Orbán tesz a jogra – mi lesz így a CEU-val?

  • Madlovics Bálint
  • 2017. április 13.

Liberális szemmel – Republikon

Aki meg akarja védeni a CEU-t, annak ki kell ismernie az Orbán-rezsim logikáját.

Az elmúlt három hét, sőt közelebbről nézve az elmúlt három nap eseményei is világossá tették, hogy a „lex CEU”, illetve a magyar–amerikai egyetem jelenlegi működési modelljének ellehetetlenítése mögött tisztán hatalmi és politikai szándékok húzódnak. A közelebbi esemény Palkovics László felsőoktatási államtitkár kedden belengetett, szerdán bedobott, majd csütörtökön meg is erősített javaslata, miszerint a CEU egy jogi kiskaput kihasználva próbálhatna meg kibújni az új törvény követelményrendszere alól. Jogászok – beleértve az egyetem saját képviselőit is – vitatják e kiskapu létét, Palkovics nyilatkozatának az értelme viszont ennél valójában mélyebb: amit állít, nem más, mint hogy a jogszabályok nem érdekesek. A CEU megpróbálhat kibújni alóluk, a kormány ezt megengedi neki – ha úgy látja jónak, ha a politikai szándékai erre mutatnak. Ha viszont a rezsim szándéka nem a békés egymás mellett élés, hanem az egyetem eltakarítása, akkor – és erről szólt az elmúlt három hét – bármilyen, a hazai felsőoktatás és kutatás szempontjaival nem indokolható korlátozást kitalálnak, és percek alatt átverik az Országgyűlésen.

false

A CEU rögtön Áder János aláírása után elmondta, hogy jogi utakon igyekszik majd megtámadni a törvényt, ellenzéki képviselők pedig közösen alkotmánybírósági beadvánnyal élnek. Ezek a lépések viszont pont a rendszer hatalmi logikáját hagyják figyelmen kívül. Orbán rendszerében, mint azt Lánczi András már 2010-ben megírta, a politikai egység uralma megelőzi a jog uralmát: az Orbán-hű bírákkal föltöltött AB politikailag fontos ügyekben mindig a Fidesz álláspontját képviseli, a jogszabályi környezetet pedig akkor is könnyen átszabhatnák, ha a CEU sikeresen támadná meg a törvényt, vagy még ha ad absurdum teljesítené is az új követelményeket. Mindez csupán politikai akarat, politikai szándék kérdése.

Aki meg akarja védeni a CEU-t, annak ehhez mindenekelőtt föl kell térképeznie a hatalom logikáját: kiismerni a rezsim céljait, a környezetet, amelyben működik, és végül ezek függvényében modellezni, hogy vajon milyen lépések távolíthatják el Orbánt a céljaitól. De mik is ezek a célok? Bozóki András, a CEU professzora egy múlt heti elemzésében négy lehetséges, közszájon forgó célrendszert azonosított. Vegyük most ezeket szemügyre, külön-külön – bár a valóságban nem zárják ki egymást –, mégpedig egy olyan modell keretein belül, melyet politikai aktorok négy csoportjának egymásra hatásaival írunk le. Ez a négy a hazai politikai osztály (a rezsim és az ellenzéke), a nemzetközi politikai osztály (Trump és az Európai Néppárt), a hazai civil társadalom (a tüntetők) és végül a nemzetközi civil társadalom (a CEU mellett kiálló akadémikusok, egyetemi emberek).

A Bozóki által idézett első magyarázat a CEU megtámadását egyszerű kampányfogásnak tartja, mellyel a Fidesz a saját törzsszavazóbázisát akarja hergelni, valamint a Jobbikhoz átvándorolt egykori híveit visszacsábítani, bebiztosítandó a ’18-as választási győzelmét. Ebben az összefüggésben a nemzetközi politikai osztály és civil társadalom nyomása jó Orbánnak: a sorosozásra és a nemzeti szabadságharcra amúgy is fogékony szavazói a nemzetközi támadásokban a saját világképüket láthatják igazolva. (A fideszes, sőt KDNP-s értelmiségi kiállások szépek, de ritkák, sok kormánypártit pedig aligha győznek meg: a fideszes értelmiségnek a saját ideológiai táborukon belül nincs olyan befolyásos „megmondó” szerepe, mint a világnézetileg jóval töredezettebb bal- és liberális oldal értelmiségének.) Ami a választási logikában a Fidesznek fejfájást okozhat, az a hazai civil társadalom. A tízezres nagyságrendben tüntető, zömében fiatal polgárok elfordulnak a Fidesztől, általuk pedig saját korosztályukban polgárjogot nyerhet a „ciki fideszesnek lenni” nézete. S bár Orbánnak már önmagában ez is komoly negatívum, igazi veszélyt az jelentene, ha ez a protest ellenzéki szavazattá alakulna. A tüntetések buliba és rigmus-versenybe hajló dinamikája azt a benyomást kelti, hogy a résztvevők számára ezek közösségi élmények; ez pedig míg az említett protest kialakulásához elegendő, a támogatáséhoz már nem. A tüntetések ebben a formában mérsékeltebb hatást érhetnek csak el a kormányra nézve, és elsősorban az ellenzéki pártokon múlik, hogy igazán fájóvá tudják-e tenni a Fidesznek a CEU-ügy eme következményét.

A második magyarázat szerint a Fidesz ideológiavezérelten cselekszik: zsigerileg gyűlöli Sorost, a szabad társadalmat, az autonómiákat. Ez esetben nincs olyan szereplő, aki Orbánt jobb belátásra téríthetné: végigviszi azt, amit az ideológiája diktál. Ez a magyarázat azonban elég valószínűtlen. A rezsim eddigi működése inkább pragmatizmusról árulkodott: például a médiában is egészen addig megtűri az autonóm, ellenzéki hangokat, amíg azokat nem hallják túl sokan. Ha pedig konkrétan a CEU ügyét nézzük, Palkovics kvázi visszavonulása, vagy legalábbis enyhülése sem igazán férne bele egy vakbuzgó lendületbe.

A harmadik magyarázat értelmében Orbán a populista Trump adminisztrációjának akarta hódolatát kifejezni a „Soros-egyetem” elkergetésével, avagy a törvényben megkövetelt szerződés apropóján akart az amerikai elnökkel egy találkozót kicsikarni. Világos, hogy ebben a keretben a modellünknek csupán egy szereplője, Donald Trump az érdekes – az amerikai szövetségi kormány viszont már több ízben világossá tette, hogy a CEU-val való packázás se nem nyeri el a tetszését, se nem nyitott a kétoldalú tárgyalásokra. Orbán megteheti, hogy tovább provokál, és a végsőkig feszíti a húrt – viszont ebben a keretben valószínűbb az a meghátrálás, aminek többen Palkovics az USA állásfoglalását nem sokkal követő nyilatkozatát is látják. A CEU Amerikába látogató rektora ebben a keretben jókat lépett, egyeteme pozíciói pedig úgyszintén jók: kiharcolhatja mind a tárgyalásokat, mind a törvény módosítását.

A Bozóki által azonosított negyedik elmélet szerint Orbán a CEU megtámadásával Putyin politikai szándékait képviseli. Ha ez így van, akkor nem is Orbán, hanem Putyin fejével kell gondolkodnunk, aki Orbánra hasznos szövetségesként tekinthet az EU szétverését célzó terveiben. Mindazonáltal éppen a hasznossága csökken, ha elszigeteli magát a nemzetközi politikai elittől, a Néppárttól, továbbá a nemzetközi civil társadalomtól is. Mert Orbán befolyása Európában nem csak direkt, áttételes is volt: a migránskérdés kapcsán a populizmus hiteles képviselőjévé nőtte ki magát sok európai választó szemében, valamennyire formálhatta az európai közgondolkodást. Befolyása azonban ebben a közegben nem vetekszik a nemzetközi civil társadaloméval, amelynek tagjai igen nagy tömegben és gyakorlatilag világnézettől függetlenül kiálltak a CEU mellett, mely így a tanszabadság egyfajta szimbólumává vált. Putyin szempontjából a lex CEU az általa ellenségnek tekintett egyetem csuklóztatásával jár ugyan, de az ezért fizetett árat, az egyik hű szövetségese EU-ban való hatástalanítását már könnyen találhatja túl magasnak.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.