.

Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Egotrip

Csodaszerek

1925. március 17-én Winston Churchill, a konzervatív pártba és a kormányba visszatérő új brit pénzügyminiszter vacsorára hívta John Maynard Keynest, a neves közgazdászt, Otto Niemeyert, a minisztérium első tanácsosát, Lord Bradburyt, a pénzügyekkel foglalkozó összevont parlamenti bizottság vezetőjét, és a korábbi pénzügyminisztert, Reginald McKennát.

Ara-Kovács Attila: Orient expressz

Egotrip

A kritériumok húsz éve

Az Európai Unió húsz éve, 1993. június 20-án fogadta el az azóta koppenhágai kritériumok néven ismertté vált alapelvárásokat. Ezeket, mint jól tudjuk, minden olyan államnak teljesítenie kell, amely tagja kíván lenni a közösségnek. Komoly kondíciók, melyek jó szándékot és igyekvést feltételező ellenőrzési mechanizmusokkal párosulnak.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Még egy szög

Három kormánypárti képviselő, Cser-Palkovics András, Gulyás Gergely és Vejkey Imre "az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről" nyújtott be a múlt pénteken törvényjavaslatot.

A szerk.

A szerk.

A lovasság másik oldalán

Bár majdnem fölösleges a részletekben elveszni, röviden idézzük fel, hogy a lovasság akkor tűnt fel a képben először, amikor Peer Steinbrück beszólt a svájciaknak. Kettőezer-kilencben.

Belpol

Az elektromos cigaretta betiltása Magyarországon

Belpol

Lassan végigég

Tizenhárom éve létezik, de nincsenek hiteles tudományos kutatások a hatásairól. Miközben sok dohányosnak segít a leszokásban, az új magyar szabályozás és az uniós elképzelések inkább a féllegális szürke zónába toloncolnák. Pedig a fogyasztó akkor járna jól, ha szigorúan ellenőrzött, megbízható forrásból jutna hozzá a füstölnivalójához.

A Balettintézet visszavétele

Belpol

A palota és a forradalom

A 90-es évek közepén kezdődött privatizációjának történetében az első vételár gyanúsan alacsony volt: a sokat látott városlakó máig csúf panamát sejt a tranzakció mögött. Mostani tulajdonosai viszont vélhetően reális árat fizettek érte, és nem jókedvükben késlekednek a felújításával sem - miközben valóban tarthatatlan, hogy épített örökségünk legszebb darabjai a szemünk láttára rohadnak szét. Van-e jó megoldás?

Egyetemi autonómia napjainkban

Belpol

Rektort választ a miniszter

Három esetben is megváltoztatta felsőoktatási intézmények szenátusának rektorválasztási döntését Balog Zoltán miniszter, holott korábban látszólag ennek ellenkezőjét ígérte. A rektori kinevezések mögött politikai és gazdasági szándékokat sejtenek forrásaink.

Külpol

Interjú

Külpol

Így készült a Tavares-jelentés - Interjú az EP-képviselővel

Az Európai Parlament (EP) állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottsága a parlament tavaly februári határozata alapján tervezetet készített az alapvető uniós jogok magyarországi érvényesüléséről. A jelentés, amelyen majd' egy évig dolgoztak, publikálását követően azonnal az unió és Magyarország közti viták középpontjába került. A dokumentumot jegyző portugál EP-képviselővel beszélgettünk.

Zene

Koncert

Zene

Scylla et Glaucus

Hogy az ember mennyire saját képére teremtette az isteneit, az a minap is kiderült a barokk hegedűművész-komponista Jean-Marie Leclair operájának előadásán.

Lemez

Zene

Trio Bujdosó: Gold For Leslie

Bujdosó János kétségtelenül az egyik legkreatívabb magyar gitáros, aki számtalan formációban bukkant fel az idők során - hogy most csak a nálunk is többször méltatott Pop Ivant említsük. A Vajdovich Árpád basszusgitárossal és Németh Csaba dobossal alkotott, klubkoncertek során bizonyított triójának zenéje szinte zavarba ejtő nagyvonalúsággal nyúl vissza az utóbbi évszázad zenei forrásaihoz, a Gold For Leslie-t mégis összetartja a hangulatok finom egyensúlya és a hatásokat szintetizáló kompozíciós invenció.

Lemez

Zene

Hatalmas kések

The Knife: Shaking The Habitual

Az előző évtized első felében oly aktív The Knife testvérkollektíva (Karin Dreijer Andersson és Olof Dreijer duója) 2006 után hosszú alkotói szünetet tartott - már ami az albumkészítést illeti. Azért persze ne feledkezzünk meg a 2010-ben (többek között Mt. Sims és Planningtorock társaságában) elkészített Tomorrow, In A Year című, dupla cédényi zeneanyagukról, mely papíron egy Darwin életéről készült dán opera zenéje, de a maga nemében (monumentalitása és néha provokatív megközelítése dacára) tökéletesen és tartalmasan szórakoztató.

Interjú

Zene

"Nem is vagyunk zenészek"

Alejandro Suárez - Sierra Maestra

Miközben szó szerint hangot, hangzást jelent, valójában egyfajta ritmusképletet takar a son kifejezés. A kubai son mint stílus egyszer már hódított a tengeren innen, mégpedig a harmincas években. Második térfoglalását pedig a Buena Vista Social Clubhoz mint alkalmi formációhoz, lemezhez és filmhez, ezen belül a felejthetetlen Compay Segundo szeretetre méltó derűjét idéző dalhoz, a Chan Chanhoz szokták kötni.

Koncert

Zene

Jex Thoth

A közönségén keresztül a színpadra hullámzó Jessica Toth méretes csizmájában, palástszerű vászonleplében és markáns fejpántjával úgy néz ki, mintha A Gyűrűk Urából lépett volna át A vesszőből font ember című brit horrorklasszikus pogány tébolyodottjai közé (vagy fordítva).

Lemez

Zene

MAN OR ASTRO-MAN?: Defcon 5...4...3...2...1

Az alabamai Man or Astro-man? a klasszikus szörfrock, az özönvíz előtti inváziós sci-fik és az amerikai újhullám dilibogyó-zenekarai (Devo, B52s) bűvöletében fogant, zömében instrumentális, retrofuturista rockzenéjéhez fogható nem sok volt a 90-es években.

mi a kotta?

Zene

Elza és Ida

Ihlető múzsák, másoktól elszeretett feleségek és női megrendelők - az elkövetkező napok koncertprogramjában több mű is olyan asszonyokat idézhet majd elénk, akik így vagy úgy, de jelentős szerepet játszottak egy-egy zeneszerző életében, s korántsem mellesleg konkrét zeneszámok megszületésében is részük, olykor éppenséggel tevőleges részük volt. Így mindjárt pénteken a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyét (Olasz Kultúrintézet, május 24., hét óra) olyan, közkedvelt koncertdarab nyitja majd Héja Domonkos vezénylete alatt, amely sokat köszönhet egy hölgynek, akit Galafrés Elzaként ismerünk.

Film

Gatsby ma

Film

Fénylik

Baz Luhrmann filmje (2013)

Bár sokáig úgy tudtuk, megfeledkezett róla, de lám, Doktor T. J. Eckleburg végre lecserélte szemüvegét; nem sokat szórakozott, mindjárt 3D-sre. Ideig-óráig tán beljebb is vagyunk vele, került valami, ami elvonja a figyelmet arról, ami különben az orrunk előtt folyik, a semmi dáridójáról. Ha tetszik, tehát védőszemüveg, olyan, mint a hegesztőké, óv a vakítástól. A Rómeó és Júlia, illetve Moulin Rouge után pedig tudhatjuk, Luhrmann nem fogja vissza magát, ha vakításról, megengedőbben kápráztatásról van szó. Illő büdzsé híján nyilván bele sem kapott volna.

Gatsby tegnap

Film

Elveszettek

Jack Clayton filmje (1974)

F. Scott Fitzgerald fiatalkori remeklése, A nagy Gatsby 1926 óta csalja lépre a filmeseket. Szinte tálcán kínálja fel magát mozgalmas, harsány tablóival, gazdag színvilágával, megelevenítő erejű látképeivel és csendéleteivel, markánsan körvonalazott figuráival. Mintha még a kísérőzenét is előre megadná hozzá a szerző, s a forgatókönyvírónak nincs is más dolga, mint jelenetekre bontani, kiszedegetni a párbeszédeket, és már lehet is forgatni.

Film

Film

A sziget

A hó takar és tisztít, a sziget bezár, elválaszt tértől és időtől. A kettő együtt valamiféle szentség, erről szólna Pavel Lungin filmje, amely 2006-os bemutatója után most ért el a magyar mozikba.

Film

Svédelve

Michel Gondry: Tajtékos napok

Volt Michel Gondrynak néhány éve egy elég kínos filmje, a hozzá jól illő Tekerd vissza, haver! címmel, amelynek főszereplői, mivel egy véletlen során minden tartalom letörlődött egy videotéka kazettáiról, "megsvédelték" a filmeket, azaz fogtak egy kamerát meg a kéznél lévő holmikat, és újraforgatták őket - alufólia-ruhás szellemirtók kergettek szemeteszsákba bújt szellemeket például. S Gondrynak megtetszett az ötlet...

DVD

Film

Szárazon

Ismert színészeket az Andrássy úton is látni ittasan bicajozni (akárcsak a hullócsillagnak, a bicikliző részeg celebnek is az augusztus a szezonja), de báj és kellem tekintetében a nyomába se érnek a részegen bicajozó Mary Elizabeth Winsteadnek.

tévésmaci

Film

Almát eszik a kakas

Amikor Sztupa és Troché ellopták a családfát, szerfelett óvatosan kellett intézkedniük, hiszen a fa nagyon szem előtt volt. Mindjárt a platános szélén, rögtön az út mellett, ráadásul még a sétány is pont előtte bírt kanyarogni - babakocsit toló bébiszitterek, szabadságos katonák, kutyasétáltatók és hasonlók korzóztak előtte, csupa dologtalan népség, fényes délelőttől a késő esti villanyoltásig. Még ha leszállt az éj, akkor sem takarodott haza mindenki, fiatalok és örökifjak maradtak a fák alatt csókolózni, meg ki tudja, mit etyepetyézni.

Könyv

Interjú

Könyv

"Az én Jézusom nem hisz a feltámadásban"

Ignacy Karpowicz író

Talán a legfelkapottabb fiatal író ma Lengyelországban. Hasonlították már Kunderához, Bulgakovhoz, ő maga Thomas Pynchont tartja példaképének. A harminchat éves szerzővel az Égiek és földiek című regénye magyar megjelenése után beszélgettünk.

Könyv

"A valóság szar"

Lauren Beukes: Moxyland; Ernest Cline: Ready Player One

Alig pár hónapos különbséggel jelent meg nálunk Ernest Cline, illetve Lauren Beukes regénye, amelyeket nem csupán az köt össze, hogy a kiváló szerzők egyaránt - bár igen különböző stratégiával - a gibsoni cyberpunk örökségét építgetik tovább, hanem hogy az eltérő kulturális közegekben (Cline Ohio, Beukes pedig a Dél-afrikai Köztársaság polgára) született művek a tizen-huszon éves generáció egzisztenciális miazmáit kezelik a zsáner eszközeivel.

Könyv

Hány sajtpapír az élet?

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban

Gondolnánk, már éppen elég könyv, tanulmány, pamflet, visszaemlékezés és mélyinterjú készült a magyar sztálinista rezsim kiépüléséről és nélkülözhetetlen kellékéről, a sommásan csak ÁVO-nak nevezett politikai rendőrségről.

Könyv

Könyv

Diego Marani: Új finn nyelvtan

Nem nyelvészet, hanem regény - bár az olasz író eurokrata tolmács-fordítóként gyűri az ipart Brüsszelben. Nevéhez fűződik az europantó, a laza szabályokkal bíró, dominánsan angol salátanyelv kitalálása, a beszélő tudásának megfelelő, különféle uniós nyelvekből kölcsönzött szókinccsel. Végre egy kommunikációs forma, amelyben a magyar ember is jeleskedik, s ahol a "where is your kilyukasztott ticket bitte" teljes létjogosultsággal bír!

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Tiltakozás és névsorolvasás

Magyar fotóművészet az új évezredben

Baki Péter kurátor minden idők egyik legóvatosabb és -apolitikusabb kiállítását hozta létre a Magyar Nemzeti Galériában, legalábbis a művek összetételét illetően. Az már más kérdés, hogy a kurátor szubjektív válogatásának intencióit fölülírták a kultúrpolitikai körülmények, és hogy a kiállítás végül olyan politikai térben valósult meg, melynek karakterét a megnyitó beszédet tartó Halász János kulturális államtitkár jelenléte határozta meg.

Kiállítás

Képzőművészet

Vademberek, csavargók

Vidas Gitanas. Cigányok Spanyolországban; Képek, cigányok, cigányképek. A többségi képtől az önábrázolásig

Nos, ha az a kérdés, hogy Spanyolországban előrébb tart-e a cigányok kirekesztettségének, életkörülményeikből és a negatív előítéletekből adódó hátrányos helyzetüknek a felszámolása, mint nálunk, erre ez a kiállítás nem kínál értelmezhető választ.

Színház

Opera

Színház

Halál az alkotókra!

Richard Strauss: Ariadné Naxoszban

Ha valamilyen különös véletlen folytán leszállna Budapesten egy, az operakultúra iránt érdeklődő földönkívüli, nem kétséges, hogy elsőre körültekintve bizonyosnak vélné: hazánkban valóságos Richard Strauss-kultusz tombol.

Színház

Szegény Harpagon

A fösvény - Sepsiszentgyörgy

Fehér a padló, fehér a négy síkra osztott játéktér minden fala, fehérek a síkokat elválasztó tolóajtók: fehér dobozban játszódik a sepsiszentgyörgyi A fösvény, Bocsárdi László rendezése. Bartha József díszlete leginkább tér - alig néhány tárgy bukkan fel, ha nagyon muszáj. Éppen ezért domináns elem a leghátsó, tükörrel lezárt traktusban egy jókora, fej nélküli szobor (tán a milói Vénusz mása?), a feje helyén lámpaernyővel, és a földhányás, amely Harpagon pénzesládikáját rejti, míg ki nem lopják onnan.

Színház

Bő egy hét színházi együttlét

"Megfér a színpadon Pintér Béla Parasztoperája, Horváth Csaba Peer Gynt rendezése, Hajdu Szabolcs sajátos előadása, a Békeidő" - a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójával, Gálovits Zoltánnal beszélgettünk.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Pünkösdi divat

Trendközelben

Miért, ki tudja, mindenesetre ezen a gyönyörű, nyáriasan kellemes pünkösdvasárnapon az emlékezetességért könyörgő álomképekre ébredhettünk; nők élénk fényű, dús ajkai, feltűnő ékszerei, cifra kézitáskái és pénztárcái, harsány öltözetek, cipők, napszemüvegek és így tovább.

Lokál

Séta

Lokál

Ottlik Géza gyerekkora

Az idén 101 éves Ottlik múltját, ifjúkora helyszíneit térképezte fel egy csapat kíváncsi fan, akik a szépirodalom mellett a városszociológia iránt is mutattak némi érdeklődést. A szentimrevárosi barangolás a szerző kamasz éveinek helyszíneit érintette: a feneketlen-tavi kezdőponttól a Gellért fürdőig vezettek az idézetek és a korabeli fotók.

Tudomány

Konyhai kémia XLI.

Tudomány

Hajtás pajtás

A spárga

Elvileg csak rövid ideig fogyasztható - most éppen szezonja van. Határozott szagnyomot hagy maga után.

Tudomány

A "szex Einsteinje" - Magnus Hirschfeld és a nácik

Épp nyolcvan éve, hogy a nácik Berlinben máglyára vetették a szexuális felvilágosítás atyjának, az első melegjogi aktivisták egyikének, Magnus Hirschfeldnek a műveit. Az egykor népszerű kutató és civil mozgalmár nevét ma már Németországban sem ismerik sokan.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Paprikás újkrumpli

Az alább ajánlott paprikás krumpli idei fejlesztés, némi spanyol és arab ihletéssel készült. Pont úgy készül, mint a hagyományos, de a fűszerezése eltér: sima és füstölt pirospaprika van benne (spanyol elem), kevés római kömény (arab vonal), valamint egész pici reszelt narancshéj - ez elsőre talán kissé bizarrul hangzik, de a római köményes ízhez nagyon jól passzol.

Riport
Ételhordó