Tartalom

(2013-10-03)

Publicisztika

Felcsuti Péter-Molnár György-Simonovits András

Publicisztika

Útravaló

Milyen elvek és értékek alapozzák meg a kormányváltást?

"Akadályozzák meg a tragédiákat, amelyeket meg lehet akadályozni, és számolják fel az igazságtalanságokat, amelyeket fel lehet számolni!" - Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász arról, hogy mit tehetnek a cselekedni vágyó emberek a világon.

Egotrip

Bán Zoltán András

Egotrip

Noé vendéglője

Harmadik számla - Nem boldog a magyar

- Nem boldog a magyar! - kiáltom oda a Fizetőpincérnek némi történelmi kétségbeeséssel a hangomban, mire kisvártatva egy fröccsöt csap le az asztalomra, és ékes szavakat szól: "Kést tégy a torkodra, ha mértéktelen vagy." Példabeszédek, 23,2.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Csaltunk, na és?

A történetet és utóéletét már ismeri mindenki, így mostantól mindennek másképp kellene lennie, mint eddig. Nem lesz semmi másként, csak páran még szerencsétlenebbnek fogják érezni magukat amiatt, ahogy a szeretett hazájukban momentán élni adatik, csalók közt, csalók uralma alatt. De szerencsétlenebbek lesznek azok is, akik nem vesznek tudomást az egészről, s azok is, akik most oly vehemensen igyekeznek elhazudni, elbagatellizálni a csalást.

A szerk.

A szerk.

Csúszdán

Varga Mihály miniszter beterjesztette a 2014-es költségvetési törvényt: ebben az országban, ha rajtuk múlik, jövőre is pont ugyanúgy mennek a dolgok, mint eddig. Úgy sehogy. Hogy a 2,9 százalékra tervezett hiányt sikerül-e tartani? - biztos sikerül, vagy nem sikerül, és lesz 3,3, vagy úgy sikerül, hogy év közben bele kell majd a törvénybe túrni, ki tudja.

Külpol

Görög szélsőjobb

Külpol

Darázsfészek

A görög hatóságok a hétvégén letartóztatták a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt több mint húsz tagját - köztük Nikolaosz Mihaloliakosz pártvezetőt, a helyettesét, Hrisztosz Pappaszt és további négy parlamenti képviselőt.

Belpol

Belpol

Egymás között - Kormánypárti öninterpellációk

Az interpelláció a kormány elleni országgyűlési fellépés egyik ellenzéki eszköze. A második Fidesz-kormány alatt puszta kampányeszközzé silányult: kormánypárti képviselők kérdeznek alá kormánytagjaiknak, hogy ezzel a parlamenten keresztül is eljuttathassák "üzenetüket" a választóknak.

Csökkentenék az élelmiszerek áfáját

Belpol

Szemek a láncban

Végre egy örömhír: a politikai paletta majd' egésze támogatja, hogy csökkenteni kell az élelmiszerek általános forgalmi adóját. A részletekre azonban most is figyelni kell.

Kampányra készül az MSZP és az Együtt-PM

Belpol

Erőfelmutatás

Október 23-án közösen ünnepel, majd közösen vág a 2014-es kampánynak az MSZP és az Együtt-PM pártszövetség. Megnéztük, milyen arzenállal indul csatába a balközép ellenzék.

Belpol

Elkezdeni a sztrájkfelmérést - interjú Mendrey Lászlóval

Az idei iskolakezdés az utóbbi idők talán legnagyobb közéleti botránya volt, hetek óta téma a nyilvánosságban, mi nem működik megfelelően vagy éppen sehogy a Klebelsberg Központ (Klik) által átvett tanintézményekben. Az átszervezéshez a PDSZ vezetője, Mendrey László végül nem adta a nevét. A helyzetről és az érdekvédelem lehetőségeiről beszélgettünk.

Könyv

Könyvmelléklet

Könyv

A boldog megismerés

Daniel Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás

Bírák, akik attól függően kasztniznak be vagy mentenek fel valakit, hogy éppen éhesek-e vagy sem. Diákok, akik nem vesznek észre egy kosárlabdapályán átsasszézó gorillát, mert éppen azt figyelik, hogy az egyik csapat hányszor passzol. Pénzpiaci szakemberek, akik ugyanolyan pontossággal jósolják meg a piacok mozgását, mint egy tehetségesebb véletlenszám-generátor. Ezek a példák egyáltalán nem egy alternatív valóságból vagy egy regényből származnak, hanem a való világból - és gondolkodásunknak arra a még mindig meglehetősen gyakran lebecsült vonására irányítják rá a figyelmet, hogy racionalitásunk nagymértékben korlátozott, és mindennapi életünkben, döntéseinkben a megérzéseink, előítéleteink, a tudatosan nem észlelt környezet, valamint a véletlen rendkívül fontos szerepet tölt be.

Könyv

Könyv

Gerőcs Péter: A betegség háza

A szerző két elbeszéléskötete után megjelentetett első regényében folytatja megkezdett prózapoétikai útját: para- és metatextusokkal sűrűn körbeszőtt, irodalomelméleti problémák explicit felvetését kedvelő írásmódját egyfajta kényszeres pontosságra való törekvés irányítja, amely magának az elbeszélői nyelvnek a működtetésében, a szerkesztésmódban és az olykor körülményesnek, önironikusnak ható elbeszéléstechnikai mutatványokban is megmutatkozik.

Könyv

Könyv

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Adolf Hitler 2011-ben felébred a berlini flaszteren, majd saját szemszögéből narrálva elmond egy történetet a médiában saját műsort kapó Führerről. A szenzációhoz ennyi pont elég is - de egy jó könyvhöz kevesebb a kevésnél.

Könyvmelléklet

Könyv

Arcok

Kádár Gábor-Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau 1944

Holokausztról szóló híres esszéjében (lásd: A modern kor és a Holocaust, 2000, 1991. július) Zygmunt Bauman egy Le Monde-riporttal illusztrálja fő állítását.

Elsüllyedt szerzők XXXVII.

Könyv

"Belesuszteroltam a szenvedést"

Sásdi Sándor (1898-1992)

Lektűr és szociográfia, parasztirodalom, holokausztmemoár és kommunista kurzusművek, női mikrotörténetek és szimbolikus nagyregények - mind jól megférnek ebben a gazdag életműben, amelyet legyűrni látszik az, ami ellen Sásdi évtizedeken át küzdött: a feledés.

Könyv

Könyv

Amin Maalouf: Taniosz sziklája

Kényelmes dolog azt hinni, hogy a politikai cselekvéssel járó morális útvesztőket teljes valójukban csak jól működő demokráciában tapasztalhatja meg az ember. Egyeduralmak idején minden egyszerűbbnek látszik, a zsarnok cinkosait automatikusan a gonosz, ellenfeleit a jó oldalra soroljuk.

Könyvmelléklet

Könyv

Vagyunk lakói

Tóth Krisztina: Akvárium

Jogosnak látszik az észrevétel, amit az Akváriumról eddig született kritikák szinte kivétel nélkül felvetnek, tudniillik, hogy első regényében a szerző nem képes kézben tartani a nagyformát, a terjedelmessé duzzasztott történetet.

Folyóirat

Könyv

Rubicon

Ne tagadjuk: a mohácsi csata iránti legújabb keletű közérdeklődést az egyik kertévén sugárzott kétes történeti hitelességű török szappanopera, a Szulejmán izzította fel. A Rubicon folyóirat legutóbbi számának vezető anyaga, B. Szabó János dolgozata viszont arra tesz kísérletet, hogy friss szempontok alapján tekintse át a csata már ismert forrásait.

Könyv

Könyv

Csapody Kinga: Ex

Kinyitom a könyvet, és máris olyan érzésem van, mintha egy esküvőn, családi összejövetelen vagy valami bulin mellém ülne egy lány, aki sajnos minden szempontból kivan, és kérdés nélkül beszélni kezdene, elmondaná az amúgy teljesen átlagos élettörténetét, csalódásait, meg hogy mit gondol az irodalomoktatás lehetőségeiről, a bölcsész-műveltség katasztrofális helyzetéről, valamint a gyereknevelés buktatóiról.

Könyv

Könyv

Tallér Edina: Lehetek én is

"Ráláthatunk életünkre: mégis mennyi furcsaság történik velünk" - ismerteti a Lehetek én is küldetését a fülszöveg, és bár az olvasó bízik benne, hogy ennél komplexebb gondolatokat is kap Tallér Edina második regényétől, a végén be kell érnie a "mennyi furcsaság történik velünk, nőkkel" kiegészítéssel.

Könyv

Könyv

Bicskei Gabriella: Puha kert

Szembefordított tükrök rendezik el a világot, esetlegesen és beláthatatlanul. Végtelen számú csarnokból álló palotát látunk, melyben a hősök ajtókat nyitogatnak, mennek egyik helyiségből a másikba, nem állapodnak meg sehol.

Film

Film

Film

Arthur Newman világa

Van az a bájos toposz, amikor a merev, unalmas férfiember szembetalálkozik a vad, öntörvényű lánynyal, akinek deviáns, ám izgalmas életmódja felforgatja az ő kis posványos világát - Colin Firthnek nagy tapasztalata van az ilyen halvérű figurák megformálásában.

Tévésorozat

Film

A bura alatt

Tudjuk jól, hogy mindenki kitörésre vágyik egy világvégi porfészekből, de az piszok nehéz. S ha ez nem volna elég, képzeljük el, Stephen Kinggel együtt, hogy egy szép, szokásos kisvárosi reggelen - mikor a szomszéd épp egy hullát ás el az erdőben, a korrupt polgármester propánkészleteket mutyizik, és a pap megint betép rendesen - egyszer csak lezuhan egy láthatatlan bura, és mindenki vidéken reked.

tévésmaci

Film

Medve verje

Amikor Sztupa és Troché a rotyogányt próbálgatták, Troché először kedvetlennek tűnt. Hagyta volna az egészet annyiban, s keresett volna más, esetleg autentikusabb népi hangszert. "mafa őriz otthon, persze hét lakat alatt egy szagpant, állítólag a nagyapjától örökölte, de még a személyzetet sem engedi hozzányúlni, ő maga törli róla a port, s néhanap, ha különösen mélabús a kedve neki, meg is szólaltatja pirkadatkor, amikor még nyugszik a környék - mondta Troché, de maga sem hitte, hogy Sztupa ilyen könnyen letesz a rotyogányról.

Film

Irvine Welsh: Mocsok

Hogy kiféle-miféle alak Irvine Welsh zsaruhőse, akit - mint trainspottingos társait is - elért a megfilmesítés, az már első fellépésekor kiderül. Pedig még nem szívott kokaint, még nem vett részt fojtogatós szexben kollégája feleségével, még nem szégyenítette meg valamennyi munkatársát, s még nem sugdosta hátsó - a hívott nő hátsójával kapcsolatos - gondolatait perverz vigyorral a telefonba.

Zene

Koncert

Zene

Concerto Budapest

Az összehasonlítás áldozata - némi túlzással és persze önhibáján kívül mintha ez a ritka viktimológiai aleset vált volna múlt péntek este a novoszibirszki születésű, ma Bécsben élő hegedűvirtuózból, a nagyszerű Vadim Repinből. Merthogy Repin hiába bizonyult ismételten korunk egyik utolsó hangszeres arisztokratájának és legtechnikásabb vonós művészének a Brahms-hegedűverseny fényesen teljesített szólójában, ha egyszer produkcióját kétfelől is leárnyékolta valamelyest az összehasonlítás lehetősége.

Lemez

Zene

Szűrőkön át

HAIM: Days Are Gone

Noha kézenfekvőnek tűnne, amikor úgy szól a terv, hogy egy zenekar több generációt bolondít majd egyszerre magába, a Fleetwood Mac 1975-80 közötti nagy korszakának megidézésével mégis csupán kevesen próbálkoznak.

Lemez

Zene

Tisztességes, puritán

Sebadoh: Defend Yourself

Az milyen lehetett, mikor a folyamatosan összetört szívű, a magányos vesztes szerepét rendkívüli hitelességgel alakító Lou Barlow és a már huszonöt éve is nyugtatókon élő, leszedált, motyogó öregaszszonyként festő J. Mascis valamikor a nyolcvanas évek végén, nem sokkal a Dinosaur Jr. Bug lemezének megjelenése után halálosan összeveszett?

Lemez

Zene

A nagyváros szimfóniája

Julia Holter: Loud City Song

Kevés olyan tudatos, koncepciózus, a zenekészítést valóban sokdimenziós intellektuális alkotómunkaként értelmező alkotót tudnánk megnevezni, mint a Los Angelesben élő szerző/énekes/mindenen játszó Julia Holtert.

mi a kotta?

Zene

Benjie

"You great composer, I little composer" - ezzel a bájosan tökéletlen angol mondattal kedveskedett egykoron Dmitrij Sosztakovics angol pályatársának, az idén Verdi és Wagner árnyékában ünnepelt, 100 esztendeje született Benjamin Brittennek.

Színház

Színház

Színház

Mundruczó Kornél: Denevér

Vicceskedni a halállal gyakran termékeny művészi vállalkozás: ezt az öngyilkossággal és annak egy különleges formájával, a passzív eutanáziával megpróbálni már kétséges kísérletnek tűnik. De még ha az irónia, a paródia, a humor valamely formája, tegyük fel, kontrasztként alkalmassá is tehető lenne a tragédia színeinek kiemelésére, előbb az eutanázia számos erkölcsi, politikai, gyakorlati dilemmájáról kéne valamit gondolni.

Színház

Színház

Az ő vezére

Pintér Béla és Társulata: Titkaink

A társulat 15 éves, gyorsan felívelő röppályája alatt nemcsak megtanított minket, nézőket és kritikusokat saját nyelvére, stílusára, világára, egész művészi alkatára, de olyan közönséget épített maga köré, amely már szinte lehetetlenné teszi a bukást. (Amire pedig olykor szüksége volna egy alkotónak.)

A Vígszínház pályázata és a fővárosi Fidesz

Színház

Díszletmunkások

A döntés előtti napokban több fideszes jelezte, hogy megszavazná Eszenyi Enikő kinevezését, ám végül minden megváltozott - értesültünk városházi forrásokból. Úgy tudják, a Fidesz felső köreiből jöhetett az utasítás: össze kell zárni. Tarlós István főpolgármester tagadja, hogy ő ambicionálta volna Balázs Péter indulását.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Kis esti zene

Bori Bálint: Különböző kabócák

Budapest egyik legfiatalabb galériájának neve (Flux Galéria) némiképp megtévesztő. A kisméretű intézményt vezető Romvári Márton és Juhász Éva ugyanis nem a fluxus művészet bemutatását célozta meg, hanem olyan, manapság kevésbé divatos áramlatokét, mint a minimalizmus, az absztrakt vagy a kinetikus művészet.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Nem jobb otthon?

Tér-Idő

"Hogy engem lássál, nézd meg, kedves, a kertet" - ezzel a verssorral indul a Tér-Idő adása, s az egész műsorral kapcsolatban az egyetlen hiányérzetünk is itt lehet, mivel nem tudjuk meg a szerző nevét (megfejtés: Lesznai Anna Egyszerű dala).

Lokál

Placcc

Lokál

Lotte van den Berg: Building

A Buildinget azért hívta meg a Placcc Fesztivál, mert ezzel kívánt reagálni a lakosság kizárásával zajló, átpolitizált budapesti várostervezésre. A holland alkotópáros akciója tulajdonképpen érdemi konzultáció a budapesti lakossággal, beszélgetés arról, hogy min szeretnénk változtatni közvetlen környezetünkben.

Tudomány
Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Tarte flambée

Szalonna, bacon, hurka, kolbász, libamáj, füstölt húsok, rengeteg sertéshús, káposzta, nagyszerű borok, pompás sörök - az elzászi konyha nem kimondottan a légiességéről nevezetes, itt még a saláta is húsból van.

Riport

Vitézy Tamás adriai játékai - 2.

Riport

Pénztengerre, magyar!

A jelen kormányzathoz és azon belül is a kormányfőhöz közel álló üzletember a 2000-es évek elején indult el dél felé. A horvátországi terjeszkedést magasról fújó politikai hátszél segítette, és Vitézy a kelet-európai vizeken különösen jól mozgó magyar nagytőkés mintapéldánya is lehetett volna. Ma egy komplett adriai kisváros, Primosten átkozza őt rossz sorsáért. Ki kivel szúrt ki, és kinek a pénze úszik a beígért, de elmaradt fejlesztések miatt?

Ételhordó