A kormány oltási tervét kritizálta Kincses Gyula

  • narancs.hu
  • 2021. január 5.

Belpol

A MOK elnöke szerint ez csak egy prioritási lista. 

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke volt az ATV Start vendége kedden, ahol arról beszélt, hiányolja a gyakorlati kivitelezést a közzétett oltási tervből, amely szerinte csak egy prioritási lista. Azt is mondta, hogy szerinte a veszélyeztetett személyeket kellene előresorolni, és hogy ő nem abc sorrendben oltana.​

Az oltási sorról azt mondta, reméli, hogy a 60 éven felüli veszélyeztetett személyeket fogják előrevenni, illetve felvetette azt is, hogy a pedagógusok között is vannak kifejezetten veszélyeztetettek, őket kellene oltani hamarabb, míg egy fiatalabb pedagógust hátrébb lehet sorolni. 

Kincses azt mondta, az orvosok nem tudják pontosan, hogy hogyan kell jelentkezni az oltásra, még nem érzik a szervezettséget. Hozzátette, hogy ő maga jelentkezett már oltásra, de még nem kapta meg.

Kincses azt mondta, a MOK nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy aki nem oltatja be magát, annak ki kelljen fizetnie az ellátási költséget - ezt a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke vetette fel hétfőn. Kincses szerint ugyanakkor az oltási hajlandóság javításához inkább több információra lenne szükség, és arra, hogy elmagyarázzák, az oltás kockázata, szövődménye teoretikus, míg a vírusé nem.

Arról, hogy kinek kellene oltania, Kincses azt mondta, ezt a kérdést az élet dönti  majd el, mert ha a Pfizer oltóanyag lesz a meghatározó, akkor az oltópontok jöhetnek szóba, hiszen háziorvosoknál nehezebb a tárolás, de hozzátette, hogy a prioritások kijelölésénél a háziorvosokat nem szabad kihagyni, ők ugyanis tudják, hogy a saját körzetükben kik a veszélyeztetettek.

Azt is mondta, hogy a kockázati csoportok beoltására elegendőek lesznek a vakcinák, a nyájimmunitás eléréséhez viszont nem.

Elmondása szerint az új mutáció bármikor megjelenhet Magyarországon, és ez azt mutatja, hogy a lezárásokat nem lehet feloldani. A mutáció kapcsán leszögezte, hogy több esetet hoz ugyan, de nem súlyosabbakat.

Figyelmébe ajánljuk