Tartalom

Narancs XXII. évf. 48. szám(2010.12.02.) (2010-12-02)

Publicisztika

Publicisztika

Ki szelet vet - Gazdaságpolitikai kilátások a kamatdöntés után

Az elmúlt hetekben a kormány nem fukarkodott a gyakran az arrogáns hatalmi politizálás jegyében fogant gazdaságpolitikai lépésekkel. Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, az átmenetinek beharangozott különadók 2012 utáni fenntartása, a Költségvetési Tanács érdemi szakmai teljesítményét megalapozó szakértői stáb szélnek eresztése, a jegybanki monetáris tanács külsős tagjainak kizárólagos kormányoldali jelölése és végül a legnagyobb botrány, a kötelező magánnyugdíjpénztárak már-már zsarolásszerű eszközökkel való felszámolása egytől egyig erősen negatív visszhangot váltott ki. Mindeközben a forint árfolyama és a magyar országkockázat mutatói az elmúlt fél évben jelenősen roszszabb teljesítményt nyújtottak a regionális átlagnál. Mi több, az államcsőd kockázatának árazása alapján az unió keleti tagállamai közül mára Magyarország számít a legkockázatosabb befektetési célpontnak.

Publicisztika

Helyreigazítás

A november 25-i lapszámban közölt Fekete kedd című írásomban ez jelent meg: "Az Alkotmánybíróság hatókörét leszűkítő múlt keddi döntésnek mégsem az a legnagyobb baja, hogy elhárítja az akadályt a jövő évi magán-nyugdíjpénztári befizetések államkasszába utalását előíró döntés elől. Az elmúlt hónapokban tapasztalt jogalkotási gazemberségek ellenére sem hinném ugyanis, hogy a kölcsönvétel helyett a lenyúlás szándéka motiválta volna erre a kormányt." A második mondat helyesen: "Az elmúlt hónapokban tapasztalt jogalkotási gazemberségek alapján minden okunk megvan azt hinni, hogy a kölcsönvétel helyett a lenyúlás szándéka motiválta erre a kormányt." A tévedésért és hülye naivitásomért elnézést kérek az olvasóktól. Várhegyi Éva .

Publicisztika

KÉNYSZERÛ DEKLARÁCIÓ 2010. NOVEMBER 19-ÉN

A magyar nemzeti kultúra elválaszthatatlan része a magyar film és mozgókép. A magyar film az európai kultúra integráns része. A magyar filmek magyar nyelven magyar emberekről, a magyar életről eredeti és egyéni módon szólnak.

Publicisztika

Kitől kell itt megvédeni a magyar kultúrát?

Mégsem megy el az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elé idézett Alföldi Róbert a csütörtöki meghallgatásra, pedig a bizottság elnöke, a jobbikos Novák Előd direkt az ő kedvéért tűzte ki azt erre a napra. Nagyon helyes, ne is menjen! Ugyan bizonyára derekabb kiállásnak tűnt volna, ha elmaradása bejelentésével Alföldi nem várja meg, míg a fideszes bizottsági tagok is el nem hajtják Novákot, mondván, nem asszisztálnak ahhoz, hogy saját politikai céljaira használja a bizottságot. De e sorrendiségnek (ki mikor mondott nemet) nincsen még másodlagos jelentősége sem, hiszen a lényeg az, hogy helyes döntésről van szó. Mi keresnivalója is lenne Alföldinek kihallgatói előtt?

Egotrip

Öt és feles

Egotrip

Piatlon (2. bicikli)

Irány Párkány! A többiek, mint mindig, a Pilisen át - K. Dezsőnek ez már nem megy. Az még hagyján, hogy otthagyják, faképnél, keresztutak pléhkrisztusainál piheg, mindig utolsóként érkezik a pilisszentkereszti pihenőkocsmába, a fiúk már a második körnél lekörözték. Azt is kibírta, hogy a Bükkfanyeregben, a szerpentines emelkedőn, midőn szinte egy helyben hajtott, csicsergő lányok csapata könnyedén megelőzte. Azt már nehezen viselte, amikor Attila, ki fölmérvén a terepet tolta a kerékpárt, gyalog (!) utolérte. Megkérdezte: toljalak téged is?, és fütyörészve eltűnt a kanyarban. Tavasszal már ő is leszállt, és akkor határozta el, hogy legközelebb nem jön. Vagy ha mégis, vonattal. Hiszen az esztergomi restiben 550 az unicum, 350 a csapolt Sámson, aztán átsétál a hídon, immár eurós és igazi sörök mellett megvárja a többieket, végre elsőként érkezik. Csakhogy ennek semmi sportértéke. Így hát vonattal ment, de vitte a biciklit is.

Hozzáadott érték

Egotrip

Lesz

Okkal lehetnek erős kétségeink afelől, hogy az elmúlt rövid időszak radikális gazdaságpolitikai döntései - a bankokra és nagyvállalatokra kivetett rendkívüli sarcoktól az adórendszer átszabásán át a magánnyugdíjpénztárak hirtelen felszámolásáig - egy kimunkált stratégia egymással harmonizáló lépései volnának. Azt azonban mégse vitassuk el a Fidesz gazdaságpolitikusaitól, hogy a gazdasági növekedésről, annak forrásairól és az azt segítő vagy hátráltató tényezőkről valóban őszintén mást gondolnak, mint ideológiai ellenlábasaik.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A pokol kapujában

A "médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet" szeméremmel és visszafogottsággal viszonyul saját magához, és dicséretesen kerüli a közbotrányokozást. Nem úgy nevezi magát például, hogy "törvénytervezet a sajtószabadság felszámolásának technológiájáról és a cenzúra intézményesítéséről", vagy úgy, hogy "törvénytervezet arról, hogyan fogja be mindenki a pofáját ezentúl".

Belpol

Belpol

Tiltakozunk

A decemberben parlament elé kerülő, a médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet totális ellenőrzést biztosítana a Médiatanácsnak, és rajta keresztül a kormányzatnak az elektronikus, internetes és nyomtatott sajtó felett Ezzel Magyarországon 2011 január 1-jén megszűnne a sajtószabadság Vele együtt lehetetlenülne el a vélemény és a szólás szabadsága is Tiltakozunk, és követeljük a törvénytervezet visszavonását CSAK A CÍMLAP ÜRES A tartalom az újságárusoknál . .

Belpol

Az új médiatörvény és a szabad sajtó - Marad Strasbourg

A tervek szerint december 20-ig elfogadja, még idén kihirdeti és január 1-jével hatályba is lépteti az új médiatörvényt a kétharmados parlamenti többség. Ezzel az utolsó elem is a helyére kerül a kormány médiaszabályozási rendszerében - amely ebben a formájában alkotmánysértő, több ponton súlyosan korlátozza a vélemény- és sajtószabadságot, s egyben az újkori médiaviszonyok ismeretének teljes hiányát is tükrözi. Az igazodást elutasító sajtó ellehetetlenítésére viszont tökéletesen alkalmas.

Belpol

Rasszizmusért elítélt miskolci romák - Az önmaga ellen fordult törvény

Rasszista indítékból támadtak cigányok a többségi társadalom tagjaira az elsőfokú bírósági ítélet szerint tavaly, a romagyilkosságok idején, amikor utóbbiak lesötétített autóban az éjszaka közepén éppen a miskolci gettóban autókáztak, csak úgy. A százezer forintos vagyoni kár és a kisebb hámsérülések ára összesen közel negyven év börtön.

Belpol

A kulturális költségvetés tervezete - Kiújulnak sebei

A kulturális intézményrendszer összességében több pénzhez juthat idén a tavalyinál, ennek ellenére veszélybe kerülhetnek a magaskultúra némely intézményei, sőt egész ágazatai is. Ahhoz azonban, hogy a kultúrharcot kirobbanthassák, a büntetni vágyó kormánypártiaknak előbb saját mérsékelt párttársaikkal kell megvívniuk.

Külpol

Külpol

Új amerikai-orosz barátkozás - Fordul a világ

A két hete megtartott lisszaboni NATO-csúcs a javuló amerikai-orosz kapcsolatok újabb állomása volt. A találkozó fő témái a NATO jövőjéről szóltak, ám szinte minden kérdésben felmerült Oroszország neve is. Az eseményen jelen volt Medvegyev orosz államfő. A kétoldalú kapcsolatok még sosem voltak ilyen kiegyensúlyozottak. Történelmi fordulat, vagy az érdekek szerencsés egybeesése?

Észak-Korea

Külpol

Bevált recept

A Wikileaks-kiszivárogtatások némileg új megvilágításba helyezik Észak-Korea és Kína viszonyát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy különösebben át kellene hangolni a Koreai-félsziget jövőjére vonatkozó feltételezéseket, amelyek felfrissítését a múlt heti észak-koreai katonai akció tette időszerűvé.

Trafik

Trafik

étel, hordó - HARAPÓ MÓKUS

Hosszú évekkel ezelőtt történt... Óbudai kiskocsmát kerestünk ott, ahol az ilyennek hűlt helye, vagyis Óbudán.

Trafik

mi a kotta? - Snoopy ismerőse

Bár a zenetörténet óriásai valósággal megunhatatlanok, azért a heti koncertajánlóknak kétségkívül kölcsönözhet némi egyhangúságot a tény, hogy e hasábokon mindegyre Chopin és Liszt, Mozart és Beethoven, Mahler és Schubert neve váltakozik a permutáció elvének és a hangverseny-repertoár vastörvényeinek eredményeképpen. Az elkövetkező hét sem lesz kivétel, hisz például Bogányi Gergely, aki csak alig pár napja teljesített egy teljes Chopin-maratont, pénteken már újra koncertet ad a Liszt Akadémia Alma Mater Zenekarával, hogy előbb Mozart A-dúr zongoraversenyét, majd Chopin műveinek ad libitum válogatását játssza közkívánatra (Francia Intézet, december 3., fél nyolc).

Trafik

tévésmaci - Új gorilla a ketrecben

Amikor Sztupa és Troché elhozta a panelokat az állomásról, nagyon oda kellett figyelni A daruzás roppant balesetveszélyes tevékenység: már a védőfelszerelésre, a munkaruhára is nagy gondot kell fordítani Csúszásbiztos lábbeli kell, legjobb a bakancs, bár sokan nem szeretik, hisz elég nehézkes le- fel ugrálni benne a vagonokról a nyerges vontatókra, edzőcipőben viszont szökken a szaki, mint a szarvas Erős, lehetőleg disznóbőr munkáskesztyű is elengedhetetlen, ami ugyancsak nem csúszik, s lehetőleg nem is csípődik be Nyilván látták már a tévében, hogy ilyenkor sisakot viselnek a dolgozók, úgynevezett kobakot Most többfelől is vitatják - trozsőrkörökben - ennek hasznosságát, egyfelől felmerül, hogy mit véd az egy vasbeton építőelem ellen, pláne, ha a nevezett tárgy elég magasról zuhan, másfelől viszont ott van az, hogyha a fejeden van, nem vagy feltűnő és nem jönnek oda vegzálni mindenféle munkavédelmi ellenőrök - ami például Gödöllő vasútállomáson szinte népszokásnak mondható Jönnek a MÁV-tól, a tanácstól, jó, hogy nem már a nőtanácstól is És még a jól begombolt, nem tárva-nyitva lebegő munkaruha is nélkülözhetetlen, hogy bele ne akadjon a panel kiálló vasszerkezeteibe, horgaiba, kampóiba, vagy egyenest a daru kampóján ne találja magát az ember Hát, amikor így felsorakoztak, Sztupa, Troché és a darujával Ács Laci, bakancsban, kobakban, kesztyűben, állig begombolva, akkor mi ezerrel eliszkoltunk tévét nézni Pénteken (3-án) este fél tízkor a ViaSat3-on egy sztenderdhez lesz szerencsénk, nyilván ezredszer adja a tévé John Woo vérbő hollywoodi produkcióját, az Ál/arcot, 1997-ből A jeles műalkotásban lőnek, mint a bolondóra, s ha van szusszanásnyi szabadidejük, átszabatják az arculatukat, így lesz John Travoltából Nicolas Cage előbb, majd rövid ideig két Nicolas Cage után az egyik Nicolas Cage-ből John Travolta, magyarul: az a felállás, ahogy az előbb a jó lőtte a rosszat, az most az, amiben a rossz lövi a jót Volt benne anno spiritusz, de azóta elszállt Így tíz óra ötkor váltsanak az m2-re, a Prágai történet (2006) a szokásos szomorú dán film, jobb sorsra érdemes hősökkel Szombaton megmosdatom a vombatom Este hétkor a Dunán meglátjuk a Magas-Sierrát (1941, ff), Humphrey Bogart ás benne a kincs után, s az arany aztán eszét veszi mindenkinek További retróbeli lébecolásunk során választás elé állít a Cinemax és az MGM, előbbin 2150-kor Cassavetes Gloriája, utóbbin 2215-kor az Acéllövedék Kubricktól No, erre mit léptek? Válasszátok a modern világot, 2140-kor az HBO-n Grigor Attila filmje, A nyomozó Az este tizenegykor a ViaSat3-on elkezdődő Rocky II-re szerencsére egyik sem ér véget, tehát csak jót választhatunk Vasárnap egész nap zúzzuk a Mikulással, majd amikor végre lelépett már, megnézzük az Aljas utcákat kilenckor a Filmmúzeumon, majd tizenegykor leülünk az m2 elé, és jöhet a Metropolis, Fritz Lang korszakos remeke, 1927-ből Talán vége lesz negyed egyre, mert akkor az MGM-en elkezdődik A hosszú búcsú - Philip Marlowe története Elliott Gould előadásában és Robert Altman színrevitelében, 1973-ból Az éjjel eztán természetesen a fertelmeskedéssel határos bujálkodásé, 3-tól Dekameron a Cinemaxon - Pasolini Az Élet trilógiájának nyitánya, 1971-ből 1975 táján adták a kiskörúti Filmmúzeumban, az Astoriáig ért a sor a jegyekért, amit hónapokra előre árusítottak Hétfőn csak győzzük ezt kipihenni Kedden egy ún férfias mozi jön, az óhollywoodi rugóra járatot Ronin, a veterán John Frankenheimer tollából, olyan csávókkal, mint Robert de Niro vagy éppenséggel Jean Reno Van benne rengeteg ibuszos helyszín, dögös fekete kocsik meg pár jó csaj, köztük egy gyanús NDK-s műkorcsolyázónő és Michael Lonsdale, aki olyan szépen szavalt Nagy Imre emlékművénél a párizsi temetőben A kilökött szamurájok modern történetét este fél tízkor adja a ViaSat3 Lesz még egy magyar és egy amerikai klasszikus is kilenc körül: az Egy erkölcsös éjszaka a Dunán, a Macska a forró bádogtetőn pedig a Filmmúzeumon No tv! . .

Trafik

rés a présen - A zenekar neve - Mózes Zoltán zenész-színész

rés a présen: Most végül Napokon vagy Azokon a Napokon a zenekar neve? Mózes Zoltán: Napokon. Azért sem volt könnyű, mert a régebbi névhez már egy rakás pozitív eredmény tartozott és megannyi élmény, így ez a döntés valamilyen újragondolása és -értelmezése volt az addigiaknak.

Trafik

kulthírek

ÍRÓSZÖVETSÉG: ÚJ ELNÖK Vasy Géza mandátumának lejártával új elnököt választott a Magyar Írószövetség: a következő három évben az 1975-ben született, József Attila-díjas költő, Szentmártoni János vezeti a szervezetet. Lapzártánkig minderről egyetlen szót sem közölt az Írószövetség honlapja. TÖRÖKORSZÁG KONTRA NAIPAUL Európa egyik kulturális fővárosaként Isztambul adott otthont az európai íróparlamentnek keresztelt rendezvénynek.

Zene

Zene

film - A FÖLD SZERETÕJE

A Géniusz, az alkimista után megérkezett az újabb Pécs-imázsfilm: A Föld szeretője a világhírű keramikus és kereskedő, Zsolnay Vilmos karrierjét és családi viszonyait énekli meg. Pozsgai Zsolt író-rendező megkereste a címszereplő életének fordulópontjait, s ezekre a valójában igen szordínós izgalmakat keltő eseményekre fűzte fel a cselekményt - változó dramaturgiai érzékenységgel.

Zene

koncert - HELMET

Bizonyos zenekaroknak a javára válhat a diszkréten szétcsúszott előadásmód, amenynyiben a produkció integráns részét képező elemeket, például az elesettséget vagy mondjuk a szalonspicces eufóriát ezzel tudják jobban kidomborítani. Más esetben azonban csakis a szigorú precizitás képes előcsalni a drámaiságot, és ez utóbbi tételt kevesen értették meg jobban a rocktörténetben Page Hamilton gitáros-énekes-dalszerzőnél.

Zene

lemez - F*>K Dance, Let's Art - Sounds From a New American Underground

A !K7 kiadó legújabb zenés gyűjteménye remekül illusztrálja, hogy kell kinéznie és megszólalnia egy izgalmas kompilációnak. A kissé elkoptatott címre is rácáfolva egy meglepően friss, ezzel együtt módfelett szórakoztató nótacsokrot sikerült öszszeállítani - túlnyomórészt keleti parti, friss és még jórészt ismeretlen előadók az utóbbi egy évből származó, néha egyenesen vadonatúj szerzeményeiből.

Zene

videojáték - MAFIA 2

Régiónk egyik legjobb játékfejlesztő stúdióját - Illusion Softworks -, az ezredfordulós K-Európa IT-reménységét mára tökéletesen magába olvasztotta kanadai kiadója, a Take2. Nincs önálló elnevezés, ezzel viszont együtt járt a nagyarányú tőkebefektetés, vagyis a minden korábbinál professzionálisabb fejlesztői környezet és marketingtámogatás.

Zene

könyv - HARLAN COBEN: SENKINEK EGY SZÓT SE

Doktor Beck nem most veszíti el először élete nagy szerelmét: a szeretett hitvest egy Párizsban játszódó francia filmben (Guillaume Canet: Ne szólj senkinek) egyszer már elragadták tőle egy holdfényes tó partján és egy nagy rejtély kezdetén, hát most újra elragadják, ezúttal egy New Yorkban játszódó amerikai bűnregényben. A sorrend persze fordított, hozzánk azonban jóval előbb érkezett meg Canet erős hangulatú krimije, mint Harlan Coben elfranciásított regénye.

Zene

koncert - BRAD MEHLDAU-JOSHUA REDMAN

Amikor Duke Ellington és Charlie Mingus, a dzsessztörténet legjelentősebb és némi diktátori hajlammal megáldott zenekarvezetői közös lemezt készítettek, alig bírták elviselni egymást. A Money Jungle mégis az egyik legjobb nem klasszikus dzsesszlemez lett; kicsit avantgárd, olyan, amilyet Ellington soha nem készített sem előtte, sem utána, és amely Mingus jellegzetes hangjának kialakulására is döntő befolyással bírt.

Zene

film - ILYEN AZ ÉLET

Ha egy filmben előkerül egy pisztoly, annak valamikor el is kell sülnie. Ha egy filmben előkerül egy tál frissen sütött füves süti, annak előbb-utóbb illetéktelen szájban kell végeznie.

Zene

Könyv - Egy véletlen család - Alexander Waugh: A Wittgensteinek. Egy békétlen család

Különös, hogy miközben Ludwig Wittgenstein, legkivált persze Thomas Bernhard közvetítésével, egyike lett a legnépszerűbb, legtöbbet idézett magyar irodalmi alakoknak, addig voltaképpen egyetlen komoly életrajza sem jelent meg nálunk. Leginkább három könyv hiányzik: Brian McGuinness alapvető műve Ludwigunk ifjúságáról, aztán persze a mindmáig legjobb biográfiája, Ray Monk kötete, és a talán legszebb megemlékezés, tanítványa, Norman Malcolm memoárja. És az eredeti művekben sem dúskálunk; fő művei, a Tractatus, a Filozófiai vizsgálódások és A bizonyosságról persze megvan fordításban, de roppant hiányok mutatkoznak még e téren is. Nagyon remek tehát, hogy megjelent ez a harmatfriss kötet, amelynek ugyan nem Ludwig a főszereplője, de a családja, bécsi környezete, egész szellemi miliője nélkül az ő élete (és talán filozófiája is) felfoghatatlan lenne, így aztán a könyv tényleg hiánypótló. Ráadásul igen szórakoztató és olvasmányos, miközben elkerüli a bulvár csapdáját.

Zene

DVD - Lubitsch Ernő beelőz - Mel Brooks: Lenni vagy nem lenni

Komédiát parodizálni a lehetetlennel határos küldetés. Ha az a komédia erősen szatírába hajlik, és a maga korában erkölcsi, politikai tétje volt, akkor a kései hülyére vétel értelmetlen és fedezet nélküli. Ha azt a komédiát Ernst Lubitsch rendezte, joggal merül fel a gyanú, hogy az újrázó nem lehet százas.

Zene

Kiállítás - Vissza az alapokhoz - Pont, vonal mozgásban

Megkockáztatom, hogy a művészet iránt egy kicsit is érdeklődők körében számos tévhit és előítélet él a geometrikus-konkrét művészeti irányzattal kapcsolatban. A pontokkal, vonalakkal, variációkkal, struktúrákkal foglalkozó művészek afféle minitudósoknak tűnhetnek, akik már-már szektásan ragaszkodnak matematikai, fizikai, nyelvészeti, filozófiai elméletekhez, s munkáik nem többek, mint tudományos kutatásaik merev és személytelen átiratai. A Maurer Dóra és mások által alapított Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) ezt a képet szeretné árnyalni: 2006 óta immár ez a tizenharmadik kiállítás, ahol az irányzathoz évtizedeken keresztül hű tagok mellett külföldi művészek és fiatal alkotók munkái is szerepelnek. A Vasarely Múzeum tárlatára meghívott huszonhat művész munkáiban közös, hogy megfelelnek a Paul Kleetől származó híres szentenciának: "a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz". A tételt (tudatosan vagy öntudatlanul) magukévá tevő művészek nem ábrázolnak, nem leképezik a "valóságot", hanem a vizuális művészet alapegységeiben rejlő lehetőségeket keresik/alkalmazzák műveikben.

Könyv

Könyv

könyv - James Ellroy: A nagy sehol

"Egész jó termés egyetlen délelőtt alatt: a nő narkós és mexikóiakkal kúr; Benavides megerőszakolta a saját húgát; Loftis heroint vásárol komcsi elvtársnőjének." Ez tényleg gazdag termés, de mintha sok lenne egy kicsit. Ellroy önirónia nélkül nevezte magát a bűnregény Tolsztojának, de ez inkább az utolsó pohár berendelése előtti (utáni?) izomkodás, semmint megalapozott önbizalom.

Film

Film

"Mintha holnap meghalnál" - Gabriel Yared zeneszerző

Godard-tól Beineixen át Minghelláig közel negyven évet és hetven filmet ölel fel a libanoni származású muzsikus mozgóképes munkássága. Az angol beteg című műve Oscar-díjat nyert. Nemrégiben Budapesten járt, hogy belepillantson Angelina Jolie boszniai szerelmi történetének a forgatásába, amihez ő komponálja a kísérőzenét. Idén Gabriel Yared kapja az Európai Filmakadémia Hozzájárulás a Világ Filmművészetéhez életműdíját.

Színház
Tranzit

Tranzit

Sújtólég - A bányarigó füttye

A harmadik világbéli, különösen a kínai bányakatasztrófák híre tán már meglepetést sem okoz - de a minapi új-zélandi gyilkos robbanássorozat jelzi, hogy a gazdagabb országokban sem mindig jobb a helyzet.

Lélek

Lélek

A felépülés szabadsága - Harangozó Judit pszichiáter

Szükségszerű velejárója a pszichiátriai kezelésnek a páciens alávetettsége, vagy meg lehet haladni az önrendelkezés és a terápiában való kiszolgáltatottság feloldhatatlannak tűnő ellentmondását? Kell-e gyógyítani a depressziót? A jó lélekgyógyászatnak van érvényes, elfogadható válasza ezekre a dilemmákra - állítja a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrumának főorvosa, az Ébredések Alapítány vezetője.

Lélek

Harc a gyerekért - Foggal, körömmel

Ha a szülők között végérvényesen megromlik a viszony, a gyerekek nemritkán multifunkcionális harci eszközzé válnak az "érdekükben" folytatott csatározásban. Pedig kulturáltan is el lehet válni - még ha ez ritkán fordul is elő.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Rakéta India újabb sikeres kísérletet hajtott végre atomtöltettel is ellátható, 700 kilométer hatótávolságú rakétájával egy hadgyakorlat keretében. A 12 tonnás rakéta tökéletesen követte a kijelölt röppályát, és elérte a kiszemelt célpontot a Bengáli-öbölben. Felmelegedés Világszerte több kutatóintézet is megerősítette, hogy az eddigi adatok alapján globálisan a 2010-es év lehet a valaha mért legmelegebb esztendő.