Lázár János munkamegbeszélésre hívja Márki-Zay Pétert

  • narancs.hu
  • 2022. április 20.

Belpol

A béke és a konszolidáció érdekében – ahogy közösségi oldalán fogalmaz a kormánypárti politikus.

Az április 3-i választás egyik legérdekesebb különmérkőzése volt az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének, a hódmezővásárhelyi polgármester Márki-Zay Péternek, és a várost 2002 és 2012 között irányító, később a miniszterelnökséget vezető miniszter tisztségében is dolgozó fideszes Lázár Jánosnak az összecsapása. A kormánypárti jelölt a választások előtt úgy nyilatkozott, hogy „április 3-án este tízre Márki-Zay Péter politikai hulla lesz”, az ellenzéki listavezető pedig a saját kampányzáróját dobta fel a Lázár-kártyával.

 

A Csongrád–Csanád megyei 4. választókerületben végül Lázár János győzött, a szavazatok 51,77%-át szerezve meg Márki-Zay Péter 40,20%-ával szemben. Az ellenzéki politikus a kudarc után úgy döntött, lemond parlamenti mandátumáról, és Hódmezővásárhely vezetésére fog koncentrálni a jövőben. Márki-Zay a polgármesteri tisztség megtartása mellett azzal érvelt, hogy bár a választókerületet elveszítette, magában a városban több szavazatot szerzett ellenfelénél - igaz, ezzel Lázár János meglehetősen kesvéssé értett egyet.

 

A fideszes politikus mindezek után szerdán a közösségi oldalán tette közzé, hogy munkamegbeszélésre hívja Márki-Zay Pétert. Mint Lázár írja: „Hiszek abban, hogy a választás győztesének nem pusztán joga, hanem felelőssége is a béke és a konszolidáció érdekében cselekednie.” Éppen ezért keresi meg – a poszt értelmében ezzel a nyilvános felkéréssel – az általa behúzott választókerület legnagyobb településének polgármesterét. „Hódmezővásárhelynek több évnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége” – fogalmaz a képviselő. „Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert. Kezdjünk új korszakot!” – áll a meglehetősen nyilvános közleményben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk