Tartalom

(2013-06-20)

Snoblesse
Publicisztika

Csáki Judit

Publicisztika

Hányat írunk?

A POSZT-ról

Nekem voltaképpen semmi kifogásom sincs az ellen, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó a magyar színházművészet alsó fertályának seregszemléje legyen. Ez a törekvés egyelőre csak részben teljesült, pedig végigvitele nem volna tanulságok nélküli.

Bauer Tamás

Publicisztika

Versenyfutást a medve bőréért?

A Narancs korábbi vezércikkében (lásd: Ki legyen a miniszterelnök-jelölt?, Magyar Narancs, 2013. június 6.) sokakhoz hasonlóan azt javasolja, hogy a demokratikus pártok, miközben - a választókerületeken megosztozva - egyetlen jelöltet indítanak minden egyéni kerületben, ne egy, hanem két országos listát állítsanak fel két miniszterelnök-jelölttel, s a választók döntsék el, hogy Bajnai vagy Mesterházy legyen győzelem esetén a miniszterelnök.

Hann András

Publicisztika

Majdnem jó

A teherautók útdíjáról

Több mint egy évvel az első kormányhatározat után és két héttel a hatálybalépés előtt a magyarországi teherforgalomra vonatkozó használatarányos útdíjrendszer szinte minden részlete ismertté vált. Így az új szisztéma már összevethető a tisztán közgazdasági logika alapján felállított, ideális útdíjjal, amelyről a Magyar Narancs hasábjain korábban szó esett (lásd: Tengelyre, magyar!, Magyar Narancs, 2013. április 18.).

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Van-e csurkizmus zsidózás nélkül?

Az Országgyűlés végül elfogadta - kis fideszes módosítóval, kis jobbikos módosítóval - a szocialisták határozati javaslatát, amely felkéri a kormányt, hogy intézkedjék, a kerettanterv javasolja az iskoláknak Auschwitz-Birkenau, valamint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont meglátogatását. Továbbá a Terror Háza megtekintését (Fidesz) és az egykori recski tábor felkeresését is (Jobbik).

A szerk.

A szerk.

Szégyentelenül

A demokratikus sajtónak hála, újabb és újabb részletek jutnak napvilágra arról, hogy a trafikkoncessziók hogyan lettek mindenféle ismerősöknek, rokonoknak, politikai és egyéb lekötelezetteknek szétosztogatva.

Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Egotrip

A sáveltolás

2002 igazi választási év volt. Lakástámogatás, minimálbér-emelés, közalkalmazotti bérkorrekció, nyugdíj-kiegészítés, extra költségvetési deficit, egyszóval dübörgött a politikai konjunktúra. Az emberek lelkesen költötték a friss pénzt, nőtt az import, az export le is maradt a romló nemzetközi helyzet és az erős forint miatt.

Külpol

Elnökválasztás Iránban

Külpol

Egységes siker

Tiszteletre méltó létszámban futottak be a jelöltségi kérelmek az 'rök Tanácsához az iráni elnökválasztás előtt: közel hétszáz beadványt kellett elbírálnia a 12 tagú testületnek. A forradalom őrei erőteljes csapásokkal vágtak rendet a tömegben: repült a listáról például minden nő, de a tisztséget egyszer már két cikluson keresztül betöltő, mérsékelt politikusnak számító Hasemi Rafszandzsani is, aki pedig meglehetősen befolyásos reformbarát alakja az iráni közéletnek. (Egy női jelölt mégis maradt, egy virtuális versenyző, egy képregényfigura, aki emigráns alkotóinak határozottan iszlamizmusellenes, szekuláris beállítottságát tette jelenvalóvá a küzdelemben.)

Megbukott a cseh kormány

Külpol

Gyere, ülj, kedves!

A rendszerváltozás utáni időszak legsűrűbb öt napját tudja maga mögött a Cseh Köztársaság. Hétfő estére, hinnénk, túljutottak mindenen: a miniszterelnök épp most nyújtotta be lemondását az elnöknek, aki persze megkérte, hogy maradjon hivatalában ügyvezetőként, míg utódja meg nem alakítja kormányát. A történelem ismét burleszknek álcázza magát Csehországban.

Belpol

Belpol

"Még nem ismerjük a fenntartói elvárásokat" - Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora

Elbocsátott oktatók, csökkenő ösztöndíjak, álló liftek - mindez annak az eredménye, hogy az elmúlt három és fél évben négymilliárd forinttal csökkent a Corvinus Egyetem állami támogatása. A rektor szerint nem lehet pontosan látni, hogy az ígért pluszforrásokból mennyi, mikor és milyen elvek szerint érkezik meg az egyetemhez, a felsőoktatási jelentkezések adatai viszont biztatóak.

Az MKB Veszprém felemelkedése

Belpol

Az ékszerdoboz

Huszonöt év alatt Európa egyik legütőképesebb kézilabdaklubja épült fel Veszprémben. A siker az elmúlt esztendőben Simicska Lajos érdeklődését is felkeltette, egyre több a pénz Veszprémben, s nemrég éppen a Fidesz fő pénzügyi háttéremberének bizalmasa, Fonyó Károly lett a klub elnöke. A veszprémi csoda mögé néztünk.

Zene

DVD

Zene

Mozart: A varázsfuvola

Mozart A varázsfuvola című operájának a zeneszerzőn kívül egyetlen makulátlan résztvevője van ezen az 1991-es felvételen, amely a Salzburgi Ünnepi Játékokon készült: Solti György.

Lemez

Zene

The Boxer Rebellion: Promises

Korántsem vagyok egyedül azzal, hogy korunk egyik méltatlanul alulértékelt zenekarának tartom a londoni illetőségű négyest, és tény, hogy a Boxer Rebellion negyedik albuma sem látszik felkelteni a neves fesztiválok, kiadók vagy az arénákat megtölteni képes rajongótábor figyelmét.

mi a kotta?

Zene

Fel, kéményseprők!

Margit a rokkánál, Bolhadal, A két gránátos - a dalirodalom leghíresebb dalai közül valók: Schuberttől, Beethoventől (s persze Muszorgszkijtól), valamint Schumanntól. Vagy tán mindhárom kompozíció ugyanattól a zeneszerzőtől való, aki egyáltalán nem dalköltőként közismert: magától Richard Wagnertől.

Lemez

Zene

Reményteli folytatások

Négy új magyar rocklemez

Az egyik beérett végre, a másik nagy előddel versenyez, a harmadik kislemezzel tartja a frontot, a negyedik pedig svéd példaképét fogja hadra: nyári magyar rockkörkép.

Könyv

Könyv

Könyv

Pier Paolo Pasolini: Korom vallása

Akár meghökkentő is lehet, hogy a Kalligram a maga remekbe szabott és hiánypótló Pasolini-sorozatába a szerző lírai életművéből nem válogatást készített, hanem egy 1961-es kötetet vett át.

Könyv

Könyv

Vu Cseng-en: A majomkirály története

Kínában a gyerekek legfontosabb meséje, ezen nőnek fel, ebből tanulják meg a buddhista és taoista tanok alapjait, ismerik meg a főbb isteneket. A 16. században íródott történetet magyarul már a hatvanas évektől olvashatjuk, ám Tokaji Zsolt sinológus fordításában kapott olyan, könnyen befogadható formát, hogy egy mai magyar óvodás számára szórakoztató és tanulságos lehet.

Könyv

Könyv

Maros András: Semmi negyven

Wimbledoni győzelme után kirobbanó kereslet mutatkozott Boris Becker Puma márkájú teniszütői iránt - ennek a mondatnak a Kádár-kori fordítása úgy fest, hogy Maros András kamaszkorú teniszező nemcsak azt tudta, hogy hány ilyen ütő tartózkodik az országban, de azt is, hogy mindhármat egy külkeres papa ajándékozta a fiacskájának.

Film

Lemez

Film

The National: Trouble Will Find Me

A két testvérpárt is a soraiban tudó The National a türelmesen építkező zenekarok iskolapéldája. Első három lemezük szinte egyáltalán nem fogyott, a negyedikből már elment egy kicsi, a három évvel ezelőtti High Violet pedig egyszer csak az elitbe repítette őket. Ami nem is csoda, hiszen az lett az eddigi legjobb lemezük olyan megunhatatlan dalokkal, mint az Anyone's Ghost vagy a Bloodbuzz Ohio.

Film

Film

Gyakornokok

Hogy mi a gugliság? Hát, amikor a szakértelem megkérdőjelezhetetlen, mégis emberközeli; amikor a kreativitás nem korlátozódik a számítógépes eszközhasználatra, ill. -fejlesztésre, de megmutatkozik a csapatépítés, a közösségi egymásra találás terén is; a nagyvonalú gondolat, amely a küzdelmet fel sosem adó kisember színes álmait váltja valóra; a kommunikáció jól bevált régi és csodás lehetőségeket rejtő új módjainak egysége... A film állítása szerint.

Film

Film

Volt egyszer egy család

A szicíliai Ciraulo család szegénységben, de a klasszikus olasz családmodell adta viszonylagos boldogságban él egy lepusztult lakótelepen. Gondoskodó, de frusztrált pater familias, elhasznált, de szerető anya, nagyszülők és két gyermek.

Film

Film

Téged akarlak

Előbb volt a felsőbb társadalmi osztályból származó, kényes, ám az igaz szerelemért mindenre kész leányzó és a bárdolatlan, ám érző szívű ifjú bandavezér be végül mégsem teljesedő románca.

Film

Film

Védelmi kód

Mosom kezeimet. Én szóltam John Cusacknek, hogy kérjen árfolyamrögzítést, de ő lerázott azzal, hogy jött egy remek ajánlata, valami nemzetközi koprodukciós cucc, egy helyszín - fillérekért megkapták a RAF egy rég bezárt légibázisát a britektől -, néhány szereplő, pár nap alatt lezavarják, és mire kezdődik az autósmozi-szezon, lehet is vetíteni.

Film

Film

Szemfényvesztők

Morgunk állandóan, és a jellemkidolgozottságot hiányoljuk, meg jövünk a papírmasé figurákkal, és emlegetjük a forgatókönyvírók családfáját, és sopánkodunk még ezer másik dolgon, amit filmkészítés gyanánt Hollywood szokott elkövetni.

Film

Film

Atyja fia

Zack Snyder: Az acélember

2161 000 dollár - ennyiért kelt el nemrégiben az a Nicolas Cage tulajdonában lévő 1938-as képregény (az Action Comics első száma), melyben Superman, ahogy ma is ismerjük, először töltötte meg a képkockákat.

tévésmaci

Film

A szárcsavári kanleányok

Amikor Sztupa és Troché a mókust kergették, elég ótvar idő volt, esett például. Nem nagyon, apró, gonosz cseppekben, de kitartóan, és volt valami szél is. A grafitszürke mókus egy darabig farkasszemet nézett velük, ült egy pingpongasztalon a parkban és nézett. Mit nézel, mókusfejű? - kérdezte inkább érdeklődve, mint felindultan Sztupa, de a szőrös csákesz nem reagált. Ült, csepegett a füle pamatjáról az esővíz, de amúgy a szeme sem rebbent.

DVD

Film

Úgy hívlak: Amore

Biztos lehet valami oka, hogy az idei nyár cukrozottnyál-felhozatalában Federico Moccia neve a kelleténél gyakrabban bukkan fel. Talán a forgatókönyvéből szerzett Téged akarlak c. spanyol szappansűrítménytől remélt haszon teszi, talán e hülye magyar címmel forgalomba hozott rózsaszínű bájolgásért igényelt diszkontár, de az egykor horrorfilmmel próbálkozó, ám rövid úton a szirupos szerelmi történetek filmőrévé szakosodó olasz 2008-as munkája is ("csak") most kerül magyar mozikba.

Film

Film

A búcsúkoncert

Régóta él bennünk a gyanú, hogy a hegedűművészeknek sem könnyű. Ott van például a kvartettben játszás dilemmája, melynek lényegére egy rokon szakma, az egy csárdában való gruppendudálás kihívásai világítanak rá a legjobban.

Interaktív

Videojáték

Interaktív

The Last of Us

A történetmesélés lenyűgöző. A világvégét járó főszereplő páros - Joel, a múltja által visszahúzott, magába forduló férfi és Ellie, a világot éppen most felfedező, társával kapcsolatát egyre szorosabbra fűző tini - ordas klisének tűnik, de kettejük viszonya a tizensok órás történet során olyan pályát ír le, amely nem hasonlítható más játékok teljesítményéhez.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

A brutális szépség helyett

Asztalos Zsolt a Velencei Biennálén

2013-ra elviselhetetlen és befogadhatatlan léptékűvé duzzadt a Velencei Biennále, amely az egykori, 19. századi nemzeti reprezentáción alapuló koncepció helyett a globális jelenlét kiterjesztésére törekszik.

Színház
Riport

Fesztivál melléklet

Riport

Út az ünnephez

Állami pénzek a fesztiválokon

A kulturális fesztiválok állami támogatása nem csökkent az utóbbi években, igény mégis legalább háromszor ennyi pénzre volna. A szakmai szervezetek minősítési rendszerrel tennék átláthatóbbá és objektívebbé a pályáztatást.

Öt lakás áráért két Andrássy úti palota

Riport

Cserebere, eladom

A CD Hungary Zrt. tulajdonába került három Andrássy úti palota ügyében is nyomoz az ügyészség. Az ingatlanok a terézvárosi önkormányzattól versenyt mellőző csereügylet, illetve adásvétel révén kerültek a diplomáciai testületeket ellátó részvénytársasághoz 2004-2005-ben. A CD Hungary vezető tisztségviselője volt akkortájt a Videoton jelenlegi tulajdonosa, Orbán Viktor bizalmasa, Garancsi István is.

Sport

Sport

Támadás a csúcson - Serpák és hegymászók

Sokan az Everesten zajló kereskedelmi expedíciózást okolják azért, hogy a serpák és a hegymászók viszonya feszültté, olykor ellenségessé vált. De nem csak a pénz az oka a viszálynak. A hegymászás történetében egy sötétebb korszak jött el.

Tudomány

A HAARP: mítosz és valóság

Tudomány

Ezüst eső

A hivatalos magyarázat szerint az ionoszféra kutatását szolgáló antennarendszer, a konspirációs teóriák szerint titkos szuperfegyver, időjárást befolyásoló eszköz, esetleg a tudat manipulálását szolgálja. Az igazság tényleg odaát van?

Interjú

Tudomány

Új Lipótmező Angyalföldön

Dr. Németh Attila pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója

Tavaly augusztusban nyerte el a Nyírő Gyula Kórház főigazgatói posztját, amit június 3. óta Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetnek (OPAI) neveznek, s a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI; Lipótmező) utódjának tekintenek. De valóban az?

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Bubeleh

Nem mondhatnám, hogy éppen a "pászkaszezon" közepén lennénk, az alább ajánlott maceszpalacsinta azonban szezonon kívül is nagyszerű, ráadásul roppant jól passzolnak hozzá az évszak aktuális gyümölcsei, a meggy, a málna és társaik.

Ételhordó

Ételhordó

Big Fish

A luxus és az önki találkozása a tenger gyümölcseivel. Távol a tengertől, de közel a körúthoz: az Ételhordó munkatársa az Andrássyn járt.