Donovan: Colours
Szerelem, színekben elmesélve. A lány haja sárga (értsd: szőke), az ég kék, a fű (vagyis a szárba szökkenő gabona) zöld, a legszebb időszak pedig a reggel, az együtt ébredés. Szeretni és szeretve lenni, ez maga a szabadság. A 21 éves Donovan ábrándos dala 1965-ben talált telibe mindenkit, aki volt már szerelmes vagy elképzelte, milyen érzés lehet az. Ötven éve éppen. Az akkori szerelmesek megöregedtek, a Colours örökké romlatlanul fiatal marad.
Még több szín: Echo & Bunnymen: All My Colours; Ice-T: Colors; Nina Hagen: Du hast den Farbfilm vergessen; Burning Spear: Red, Gold and Green; Der Plan: Rot grün tot.
Színes zenekarok, előadók: Living Colour, Ocean Colour Scene, Alle Farben.
Howlin’ Wolf: Little Red Rooster
Életkép a baromfiudvarból. Felkel a nap, de a kis vörös kakas nem jelzi: lusta kukorékolni. Csak a kutyák ugatnak. Mihaszna jószág – de ha eltűnik, mégis hiányzik.
A kis vörös kakas több mint ötven éve járkál peckesen, zenészek újabb és újabb nemzedékei tartják életben. Elsőként Howlin’ Wolf vette lemezre 1961-ben. Gitározik és énekel rajta, a bőgő pedig Willie Dixon, a szerző kezében. Aki majd csak nyolc – a Rolling Stones Nr. 1-et érő verziójához képest pedig öt – évvel később, 1969-ben készíti el a sajátját. Klasszikus blues- és Stones-szám lévén magyarra a Hobo Blues Band ültette át: az 1985-ös Esztrád albumon állathangok utánzásával hozza a baromfiudvar atmoszféráját, de erősen hangsúlyozza a kakaslét erotikus oldalát is, már ami a tyúkok lerendezését illeti.
Még több vörösség: Nick Cave: Red Right Hand; Peter Gabriel: Red Rain; Kontroll Csoport: Egy kis piros bombázó.
Zenekarok vörösben: Red Hot Chili Peppers, Rotfront, Red Lorry Yellow Lorry, Redskins, Red Crayola.
Booker T & The M.G.’s: Green Onions
Baromfiudvar után kiskert, ahol megterem, ami kell, például a zöldhagyma. Ördög tudja, miért pont ezt a címet kapta, csak annyi biztos, hogy Booker T. vetése beérett, a termés elsőrangú, s remélhetőleg a konyhára is hozott rendesen.
Booker T. Jones a memphisi Stax Records, az egyik legfontosabb soul- és r&b-kiadó házi zenekarát vezette, ez volt az M.G.’s. A rövidítés vagy egy akkortájt menő sportkocsira utalt, vagy azt jelentette, hogy Memphis Group, vagy mindkettőt, mindegy. Lényeg, hogy tökéletes zenei témára és hangzásra találtak. A Green Onions 1962-ben jelent meg kislemezen, a korszak instrumentális örökzöldjeinek egyike.
A blog indításakor azt gondoltam, csak szöveges számok lesznek benne. Aztán rájöttem, fölöslegesen kötném meg a kezem a kínálat korlátozásával. Így hát – hogy a Booker T. által is használt Hammond-orgonánál maradjunk – bekerült a Green Onionshoz hasonló kvalitású Organ Grinder’s Swing Jimmy Smith és a Ghetto Organ Jackie Mittoo repertoárjából. Nélkülük hézagos volna a hangszerekről szóló dalok csoportja, ahogy a zöldhagymának is itt a helye, a színek között.
Még több zöldség: Suzanne Vega: Institution Green; Koncz Zsuzsa: Zöld szemem kék; Kex: Zöld-sárga.
Zenekarok zöldben: Les Negresses Vertes, Green Day, Green On Red.
Jimi Hendrix: Purple Haze
Bíborköd borul az agyra, minden másnak látszik, mint azelőtt, magad sem érted, miért, de furán viselkedsz, nem tudod, fölfelé kóvályogsz vagy lefelé, boldogságban úszol vagy nyomorultul érzed magad – ezt a bódultságot zenésíti meg soha nem látott-hallott gitározás és effektezés közepette Jimi Hendrix. A Purple Haze volt a második kislemeze (az elsőt, a Hey Joe-t lásd a féltékenység-dalok között), s ezzel indult első albuma (Are You Experienced?, 1967). Új fejezetet nyitott a rocktörténetben, úgy fejbe kólintotta hallgatóit, mint amilyen szédültnek mondja önmagát a szám narrátoraként: „Bocs, hogy az eget csókolom.”
A Purple Haze kétféle értelmezést kínál. A dalszöveg egy boszorkányos hatással bíró lányban jelöli meg a bódultság okát, de simán beleférhet a drog is. A szerelem sajátos drogként (lásd még Bryan Ferry: Love Is The Drug) eltéríti a normálistól a tudatállapotot, ha másként is, mint a kábítószer. Hendrix ezt a szót nem ejti ki (s annak sincs nyoma, hogy ismerte-e a bíborszíne miatt a Purple Haze-nek nevezett cannabisfajtát), de az élmény, amelyről énekel és amit nyújt, pszichedelikus. (S éppen mert csak úgy hat, mintha, de nem beszél egyértelműen róla, nem a marihuánás dalok közé soroltam, hanem ide, a színesekhez.)
Még több bíborság: Eminem: Purple Pills; Jimmy Smith: Deep Purple; Prince: Purple Rain.
Zenekar bíborban: Deep Purple.
Cream: White Room
Fehér szoba fekete függönnyel a pályaudvarnál, fekete tetős házak, sohasem süt ki a nap. Hervasztó környezet odakint, önfeledt együttlét a fehér szobában, a lány sötét szemében felcsillanó holdsugarakon vágtató ezüstlovakkal és – két versszakkal később – ugyanitt, a lány sötét szemében burjánzó dzsungel ugrásra kész tigriseivel. De az érzéki gyönyör csak ideiglenes, a lányt kötéllel sem lehet a pályaudvarnál tartani, röpíti messzire a dízel, az ablakoknak meg csak a búcsúfunkció marad. Magány, sötétség, még az árnyak is elszaladnak önmaguk elől.
A White Room nyitotta a Cream 1968-as dupla albumát (Wheels of Fire), majd kislemezen jelent meg. A basszusos, Jack Bruce énekelte (és írta a trió negyedik tagjának számító költő-szövegíróval, Pete Brownnal), de sikerében alighanem Eric Clapton gitározása játszotta a főszerepet: a korszak emblematikus hangjait teremtette meg, ahogyan wah-wah pedálját beszéltette.
Még több fehérség: Procol Harum: Whiter Shade of Pale; Wild Cherry: Play The Funky Music White Boy; DAF: Die Götter sind weiss; Tubes: White Punks On Dope; Clash: White Riot.
Zenekarok fehérben: White Stripes, Matt Bianco.
Neil Young: Heart Of Gold
Furcsa azt hallani Neil Youngtól, hogy öregszik, miközben a BBC felvételén láthatjuk, milyen fiatal. 1971-ben vagyunk, 26 éves. Fiatal a hangja, az arca, a mozgása, de kétségtelenül azt énekli, hogy öregszik – tán mert a szüntelen és eredménytelen keresés közepette úgy érzi, a múló idővel együtt vénül, s közben semmire sem jut. Vágya lírai: egy arany szívet szeretne találni, azt keresi, kutatja.
Hogy végül meglelte-e, s ha igen, mikor, hol, kinél, más kérdés – a dallamát mindenesetre megtalálta. A Heart Of Goldot 1971-es koncertjein kezdte játszani (zongorás változatban is), majd 1972-ben a Harvest albumon és kislemezen jelentette meg. Neil Youngnak a legtöbb kritikus szívében biztos helye van, de ez a szám ráadásul az amerikai slágerlista csúcsát is elérte. Addig még soha nem járt ott, tudtommal azóta sem. (Legutóbb a drogos dalok második részében szerepelt ebben a blogban, ráklikkelni följebb, Hendrixnél lehet.)
Még több aranyosság: Stranglers: Golden Brown; Beatles: Golden Slumbers; Dire Straits: Love Over Gold.
Zenekarok, előadók aranyban: Goldie, Goldfrapp, Golden Earring.
Visage: Fade To Grey
Jön majd egy összeállítás vonatos dalokról, ahhoz váltunk most jegyet elővételben. A peron az elválás színhelye a White Roomban („akkora bánatba sétáltam bele a pályaudvaron”), a Fade To Greyben pedig a félelemé („egy férfi a magányos peronon, mellette bőrönd, egy szempár figyel hidegen és némán”). Nincs konkrét történet, csak sejtelmes hangulat – eltűnünk, ködbe olvadunk, szürkévé halványulunk.
Érdekes, hogy épp az elszürkülésből lett az egyik fő slágere az újromantikus irányzatnak, amely szinte kötelezővé tette az extravaganciát, a feltűnő színek, formák, sminkek, frizurák és ruhák viseletét. Az exhibicionizmus kultuszát éltető színtér egyik kulcsfigurája, Steve Strange nemcsak a Duran Duran, a Spandau Ballett és a Culture Club első fellépéseinek helyet adó londoni klub, a Blitz alapítója és vezetője volt, hanem a Visage énekese is. Legnagyobb sikere, a Fade To Grey a brit listán csak a 8. helyig jutott 1980-ban, de a kontinens több országában Nr. 1 lett, amihez bizonyára hozzájárult az angol szöveg szexisen suttogott francia fordítása is.
Steve Strange 2015 februárjában hunyt el, 55 évesen. A szürke ötven árnyalatának napjaiban a Fade To Greyjel emlékezhetünk rá.
Még több szürkeség: Madness: Grey Day; Cure: All Cats Are Grey; Rolling Stones: Blue Turns To Grey.
(Nevében szürke zenekar nem jut eszembe.)
Psychedelic Furs: Pretty In Pink
A legveszélyesebb szín. Aki rózsaszínbe öltözik, jobb, ha lelkileg is felkészül. Megnézhetik, kiröhöghetik, beszólhatnak neki. Persze van, akinek jól áll. „Hát nem csinos rózsaszínben?” – szól a refrén, és Richard Butler hangjában mintha gúny és együttérzés is lenne. Gúny, ahogyan a pasik kibeszélik a lányt a háta mögött (a tőle kapott leveleiért), és együttérzés amiatt, ahogyan beszélnek róla: „Az, amelyik váltig állítja, hogy ő volt az első a sorban, annak jut eszébe utoljára a lány neve.”
A Pretty In Pink 1981-ben jelent meg kislemezen és a Psychedelic Furs második albumán (Talk Talk Talk). Nem robbantott bankot, de annyi feltétlen volt benne, hogy a zenekart kiemelje a brit posztpunkmezőny sűrűjéből. Öt évvel később pedig megtöbbszöröződött a siker: Howard Deutch amerikai rendező Pretty In Pink (a magyar forgalmazásban: Álmodj rózsaszínt) című tinifilmje címadó dalaként már befért a top 20-ba. A filmzenéhez újra felvették, az eredetinél kevésbé nyers verzióban. A filmjelenetekből összevágott klipben természetesen ez szól.
Még több pinkség: Edith Piaf: La vie en rose; Wire: Pink Flag; Carl Perkins: Pink Pedal Pushers.
Zenekarok, előadók rózsaszínben: Pink Floyd, Pink Military, Legendary Pink Dots; P!nk.
Depeche Mode: Black Celebration
A Depeche Mode csilingelő szintipoppal startolt 1981-ben, majd az idő múlásával egyre sötétebb árnyalatot öltött a zenéje. E folyamat diadalmas állomása az 1986-os Black Celebration album és címadó dala. „Csapjunk egy fekete ünnepet ma éjjel! Ünnepeljük meg a tényt, hogy megláttuk a visszáját egy újabb fekete napnak” – javasolja David Gahan a partnerének, akinek optimista tekintetét paradicsomi élményként éli meg, s akiben csodálja a folytatásra való képességet, miközben ő maga azt érzi, hogy „minden reménynek vége”. De az ölelés vigaszt és felejtést nyújt – ez ad okot az ünneplésre, feketében.
A turnéfilm fenti részletéből is érzékelhető, hogy a Black Celebration a népszerűség csúcsára vitte a Depeche Mode-ot, közönsége boldogan ugrott fejest a feketeség tengerébe. Emlékszem, amikor először látogattak Budapestre, rajongóik ostrom alá vették a zenekar szállodáját, csizmától szempilláig fekete ünnephez öltözve, a Dressed In Black, az album utolsó előtti számának megfelelően.
Még több feketeség: Rolling Stones: Paint It Black; James Brown: Say It Loud I’m Black And I’m Proud; Santana: Black Magic Woman; Björk: Black Lake stb., simán kijönne egy egész fekete poszt.
Zenekarok, előadók feketében: Black Uhuru, Black Sabbath, Black Eyed Peas, Black, Fekete Vonat.
Echo & The Bunnymen: Turquoise Days
Turquoise Days: The Weird World of Echo & the Bunnymen – ezzel a címmel írta meg Chris Adams a zenekar történetét 2002-ben. A brit posztpunk egyik alapzenekara repertoárjának kulcsdarabjai közé tartozó Turquoise Days 1981-ben jelent meg a Heaven Up Here album utolsó előtti számaként.
Az, hogy a könyv írója épp ebbe sűrítette bele a Bunnymen bizarr világát, jelez valamit. „A gondolat megjelenésének pillanatában elillan a pánik” – indítja a dalt Ian McCulloch, s így fejezi be: „Ha problémád van, gyere át, azt hiszem, tudom, mit mondjak.” A refrénben pedig ezt énekli: „Némi hitet viszünk a bíborvörös éjszakákba, vitorlát bontunk a türkiznapokban.” Fellengzősen hangzik ez (pláne hogy van még a dalszövegben dicsőség, tisztesség, szerelem, háború, élet, éhség, lázadás, szenvedés, pisztoly, isten, tudás és ima is), de optimizmust sugall. A türkiz ilyen szín.
Még több türkiz: Incredible String Band: Turquoise Blue; Jimmy Smith: Turquoise; Donovan: Turquoise.
Zenekar türkizben: Turquoise Days.
Sexepil: Igazi zöld és igazi kék
A türkiz lehet kék is, zöld is. Ugyanazt az árnyalatot én kéknek látom, te zöldnek, természetes fényben kék, lámpafénynél zöld, ma kék, holnap zöld. Mindkettő igazi. Zöld és kék.
Mint a Sexepil száma. Hosszú évek után most hallottam újra, és jó érzéssel iktatom ide, a Bunnymen és az R.E.M. közé. Itt a helye, nem lóg ki. A koncertfelvétel hangja nem olyan tiszta, mint a lemezé (Egyesült Álmok, 1988), de sebaj, így is kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán elő lehet bányászni egy több mint 25 éves videót.
A szám keletkezéstörténetét Poós Zoltán írta meg Táskarádió – 50 év, ötven magyar sláger című könyvében. Dióhéjban: Madonna 1986-ban az 50-es, 60-as évek lánycsapataira kacsintott True Blue című dalával. Erre reflektálva mutatta meg a Sexepil dalszövegeit író és éneklő Hegyi Zoltán, hogy szerinte milyen az igazi zöld és az igazi kék.
Még több kékség: Kate Bush: Symphony in Blue (lásd itt); Crosby Stills & Nash: Suite: Judy Blue Eyes (lásd itt); Velvet Underground: Pale Blue Eyes; Curtis Mayfield: We People Who Are Darker Than Blue; Adriano Celentano: Azzurro; R.E.M.: Blue – kék dalokból is lazán kitelne egy egész bejegyzés.
Zenekarok kékben: Blue Aeroplanes, Blue Nile, Blue Öyster Cult.
R.E.M.: Orange Crush
Szinte most volt, épp 25 éve, 1988-ban, hogy az R.E.M. megtette a nagy lépést, független kiadótól multihoz szerződött, alternatív árnyalatokkal gazdagítva a fősodor színeit. A váltás első produktuma egyszerre volt zöld és narancs: az album címe Green, dizájnja narancsba hajló. Mintha lombkoronán át néznénk a narancsszín ég felé.
A borító szimbolikáját a B oldalt nyitó Orange Crush magyarázza – főleg miután a rejtélyes dalszövegek írására hajlamos Michael Stipe egy interjúban elárulta, hogy a szám címe a vietnami háborúban használt lombirtó szerre, az Agent Orange-ra utalt, s hogy a dal főhősét besorozták. Ez segít értelmezni a refrén sorait is: „A szabad világ ügynökei vagyunk. Kiszórakoztam magam otthon, most itt az idő, hogy a lelkiismereteteket szolgáljam a tengeren túl…” S ugyanez indokolja a zene szövete alá bújtatott, alig hallható prózai betéthez kevert propellerzajt, aminek pergő ritmusát a dob veszi át.
A többit nem látjuk, nem halljuk, de sejthetjük: jön a vidám fantázianevű vegyszer, eltűnik a dzsungel átláthatatlanul sűrű, zöld tetőzete, hogy a földi harcosok nehezebben rejtőzhessenek el az égből támadók elől.
Még több narancsvidék: Kampec Dolores: Narancsország; Doors: Orange County Suite; Cocteau Twins: Orange Appled; Nat King Cole: Orange Colored Sky; Erykah Badu: Orange Moon.
Zenekarok narancsban: Agent Orange, Orange Juice.
Calexico: Two Silver Trees
Ugrás előre az időben. Húsz évvel az Orange Crush zöld levelei után két ezüst fa pusztulása körvonalazódik a Calexico dalában: „Elfonnyadó virágok, agyonvágott gyökerek, felszín alatti, szennyezett vizek halála a két ezüst fa aljánál…” Nem merném állítani, hogy ezzel teljes egészében dekódoltam a kódfejtést, telefonlehallgatást, hamis személyazonosságot és földalatti forrásokat is emlegető dalszöveget, de hát nem kell mindent érteni. Elég az is, ahogy a Calexico szól. Híven a zenekar nevében rejlő földrajzi utaláshoz Kalifornia és Mexikó érintkezéséről, az amerikai alt.country vidékéről, finom latinos, mexes ízekkel.
A Two Silver Trees a zenekar hatodik albumán jelent meg (Carried To Dust, 2008), s egy évvel később hallhattuk a Sziget világzenei színpadán is.
Még több ezüstösség: Rolling Stones: You Got The Silver és Silver Train; U2: Silver And Gold.
Zenekar ezüstben: Silver Jews.
Jeff Buckley: Lilac Wine
Most kicsit csalok, megengedem magamnak. A Lilac Wine helye az italos dalok vagy a szerelemről szólók között lett volna, de elkerülte a figyelmem. Kénytelen vagyok hát becsempészni a színek közé, ha már a lilac egyik jelentése halványlila. Orgonalila. Itt ez utóbbiról, a növényről, pontosabban az orgonából készült borról van szó – még pontosabban a szerelmi bánatról, amit az orgonabor kábulata enyhít: „Az orgonabor édes és mámorító, mint a szerelmem… A szívemet is belefőztem… Többet iszom, mint kéne, mert ez visszahoz téged…”
Jeff Buckley egyetlen albumot készített életében (Grace, 1994), a Lilac Wine ezen kapott helyet. A fenti koncertfelvételen Fred „Sonic” Smithnek dedikálja (Patti Smith férje 1994 novemberében hunyt el), s azt mondja, gyönyörű dal következik, „bárcsak én írtam volna”.
A Lilac Wine James Shelton 1950-es szerzeménye. Eredetileg egy musicalben hangzott el, elsőként 1953-ban Eartha Kitt énekelte lemezre. Nina Simone 1966-ban zongorakísérettel vette fel. Jeff Buckley abban az évben született. S miközben második albumán dolgozott, egy esti fürdés során, 1997 májusában belefulladt a Mississippi egyik holtágába. Ilyen dalok maradtak utána.
Még egy lilaság: Erroll Garner: Jeannine (I Dream Of Lilac Time).
Zenekar lilában: The Lilac Time.
Inara George: Yellow Light
Maradjunk még pár percig az orgonabor és a múló szerelem hangulatában, csak tekerjünk előre tíz évvel, közeledve a mához. Eleni Mandell Afternoon című 2004-es albumát a Yellow Light zárta. Tőle nem találtam ideágyazható felvételt, de semmi vész, segít a barátnője, Inara George. Újabb előretekerés, megint majdnem tíz évvel: 2013 októberében, ezen a különleges erdei színpadon, a Topanga Canyonban lévő Theatricum Botanicumban rendeztek egy estet Eleni Mandell tiszteletére. Mások énekelték a dalait, de a fináléra beszállt ő is. Itt adta elő Eleni gitárján Inara a Yellow Lightot.
A dalszöveg dramatikája Paul Simon dalát, az April Come-ot juttathatja eszünkbe, itt is az idő változásával hűl ki a forró szerelem. Paul Simonnál őszre hidegül el a lány, itt az aranysárga napsütést felváltó délutáni hűvös hozza a férfi elhidegülését. (Hű olvasóim innen emlékezhetnek Inara George-ra.)
Még több sárgaság: Elton John: Goodbye Yellow Brick Road; Goldfrapp: Yellow Halo; Beatles: Yellow Submarine.
Zenekarok, előadók sárgában: Yellow Magic Orchestra, Yello, Yellowman.
Blixa Bargeld & Teho Teardo: Crimson & Clover
A kaliforniai botanikus kert színpadáról egy moszkvai klubba: 2014 márciusában itt rögzítették Blixa Bargeld és Teho Teardo fellépését. A Trafót is érintő turnéjuk ráadásaként adták elő ezt az érzelmes dalt. A Crimson & Clover a Tommy James & The Shondells.
Nr. 1 slágere volt 1968–69 fordulóján. A crimson karmazsin- vagy bíborvöröst jelent, a clover lóherét, együtt pedig crimson clover = bíbor lóhere. Mindennek leginkább az az értelme, hogy a vágyva vágyott lányra utaló love her, a clover és az over and over összecseng a sorok végén.
Blixa Bargeld és a videón nem látszó olasz muzsikus második közös lemeze, a 2014-es Spring záródala volt a Crimson & Clover. Előadásukban, nem utolsósorban Martina Bertoni csellója miatt egészen olyan, mintha egy eddig ismeretlen Velvet Underground-számot bányásztak volna elő az archívumból. Nem véletlenül érezhetjük ezt: Lou Reed ugyanerre az akkordmenetre építette a Sweet Jane-t (ellenőrizhető itt, a Cowboy Junkies előadásában).
Még több karmazsinvörös: Animal Collective: Crimson; Marc Bolan: Crimson Moon.
Egy karmazsin zenekar: King Crimson.
Roni Size / Reprazent: Brown Paper Bag
Lépdelj a barna papírból készült ritmusra, más típusú hangok jönnek elő, mind nagyobb és keményebb ritmusok, új konfigurációk, új riffek, új struktúrák, feszesen becsomagolva… barna papírzacskóba – nagyjából erről szól a szám 4,5 perces koncertváltozatában a rap. Magáról a zenéről tehát, arról, hogy egészen másként rakják össze, rá sem ismersz a régi elemekre. Új formák születnek. New Forms – ezzel az albummal debütált 1997-ben Roni Size és együttese, a Reprazent, rajta a kislemezen is kihozott Brown Paper Bag kilencperces instrumentális változata.
Több mint 15 éves, de ma is frissnek hat – alighanem mert már születése pillanatában túlmutatott a drum & bass stílusán, aminek egyik alapműveként támadta meg hallgatóját darabokra tört elektronikus ritmusaival és a bőgő csúsztatott hangjaival.
Barna papírzacskó ritmus – szinesztézia a 20. század végéről.
Még több barnaság: Palais Schaumburg: Deutschland kommt gebräunt zurück; Pogues: A Pair of Brown Eyes; Rolling Stones: Brown Sugar.
Barna urak mikrofonnal: James Brown, Arthur Brown, Ian Brown, Jackson Browne.
Legutóbb: Szén, sztrájk és szív(ás) – 29. Bányászélet
Legközelebb: Zeneipar
