Karácsony végül öt kérdésben be is nyújtotta népszavazási kezdeményezéseit

  • narancs.hu
  • 2021. július 21.

Belpol

Karácsony szerint így legalább lenne értelme a referendumnak, és lehetne egy "öt igenes, öt nemes népszavazás".

A Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, aki az ellenzéki előválasztásra is bejelentkezett miniszterelnök-jelöltként.

Mint arról beszámoltunk, szerdán délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök saját maga által "gyermekvédelminek" nevezett népszavazás kezdeményezését jelentette be öt kérdésben, mivel azonban emiatt reggel megjelent egy rendelet, amely szerint ismét kezdeményezhető országos népszavazás, Karácsony is bejelentette, hogy három témában népszavazást kezdeményez.  

Végül a szerda délutáni sajtótájékoztatón azt mondta, 5 kérdésben kezdeményezett népszavazást az MSZP, a Párbeszéd és az LMP politikusaival közösen. 

Karácsony arról beszélt, arról van szó, "hogyan védjük meg Magyarország jövőjét az Orbán-kormány ámokfutásától", és nem lehet megvárni 2022-t, mert közben a kormány csomagolni kezdett, korlátozzák a következő kormány mozgásterét és felélik az ország jövőjét. Ezért a következő 5 kérdésben kezdeményezett országos népszavazást:

  • az első kérdés arra vonatkozik, hogy a Fudan-beruházás helyett a Diákváros épüljön-e meg;
  • a második kérdés az autópályákat 35 évre koncesszióba adó szerződés visszavonását kezdeményezi;
  • a harmadik arról szól, hogy Magyarország csatlakozzon-e az Európai Ügyészséghez;
  • a negyedik arról, hogy a kormány biztosítsa-e a 60 évnél idősebbek számára az ingyenes antitest-vizsgálatokat;
  • az ötödik pedig arról, hogy az álláskeresési támogatás (lényegében a korábbi munkanélküli segély) folyósítási idejét meghosszabbítsák-e (erre az Európai Unió fel is szólította a magyar kormányt, a támogatást ugyanis a munkahelyüket elvesztők jelenleg mindössze legfeljebb 90 napig kaphatják). 

A Nemzeti Választási Iroda honlapjára már fel is kerültek a konkrét kérdések, melyek a következők: 

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?”

Karácsony Orbán kérdéseit úgy kommentálta, hogy "szánalmasak", mert egy sorsdöntő választás előtt a kormány nem tud az emberek szemébe nézni, és elszámolni azzal, amit tett, és hogy mit szeretne még tenni, hanem ehelyett megpróbálja hazug és álságos kérdésekkel újraértelmezni a politikai napirendet. 

Azt is mondta, Orbán kérdései olyanok, amelyekre józan ész szerint mindenki nemmel fog válaszolni, de a magyar jogszabályok mind az öt kérdésben már most is nagyon világosan fogalmaznak. Mint fogalmazott, 

a kormány kérdései "bár a gonoszság szándékával születtek, de úgy tűnik, hogy a kormány már a gonoszsághoz sem ért. Ezek a kérdések szánalmasak, megvetésre méltók, és semmilyen mértékben nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a gyermekeket, vagy bárkit bármitől megvédjünk."

Hozzátette, a kérdések a jelen jogi helyzeten semmit nem változtatnak, és semmi közük sincs sem a homofób törvényhez, sem az EB által indított kötelezettségszegési eljáráshoz. 

Kérdésre válaszolva azt mondta, arra készülnek, hogy az Orbán által kezdeményezett teljesen felesleges népszavazás meg lesz tartva, de azt gondolják, hogy akkor már legyen értelme, kerüljenek fel a fontos kérdések is a szavazólapra, és legyen 10 kérdés. 

Arra biztatta az embereket, hogy "menjenek el bátran, és szavazzanak igennel Magyarország jövőjének megmentésére, és nyugodtan szavazzanak nemmel az Orbán-kormány ostoba kérdéseire".

Hozzátette, a kormány kérdéseire adott nem "egy kétértelmű nem lesz, többek között nemet mondunk az Orbn-kormány szánalmas próbálkozására, amellyel megpróbálna gyűlöletet kelteni, olyan ügyekben, amelyekben a magyar jogszabályok világosan fogalmaznak. Mi fogunk értelmet adni a népszavazásnak" - jelentette ki.  

A tervei szerint így egy 

öt igenes, öt nemes népszavazás lesz.

Karácsony azt is mondta, jó lenne minél előbb megtartani, mert időkényszerben vannak, minél hamarabb döntést kellene hozni egyes ügyekben, amelyekkel nem lehet megvárni a 2022-es választásokat. 

Beszélt arról is, hogy a Fudan Egyetem ügyében azért is akarnak országos népszavazást, mert egyértelműen az egész ország pénzéről és jövőjéről van szó, a korábbi budapesti konzultáción amúgy a budapestiek véleménye ismertté vált, ők nem akarják a beruházást, lasszóval is alig lehet fogni valakit, aki egyetért vele. 

Arra a kérdésre, hogy ha nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségekkel kapcsolatban nem lehet népszavazást tartani, akkor a Fudan-ügyet hogyan lehetne országos népszavazásra bocsátani, azt mondta,

mivel a parlament hozott erről egy törvényt, amely egy önálló jogi aktus volt, ezért az ő értelmezésük szerint nem ütközik nemzetközi szerződésbe, és lehet róla népszavazni. 

A kérdéseit Karácsony be is nyújtotta a Nemzeti Választási Irodának, amely dönt arról, lehet-e referendum ezekben a kérdésekben.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk