Oltási terv: az egészségügyi dolgozókat a szociális szférában dolgozók követik

  • narancs.hu
  • 2021. január 3.

Belpol

A 60 évnél fiatalabb, alapbetegséggel rendelkezők később kapják meg a vakcinát, mint a rendvédelmi dolgozók.

2020 utolsó napján jelent meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján az oltási terv alapján készített lakossági tájékoztató egy rövid kivonata.

Ebből legalább annyi kiderül, hogy azokat oltják be, akik

  • 18 év felettiek,
  • rendelkeznek TAJ számmal,
  • és az elmúlt 6 hónapban nem igazolódott náluk a COVID-19 fertőzés.

Vagyis, aki a tavaszi első hullámban átesett a fertőzésen, az megkaphatja az oltást.

A tájékoztató szerint "a lakosság tömeges oltásánál prioritási sorrendet kell felállítani, amelynek alapját az önkéntesség, és a COVID-19 koronavírus okozta megbetegedés szempontjából való veszélyeztetettség képezi".

Ez alapján a sorrend a következő:

  • Egészségügyi dolgozók: minden egészségügyi tevékenységet végző természetes személy, aki egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítéssel rendelkezik, vagy aki nem rendelkezik szakképesítéssel, de közreműködik a szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók által ellátandó feladatokban. És az egészségügyben dolgozók: egészségügyi intézményben dolgozó személy, adminisztratív feladatokat ellátó nem egészségügyi szakképesítéssel rendelkező állomány és takarító személyzet.
  • Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek: az egészségügyi dolgozók után legfontosabb a szociális ellátásban részesülők és az ott dolgozók védőoltása. Esetükben a szociális intézményekben kell megszervezni a védőoltást, tehát nem javasolt a lakosság többi részéhez hasonló regisztrációs rendszert alkalmazni, és nem szabad az oltás feltételeként a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon történő regisztrációt előírni.
  • A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek: nekik regisztrálni kell, de az oltás nem a regisztráció sorrendjében fog történni, hanem az oltási terv szerint. Emellett a nyugdíjasok papír alapon is beküldhetik a védőoltásra való jelentkezésüket.
  • A rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal és a közigazgatási szervek azon kormánytisztviselői, akik munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal: mindkét célcsoport esetén a munkahelyhez kapcsolódó oltásszervezéssel érhető el a legmagasabb átoltottság. Nem javasolt az oltás feltételeként a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon történő regisztrációt előírni.
  • 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek: Elsőként a www.vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon regisztráltak védőoltása javasolt, de nem ismert, hogy a regisztráció hogyan köthető össze a krónikus alapbetegségre vonatkozó adatokkal.
  • Kritikus infrastruktúrában dolgozók
  • Valamennyi 18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.