Piszkos földek Felcsúttól Borsodig – itt vannak az új nagybirtokosok

  • narancs.hu
  • 2013. szeptember 4.

Kis-Magyarország

Alábbi gyűjtésünkben azokban a megyékben szedtük össze a győzteseket, ahol a földbérleti pályázatok kapcsán a legtöbb vita – azaz botrány – akadt. Forrásként Ángyán József jelentését, illetve a témában megjelent újságcikkeket felhasználó anyagunk végén keretes írásunkban a különböző agrártámogatások elosztásáról - képbe kerül Leisztinger, Csányi és Nyerges! - is ejtünk néhány keresetlen szót.

Baranya megye

Az itteni földpályázatok főszereplője Prettl János nagygazda, a Baranya Megyei Közgyűlés Fidesz–KDNP által delegált – helyi információk szerint korábban az SZDSZ-t, FKGP-t, Komlói Polgári Kört megjárt, jelenleg fideszes – tagja volt. Prettl ugyan földbérleti pályázatot nem adott be, de közvetlen családtagjai közül többen is megtették ezt, sőt, mindannyian nyertek: öt pályázattal összesen 228 hektár területhez jutottak. Ez a megyében elnyerhető terület negyede.

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI

A Komlón élő Prettl család mellett a legnagyobb területet az Alsómocsolád székhelyű Sertáp Kft. (117 hektár) és Balogh Péter Magyarszékről (120 ha) szerezte meg. Az Ángyán-jelentés kitér rá: e formálisan egymástól független, de helyi információk szerint egymással több szálon is összeköttetésben lévő 3 érdekeltség összesen 465 ha föld bérleti jogát szerezte meg, ami a megyében eddig bérbe adott összes területnek a 44 százaléka. (Érdekesség, hogy a 2009-ben alapított, 2011 végéig a Békés megyei, Gyomaendrőd székhelyű, sertéstenyésztés főprofilú Sertáp Kft. székhelyét – minden bizonnyal a földbérleti pályázatok okán – 2011. december 19-én áthelyezték a 267 km-re lévő Baranya megyei Alsómocsoládra.)

A tavalyi pályázatokkal kapcsolatban a Pécsi STOP-nak egy helyi gazda elmondta: „ha a három család nem beszél össze, akkor egymásra licitáltak volna, de ilyen nem történt egyetlen terület esetében sem.” A neve elhallgatását kérő gazda elmondta: 8 pályázatából egy sem nyert, hét helyen ütközött a fenti családok pályázatával. Tájékoztatásul azt mondták neki: nem ő adta a legjobb ajánlatot. Ez érthetetlen számára, mert a maximális összeget ajánlotta, annál sem többet, sem kevesebbet nem lehetett."

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

B.-A.-Z. megyében a legnagyobb birtoktest (774 hektár) bérleti jogát a Gerzsánszki Lajos és családja érdekeltségi körébe tartozó szászfai Karmopol -Agro Kft. (515 ha) és a zádorfalvai Mercato Finanszírozó Kft. (259 ha) szerezte meg. Ezt követik a Kanyok Attila nevével fémjelzett Start 2003 Bt. (496 ha), a Demeter Péter által jegyzett Geter-Farm Kft. (466 ha), majd Hagyacki József (464 ha) és Bogárdi Ferenc (300 ha) nyertes érdekeltségei. Ez az öt érdekeltség összesen 2511 hektár bérleti jogát szerezte meg, ami a megyében a bérbe adott borsodi területnek több mint 52 százaléka.

false

 

Fotó: MTI

És akkor jöjjenek a szereplők! Gerzsánszki Lajos Budai Gyulának, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának rokona: Budai nővérének fia és Gerzsánszki egyik lánya házastársak. (Igaz, Budai Gyula később a jogi értelemben vett „rokonságot” tagadta, és úgy fogalmazott: Gerzsánszki Lajos Budai Gyula unokaöccsének apósa, amely kapcsolat a polgári törvénykönyv vonatkozó 685. paragrafusa szerint rokoni kapcsolatnak nem minősül – a szerk.) A Karmopol-Agro Kft.-ről érdemes tudni, hogy az eredetileg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tímár székhellyel, 1999-ben alapított, Gerzsánszki Lajos érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági termelő, kereskedelmi és szolgáltató cég székhelyét – talán a földbérletpályázat okán – 2011. november 18-án előbb a Borsod megyei Gávavencsellőre, majd december 19-én Szászfára helyezte át, így megfelelt a kötelezően előírt 20 kilométeren belüli székhelynek.

A 465 hektárt elnyert Geter-Farm Kft. tulajdonosa a geleji Demeter Péter, akinek felesége, Demeterné Nyeste Erzsébet Gelej polgármestere. „A céget 2012 januárjában, néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt alapították. Nem tudni, befolyásolta-e a pályáztatás eredményét, hogy Demeterné Tállai András államtitkár feleségének az unokatestvére” – írtuk korábbi cikkünkben, amely a borsodi földpályázatokkal foglalkozott. (Tállai tagadta lapunknak az összefüggést – a szerk.) „A megkérdezett gazdák egy másik pályázót, Bogárdi Ferencet is kapcsolatba hozták Tállai államtitkárral. Bogárdi magánszemélyként és Böllérudvar Kft. nevű cégével 300 hektárt nyert el: ő könyvelőként és könyvvizsgálóként korábban bedolgozott a Tállai András és felesége által működtetett könyvelői irodába.”

A borsodban négy híján félezer hektárt elnyert Kanyok Attila 2010-ben a Fidesz számára vereséget hozó tiszaújvárosi választás polgármesterjelöltje volt, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének, a szintén tiszaújvárosi illetőségű Mengyi Rolandnak közvetlen munkatársa és 2010-es kampányának frontembere volt. „Kanyok cége, a Start 2003 Bt. az első pályázati fordulóban 400 ha földterületet igényelt, a második fordulóban ennél száz hektárral többet kapott. Felkerestük a cég mezőcsáti, Szent István út 48. szám alatti székhelyét. A lelakatolt, düledező családi ház ablakait kartonpapírral sötétítették el, az udvaron méteres gaz.” Íme:

false

 

Hagyacki József 434 hektárt nyert magánszemélyként és a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó Puszta Agro 2010 Kft. nevű cégével. A Mezőkövesden élő Hagyacki több mint tíz éve, a város korábbi fideszes polgármesterével, Tállai Andrással közösen elnökli a Mezőkövesdi Zsóry Sportegyesületet.

Somogy jelentkezik!

A kisemmizett bábonymegyeri gazdák ügyével két ízben is foglalkoztunk: korábbi cikkeink itt és itt olvashatók. A somogyi őstermelőket egy helyi fideszes képviselő „verte meg” a pályázatokon.

Csongrád megye

Csongrád megyében egyetlen cég, a csongrádi illetőségű Héjja Testvérek Kft. a bérbe adott földterület 85 százalékát (1014 ha) nyerte el. Ifj. Héjja István állatorvos, a kft. egyik ügyvezetője, Csongrád város önkormányzatának fideszes képviselője. A Héjja Testvérek Kft. nem kis, közepes családi gazdaság, hanem egy állattenyésztési és állatitermék-feldolgozási főprofilú, 3 ezer hektáron gazdálkodó nagyüzem, amelynek valamennyi bérleti pályázata nyert, és Bakson az összes terület bérleti jogát megszerezte a többi helybeli pályázó, mások mellett pl. egy dóci juhász elől, aki a hodálya körüli területeken legeltette évtizedek óta az állatait, és ezzel a mintegy 250 darabos juhnyája és megélhetése került végveszélybe. A Délmagyar szerint Héjjáék 113 embernek adnak munkát. (A cikkben bővebben olvashat az 1993-ban alapított vállalkozásról is, és a Héjja család korábbi emigrációjáról is, amely során Kongót is érintik.)

A jelentés testközelből

Aki közelebbről is megvizsgálná Ángyán József jelentését, az ezen a linken érheti el azt.

 

Fejér megye

Fejér megyében a Csákvári Mg. Zrt. – volt és privatizált Csákvári Állami Gazdaság – kapta bérbe a legnagyobb földterületet. Az elnyert 1829 hektárból 716 hektárt Antalffy György és családtagjai bérelhettek, akik közvetett tulajdonosként és tisztségviselőként is jelen vannak a cégben. A társaságot vezető Zimmermann Istvánnak és családtagjainak 658 hektár jutott, 192 hektár Tarjányi Antalnak, a vállalat cégjegyzésre jogosult alkalmazottjának, 263 hektár pedig a társaság fővadászának, Makra Róbertnek. A „négyek” Csákvár, Vértesacsa, Magyaralmás és Vereb települések valamennyi meghirdetett földjét, Óbarokon pedig azok egyharmadát szerezték meg.

Mészáros Lőrinc itt is jelentkezik

Mészáros Lőrinc itt is jelentkezik

Fotó: MTI

Nyomukban ott lohol Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor barátja, Felcsút polgármestere, aki cége, a Búzakalász 66 Kft.-n és rokonságán keresztül 1327 ha területet nyert Alcsútdoboz, Kajászó, Óbarok és Vál térségében. A két nyertes csoport összesen a Fejér megyében bérbe adott földek közel 60 százalékát birtokolja.

Jóval kevesebbet (mintegy 380 ha), de nyert Flier János és családja (Flier felesége a felcsúti Fidesz elnöke) is: Felcsúton az eddig bérbe adott terület kilencven százalékát, Száron valamennyi eddig kihirdetett terület bérleti jogát, továbbá Óbarok bérbe adott földjeinek egyharmadát szerezte meg. Az Átlátszó.hu cikke szerint Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak és Flier Jánosnak közös földtulajdona volt, és a helyiek szerint Flierék művelik Orbánék földjét. (Flier erről azonban nem nyilatkozott a portálnak.) Eközben Orbán Viktor leendő vejének, Tiborcz Istvánnak a testvére is nyert Fejér megyében: mintegy 160 hektárt Bicske környékén. (A szintén Fejér megyében található Kajászón a pályázati eredményen annyira feldühödtek a helyi gazdák, hogy tavaly földfoglalást hajtottak végre. Szerintük itt is Fidesz-közeli pályázó nyert - az esetről korábbi cikkünket itt olvashatja.)

Veszprém megye

Itt a zirci Kiss család 322 hektárral vezeti a listát. Mögöttük Magvas Antal (206 ha), a Flóra-Nagyesztergár Mg. Kft. (138), Kises János (109) és a JÁRÓNA Kft.-ből (101 ha) álló csoport 554 ha-t bérelhet. Ők összesen a Veszprém megyében bérbe adott terület 45 százalékát kapták.

Kiss Józsefről helyi információk szerint annyit tudni, hogy a volt Zirci Tsz korábbi szocialista kötődésű egykori elnöke, fő tevékenységére nézve gépkereskedő. Fiával együtt előbb beléptek a Magoszba, majd átvették helyi szervezetének vezetését. A helybeliek szerint Kiss állatállománnyal nem rendelkezik, hanem Balatonfőkajáron „lízingel” a pályázathoz sertéseket.

A nagy nyilvánosságot kapott esettel az NFA Ellenőrző Bizottságának 2012. október végén készült, a földbérleti pályázatok visszásságait vizsgáló jelentése is foglalkozik, és egyebek mellett az alábbiakat állapítja meg: „a területek nyertesei egy zirci család, valamint az egyik gazdasági társaságuk a több közül. A család a pályázatok kiírása idején még egy – a cégnyilvántartás szerint milliárdos árbevételű – kft.-vel (Eurovest Kft.) rendelkezett, amellyel szemben adótartozás miatt a NAV 2012 elején felszámolási eljárást indított. Nagy hagyományokkal rendelkező őstermelőknek írják magukat, ezzel szemben, ha őstermelői igazolványuk volt is, betétlapjuk évek óta nem, azt csak a pályázat kiírása után váltottak. Az általunk kifogásolt szubjektív pontozással mégis őket hozta ki az értékelőbizottság nyertesként.”

Támogatások: Csányi és Nyerges a nyerő

A kisszámú kiválasztottnak pénzesőt, a nagy többség számára azonban kiszolgáltatottságot hozott a Fidesz vidékpolitikája, amelyben eredetileg az szerepelt, hogy a földeket helyben lakó, gazdálkodó családoknak, kis- és közepes gazdaságoknak adják oda.

Előbb csak az Ángyán József nevével fémjelzett, szakmai körökben jócskán vitatott „Kert-Magyarország programot” dobta sutba a mostani vidékfejlesztési tárca, később a földbérletekkel kapcsolatos botrányok mellett jó példa a keveseket támogató politikára az egy termelőegységre jutó támogatások rendkívül egyenlőtlen eloszlása is. (Pedig manapság az állammal földbérleti szerződést kötni jó üzlet, az uniós területalapú támogatás hektáronként 214 euró, vagyis 62 ezer forint.) A támogatást kapó gazdaságok túlnyomó többsége, mintegy 86 százaléka azonban az átlagosnál jóval kisebb támogatásban részesül, a gazdaságok felső 10 százaléka teszi zsebre a dotáció 76 százalékát.

Csányi - mindenhol ott

Csányi Sándor

Fotó: MTI

Az Ángyán-jelentésben szerepel, hogy 2011-ben az agrártámogatási rendszer legnagyobb haszonélvezője hat nagy tőkeérdekeltség volt. Ezek sorrendben: Csányi Sándor (képünkön, Bonafarm csoport), Nyerges Zsolt (Mezort csoport), Leisztinger Tamás (Forrás csoport), Mádl István, Dorogi Árpád (GSD-csoport), Delity József, Harsányi Zsolt, Kárpáti László (Hód-Mezőgazda Zrt.). Ezek a vállalkozások a közös agrárkasszából 2011-ben közel 14 milliárd forintnyi támogatáshoz jutottak.

Bár az agrártárca kitartóan hangoztatja, hogy ígéretükhöz híven a helyben lakó, kis- és közepes méretű birtokkal rendelkező gazdákat segítik földhaszonbérlethez, a valóság azonban egészen más képet fest: az állami földek bérbeadása során az összes termőterület 85 százaléka pár ember kezébe került, akik a bérelt terület elővásárlási jogával is rendelkeznek. Ángyán arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben néhány nagybirtokos kezében marad a mezőgazdaság, akkor offshore cégeken keresztül bármikor kivihetik a vagyont külföldre, és ennek hozadéka nem itthon csapódik le.

Az országosan a teljes bérbe adott 18 ezer 624 ha földterületből 2012. december 31-ig mindössze 6 ezer 144 ha (nagyrészt elaprózott parcella) került helyi lakosokhoz, illetve helybeli illetőségű cégekhez.

Figyelmébe ajánljuk