Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd is bojkottálja a holnapi parlamenti szavazásokat

  • narancs.hu
  • 2021. június 14.

Belpol

Nem vesznek részt az önkormányzati bérlakások haveroknak átjátszásáról, a kínai hitelből épülő Fudan Egyetem építéséről és a homófóbiával összemosott pedofiltörvényről szóló szavazásokon.

A Fidesz az Országgyűlés keddi ülésnapján olyan törvényeket akar megszavazni, amelyek egyáltalán nem szolgálják hazánk és a magyar emberek érdekeit, ellenben gyűlöletet szítanak, semmibe vesznek és megbélyegeznek, ezért az LMP, az MSZP és a Párbeszéd frakciói bojkottálják a kedden tartandó szavazásokat, képviselőik azokon nem fognak részt venni. – adták hírül közleményükben.

Három törvényjavaslatra biztosan nem szavaznak. Döntéseiket röviden így indokolták:

  • Felelős politikusok nem támogathatják azt, hogy Fidesz az önkormányzati bérlakások egy részét átjátssza a haverjainak és a lakásmaffiának.
  • Ugyanígy nem lehet hozzájárulni ahhoz sem, hogy több ezer magyar diáknak kollégiumi szállást is biztosító Budapest Diákváros területét elvegyék azért, hogy a helyére az országot eladósító, 450 milliárdos kínai hitelből épülő Fudan egyetem épüljön fel.
  • Semmilyen szinten sem lehet támogatni azt, hogy a Fidesz bűncselekményekkel mossa össze az emberek nemi identitását.

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd képviselői a távolmaradásukkal fognak tiltakozni az ellen, hogy a Fidesz még jobban eladósítsa Magyarországot, a haverjai érdekében kirabolja az önkormányzatokat és a gyűlöletpolitikájával tovább erősítse a kirekesztést és megbélyegzést. – zárják a közleményt.

Korábban a Demokratikus Koalíció valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett is jelezte, hogy bojkottálni fogja a kirekesztő törvénytervezetről szóló szavazását.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk