Szégyent hozott Kecelre, a képviselők mégsem küldik el a zsidózó Haszillót

  • Kohout Zoltán
  • 2014. november 17.

Kis-Magyarország

Kecelen úgy vélik, Haszilló Ferenc tarkón lövős beszéde káros a városnak, rontja annak jó hírét. A képviselők elküldhetnék a kínos polgármestert, ám egyelőre nem teszik. Miért?

Haszilló Ferenc nevét akkor ismerte meg az ország, amikor október 20-án nyilvánosságra került az a 2012-ben, az ő tudomása nélkül rögzített beszélgetés, ahol Kecel akkori, azóta pedig újraválasztott polgármestere ellenzéki politikusok kivégzését sürgeti, nyíltan zsidózik és cigányozik, majd fideszesként büszkén vállalja, hogy több kérdésben ő jobbikos álláspontot képvisel, illetve példaként emlegeti Csurka Istvánt.

A magyarnarancs.hu által közzétett beszédet hamar ismertette az egész magyar média, és a vállalhatatlan Haszillót azonnal kizárta soraiból a Fidesz (ahogy a Máltai Lovagrend is). Hozzátartozik az ügyhöz, hogy Haszilló népszerűsége sokat kopott az elmúlt években Kecelen is, ebben szerepet játszott az is, hogy a polgármestert a helyi templomból is kitiltották, sőt, tüntettek is ellene az elmúlt években (erről korábban mi is beszámoltunk), de forrásaink megemlítik az okok közt azt az alapvetően túlzottan is autoriter magatartást, amit állítólag Haszilló többször is megengedett magának a képviselő-testületben.

Városháza

Városháza

 

Az, hogy Haszillót Kecelen már korántsem támogatják annyian, mint korábban, jól látható volt a legutóbbi választási eredményen is. Míg 2010-ben kényelmesen, 64 százalékos eredménnyel nyert riválisa előtt és lett polgármester, addig idén már csak 42 százalékra futotta – azaz a többség már nem őt akarta – és csak 14 szavazattal tudott nyerni –, amiben nyilván az is közrejátszott, hogy a Fidesz színeiben indult.

Amikor a hangfelvétel október 20-án nyilvánosságra került, Haszilló eltűnt és elérhetetlennek bizonyult. A hivatalban azt mondták, szabadságra ment, ám másnap már otthon nyilatkozott a Hír Tv-nek, ahol elismerte, hogy „polgármester így nem beszélhet”, és hogy a „megfelelő időben le fog mondani”. Az RTL Klubnak ugyan nem nyilatkozott, de ezt megtette a Fidesz Bács-Kiskun megyei elnöke, Bányai Gábor, aki szerint ilyen gondolatokkal nem lehet együtt élni polgármesterként. Neki különben Haszilló Ferenc megígérte, hogy le fog mondani.

Azóta kiderült: Haszilló Ferenc hazudott (amennyiben Bányai igazat mondott).

Mert – amint erről beszámoltunk – az alakuló ülésen esküjével felvette a polgármesteri címet, és egyből meg is szavaztatott magának egy majd 450 ezer forintost fizetést. Bár elsőre úgy tűnik, Haszilló, aki Kecelre országos szégyent hozott beszédével, és azzal, hogy továbbra is – egy ilyen beszéd és egy hazugság után is – vezetheti a várost, nem lehet megakadályozni abban, hogy polgármesterként működjön, ez nem teljesen így van. Haszilló Ferencet ugyanis könnyen le lehetne váltani, ha a nyolcfős képviselő-testület többsége – azaz minimum 5 fő – ezt úgy gondolná, és feloszlatná magát. Arról kérdeztük a testület tagjait, gondoltak-e már arra, hogy ezt tegyék.

„Haszilló kínos lett”

„Meglepte az ellenfeleimet, hogy ismét megválasztottak, ezért kezdtek lejáratókampányba ellenem egy sokéves hangfelvétellel. Vállalom a felelősséget, bocsánatot kértem azoktól, akiket

Akik dönthetnek

Benedeczki János, független
Berger József, független
Dr. Csapi Bence, független
Haszilló Tamás, független
Herczeg Imre István, független
Kelemen László, független
Kovács László (Fidesz-KDNP)
Vulman József (Jobbik)

Forrás: valasztas.hu

megbánthattam, de nem fordíthatok hátat a feladatomnak, sokak támogatása miatt etikai kérdés számomra, hogy a helyemen maradjak” – fogalmazott az új ciklus első testületi ülésén Haszilló, aki korábbi ígérete ellenére mégsem mondott le, és nem vette a bátorságot, hogy új választáson mérettesse meg magát, immár a Fidesz logója nélkül. A polgármester lapunk megkeresésére csak annyit mondott: „befejeztem, elnézést kértem azoktól, akiket megsértettem, és nem akarom tovább göngyölíteni az ügyet, így is sok kárt okoztak a városnak a kiszivárogtatók”.

A helyi politikusokkal beszélve úgy tapasztaltuk: általában elítélik Haszilló Ferenc hangfelvételen tanúsított stílusát és szavainak tartalmát, de a leváltását szorgalmazó sürgölődés helyett inkább tétlen kivárás jellemzi a közéletet.

„Kínos már a városnak ő” – ismeri el Herczeg Imre képviselő a Haszilló-ügy hatását Kecelre nézve.

Herczeg az egyik (független) testületi tag, aki nyilvánosan felvetette azt a problémát, hogy „mostantól egy megbélyegzett polgármester képviseli a várost”. Szerinte „jogi lehetőség nincs az eltávolítására (ez nem így van, hiszen a testület többsége megszavazhatja az önfeloszlatást – a szerk.). Legfeljebb a média, a közvélemény, vagyis a civil emberek, esetleg még a kisebbségeket képviselő szervezetek tudnák elérni, hogy lemondjon, ahogy ígérte, de manapság nehéz megmozdítani a lakosságot. Lehet, hogy sokan támogatják Kecelen, de ugyanúgy sokan ma is elfogadhatatlannak tartják a beszédét. Szóval, egyáltalán nem lehetne a város cserbenhagyásáról beszélni pusztán attól, hogy lemond” – mondja Herczeg.

Később viszont – mintha részben saját szavait cáfolná – már arról beszél, hogy a most megnyílt uniós költségvetési időszakban talán nem is volna szerencsés, ha polgármester nélkül maradna Kecel. „Sok fontos pályázatunk van és lesz. Fél évig nem lehet az önkormányzat feloszlatását kezdeményezni, és talán nem is lenne most szerencsés” – érvel a keceli testületben ötfős többséggel bíró Kecel Megújul (KM) nevű, függetleneket tömörítő választási szövetség képviselője.

„Egy polgármester így valóban nem beszélhet, ez nem stílus, és nem is gondolkodhat így, de hát a helyzet az, hogy a magyar törvények megengedik, hogy maradjon. Ezért aztán nem lenne jó, hogy ha ez az ügy folyamatosan menne a médiában, és negatív irányba vinné a város hírét” – ezzel indokolja Berger József, hogy miért nem volt tiltakozás Haszilló beiktatása ellen az alakuló ülésen.

Haszilló Ferenc

Haszilló Ferenc

 

A szintén független képviselő szerint Haszilló Ferenc sorsát mostantól a teljesítménye, a vezetési stílusa és az eredményessége fogja eldönteni. „Az előző ciklusokban nem volt éppen partneri vezető, sok érdeket megsértett, de most teljesítenie kell. Eddig kormánypártiként sem nagyon tudta elérni, hogy a város számottevően fejlődjön, most még nehezebb lesz a dolga, mert kérdéses, hogy fog-e tudni hatékonyan lobbizni pályázatok, fejlesztések sikeréért. Ha ez nem fog menni neki, akkor kötelessége lesz jelezni, és levonni a konzekvenciákat” – mondja Berger. Hozzáteszi: mind a nyolc képviselő a testületben most fejlődést, változást akar Kecelen. Ezért egyaránt megmarad a háborítatlan kivárás és a csendes váltás iránti igény is a közéletben.

Félnek a képviselők?

Egy neve mellőzését kérő képviselő mindehhez hozzáteszi: nincs puccshangulat a városban. „Privát véleményem az, hogy ha egy pap, egy tanár vagy bárki olyat mond, ami a szerepével és az egyéniségével összeférhetetlen, az alkalmatlan lesz mások vezetésére. Így egy polgármester sem

Haszilló megosztó személy

A beszéd nyilvánosságra kerülése után jártunk Kecelen, és kiderült: szélsőséges reakciókat váltott ki a szöveg. Valaki teljesen egyetértett vele, míg más szerint Haszillónak le kellene mondania.

beszélhet megvetően, indulattal más emberekről, embercsoportokról, mert onnantól alkalmatlan a szerepére. Nem tudom, hányan gondolják így, de az biztos, hogy a testület most kivár. Ha beigazolódik, hogy a Feri nem képes hatékonyan, eredménnyel képviselni a várost, akkor el kell érni, hogy vagy ő lemondjon, vagy az egész testületnek kell lemondania fél év múlva.”

„Akármekkora is tehát a háborgás és a nemtetszés, és bármennyire is látjuk, mennyi kárt okozott és okozhat még a Haszilló-ügy Kecelnek, most nincs váltóhangulat. De egészen biztosan lesz, ha az eredmények ugyanúgy elmaradnak Kecelen, mint az elmúlt nyolc évben. A Ferit általában szeretik, mint embert, de a rátermettségéről a tizennégy szavazatos kis győzelmével mindent elmondtak a népek. Úgyhogy tavaszra könnyen elképzelhető, hogy így vagy úgy, de mennie kell” – próbál egyértelmű helyzetet teremteni egy másik, szintén névtelenséget kérő testületi tag.

Az eddigiekből is látszik, hogy elég ellentmondó helyzet alakult ki Kecelen. Amikor arról kérdezzük a képviselőket, hogy ha ennyi mindenben egyetértenek, akkor miért nem nyújtják be mihamarabb a feloszlatási indítványt, rendre kitérnek. Ahogy az elől a kérdés elől is, hogy megszavaznák-e, ha valaki ilyet benyújtana. Kecelen egyébként havi szűk 50 ezret kapnak átlagosan a képviselők tiszteletdíjként. Az egyik képviselő szerint „ez azért nem akkora összeg, hogy gátja legyen a testületfeloszlatási hajlandóságnak, ha odáig fajul a helyzet. A képviselőséggel járó presztízs élményét már nagyobb vonzerőnek érzem”. Hiszen ha feloszlatná magát a testület, akkor Haszillóval együtt képviselők is süllyednének, és újra meg kellene méretniük magukat.

Békét akarnak

Nem leszünk sokkal okosabbak akkor sem, amikor a helyi független szervezet, a KM vezetőjével beszélünk. Ugyanis Városi Anett (őt győzte le 14 vokssal Haszilló) sincs forradalmi hangulatban. Tőle azt kérdeztük: tűkön ülve vagy hanyatló kedvvel várják a féléves testületoszlatási moratórium lejártát? (Az önkormányzati törvény legkorábban a választást követő 6. hónapban teszi lehetővé a képviselő-testület feloszlatásának indítványozását, egyben új polgármester-választás kiírását.) „Nem tudjuk, mit hoz a jövő. És fél év sok idő, látnunk kell, hogyan dolgozik addig az önkormányzat és Haszilló Ferenc” – mondta. Tovább firtattam: „tesz-e valamit a KM annak érdekében, hogy a háborgó polgárok érzelmeit közös csatornába terelve nyomást gyakoroljon a polgármesterre?” Erre azt mondja: „Nem a mi dolgunk szervezkedni, a keceliek pedig most nem nyugtalanságra, hanem békére vágynak. Sokféle vélemény van a városban, és nem lenne jó, hogy ha Kecelről a békétlenség jelenne meg a médiában. Mi nem szervezünk semmit” – szögezte le Városi Anett.

Jogsértés: Haszilló titkolja a közpénzt

Közérdekű adatigénylésben kértük ki a keceli hivataltól, hogy az elmúlt négy évben mennyit és mire költött költségtérítésként Haszilló Ferenc. Levelünkre a hivatalnak november 15-ig kellett volna válaszolnia, de ezt nem tették meg. Ezzel jogsértést követtek el.

 

A helyi jobbikosok – egyik képviselőjük szerint – kifejezetten nem hívei az oszlatásnak. Jelenleg ketten képviselik a radikálisok politikáját a testületben: a gyógyszerészi státusza miatt függetlenként induló Csapi Bence és Vulman József. Utóbbi azt mondja: nem mennek Haszilló Ferenc ellen. „Sem a köznép nem akar változást, sem a Jobbik, mi a polgármester mellett akarunk dolgozni a testületben, ezért nem fogunk Haszilló lemondásáért harcolni. Jellemtelen dolog volt a hangfelvétel kiadása, még akkor is, ha a polgármester mondta, amit mondott.”

Markánsabb vélemények

„Ha már egyszer azt mondta, hogy polgármester így nem beszélhet, akkor meg kellett volna maradnia ennél a felelős álláspontnál, és le kellett volna mondania, hogy a választók mindennek tudatában dönthessenek: akarják-e őt polgármesternek vagy sem. Beszéltem szinte az összes képviselőtársammal, és többségi vélemény, hogy Haszilló Ferenc társadalmi támogatottságát most már csak egy új választással tisztázhatnánk Kecelen” – mondja a polgármesterrel csupán névrokonságban lévő Haszilló Tamás.

false

A független képviselő felveti, hogy a mostani morális válságban a hangfelvétel kiszivárogtatóinak is van felelősségük: ha már a választások előtt nyilvánosságra hozták volna azt, akkor a szavazók annak tudatában voksolhattak volna a mostani polgármester mellett vagy ellene. Haszilló Tamás egyetért ezzel, de szerinte most már a döntő kérdés az: hátrányos helyzetbe sodorta-e Kecelt a polgármester „minősíthetetlen beszéde”, és kárt szenved-e emiatt a város a fejlesztési programok végrehajtásában. „Ha szalonképtelenné vált a döntéshozó partnerek előtt, akkor nagy baj van. Úgy vélem, a városból egyelőre nem fog elindulni a lemondatását célzó kezdeményezés, de a város külső viszonyainak romlása lehet akkora nyomás, aminek végül ez lesz a következménye.”

Markáns véleménye van a Kecelen történtekről Tóth Zoltán választási szakértőnek. „Az odáig tény, hogy jogi lehetőség nincs a polgármester lemondatására, de ez nem is jogi, hanem politikai és morális kérdés most. Demokráciában az, hogy ne egy romlott, erkölcstelen ember képviselje egy város lakosságát, az erkölcsi kérdés. Régről visszatérő tévedés Magyarországon, hogy jogi választ próbálunk adni közéleti, politikai problémákra. Itt a civil szervezeteknek, a lakosságnak, a politikai pártoknak kellene tüntetéssel, aláírásgyűjtéssel, tiltakozással nyomást gyakorolni” – mondja. Jogi lehetőségként egyébként ő is a fél év múlva alkalmazható önfeloszlatást jelölte meg. Ezt bármelyik képviselő kezdeményezheti, és egyszerű többséggel kimondható az új választások kiírásának igénye. „Sajnos 1989 óta nem lehet visszahívni az alkalmatlan polgármestereket, de a sajtó, a lakosság mellett a civil szervezetek is képesek a jog sáncai mögé bújó politikusokat jobb belátásra téríteni. Ezért is hiányolom az ügyben például az Országos Cigány Önkormányzat vagy a Mazsihisz fellépését” – jelzi Tóth Zoltán. Szerinte az ügy is rávilágít arra, hogy „a magyar politika az elmúlt húsz év alatt tönkretette, kiüresítette a közéleti erkölcs tartalmát”.

Haszilló egyébként azt is mondta a nevét országosan is ismertté tévő felvételen: „Külföldre megy a népség, ha én nem lennék polgármester, mennék ki a picsába Svájcba zongorázni, a családot beteszem a kocsiba, beszélek angolul, a feleségem németül, beteszem, három hónapot kinn vagyok, keresek kétezer svájci frankot havonta, az itthon kiadott ingatlanból meg kapok hozzá havonta százezret… Durván kétszázezer forint havonta… meg amit még összezsiványkodik az ember.” Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy Haszillónak még sincs olyan nagy kedve Svájcba menni és mellette „zsiványkodni” – jobb inkább a kényelmes polgármesteri szék. Van, aki csak azt mondja erre: amikor Haszilló ezzel hencegett, már akkor se gondolta komolyan. „Csak a szája járt.”

Jogsértés? Visszaélés?

Ha Ön vidéken él, és jogsértés vagy hatalmi visszaélés áldozata lett, kérjük, írjon nekünk a kismagyarorsza [at] narancs [dot] hu-ra, és mi utánajárunk az esetnek.

Figyelmébe ajánljuk