| ||
1. Csajok
„Könnyűnek könnyű, de benne van egy egész korszak” – tavaly írtuk ezt, amikor Lena Dunham sorozatának első évadja egészen az ezüstéremig kapaszkodott fel év végi listánkon. A Csajok legnagyobb vonzereje idén is talán az volt, hogy annyira itt és most játszódik (a szomszédban: New York Cityben), hogy szinte bele lehet harapni. Továbbá úgy mutatja be a lézengő huszonéveseket, ahogy azt mindig is kellett volna: semmit (főleg a hibákat) nem takargatva, szertelenül, bátran, hol ezért, hol meg azért csillogó szemmel, szívszorítóan és nagyon viccesen. Dunham sorozata a legjobb példa arra, hogy lehet még igazán eredetit gurítani a mozgóképes iparágban.
2. Treme
| ||
„A Treme a realizmus újabb diadala az amerikai sorozatiparban. Túlzásoktól azért nem kell tartanunk, az alkotók sorjázás, élcsiszolás és polírozás után teszik elénk a munkadarabot, de az anyag – a helyhatósági korrupciótól a lakáshelyzeten és a közművek állapotán át a biztosítók szemétségéig és a rendőri önkényig – azért benne van.” Ezeket a sorokat az első évad láttán írtuk, de kritikusunknak (a teljes szöveg itt) azóta sem kellett önkritikát gyakorolnia – ahogy a Treme mindig, úgy idei búcsúévadjával is tarolt.
3. A híd
| ||
„Sofia Helin túlzás nélkül zseniális az Asperger-szindrómás Saga Norén nyomozó szerepében – annyira meggyőző, hogy nem is firtatnánk, hogyan mehetett át az alkalmassági teszteken és végezte el a rendőrtiszti iskolát. (…) Saga társa és antitézise a mackós alkatú, szeretetre méltó és nagyon emberi (magyarán vén bűnös) Martin Rohle, aki jelentős erővel dolgozik azon, hogy a mereven szabálykövető és igazmondó kolleginát emberformára igazítsa, azaz bevezesse a hazugság, a képmutatás, a kéz kezet mos és hasonlók humán tudományába, s e szerencsére csak részsikereket hozó folyamatot egyszerre élvezetes és tanulságos követnünk.” Nos, ők térnek vissza a második évadban is (az első évadról kritikánk itt), hogy úgy nyomasszanak minket, ahogy arra csak a skandinávok képesek ezekben a zimankós években.
4. Trónok harca
| ||
„A 2011-ben indult tévéverzió legfontosabb változtatása nem az, hogy bizonyos cselekményszálakat kénytelenek voltak elhagyni – az egyszerűsítés egy ekkora történetfolyam esetében nyilván elkerülhetetlen –, hanem hogy markánsan átesztétizálja Martin kifejezetten mocskosra szabott birodalmát.” Egy pici fanyalgást érzünk kritikusunk sorai közt, de mentségére legyen mondva, hogy ő a könyvek felől közelítette meg a tárgyalt sorozatot. Aki viszont a tévé felől közelít, mind egy szálig oda van a produktumért, mely immár egy piacképes filmrendezőt (Alan Taylor – az eljövendő, új Terminátor-film és a Thor második részének direktora) is adott a világnak. Éljenek a sárkánytojások!
5. Breaking Bad
| ||
„Befejezni tudni kell, és most senki sem vitathatja, hogy a Breaking Bad magasan a talajszint felett, zajosan, forrón és számos szikrát vetve bucskázott át a nemlétezés kapuján. Vince Gilligan, a szürke középiskolai kémiatanárból cukorkakék csodadrogot főző bűnözőzsenivé emelkedő/aljasuló Walter White rémmeséjének legfőbb tervezője kivételes formát mutatott az utolsó mérföldeken.” Ez a no comment tipikus esete, ami után csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy teljes méltatásunk e helyt olvasható.
6. The Walking Dead
| ||
„A zombi volt már a fogyasztói társadalom, az éjszínű jövő vagy a háború iszonyatának hű tükre, a biológiai katasztrófáktól való rettegés megszemélyesítője, a temetetlen múlt szelleme, olcsó munkaerő és bizonyára akasztott ember is, habár, amint az Robert Kirkman világszerte taroló képregényéből is megerősítést nyer, inkább fejlövéssel vagy megbaltázással érdemes próbálkozni, ha végképp nem ért a szóból.” Köszönjük a jó tanácsot (még több használati utasítás itt), de mi inkább maradunk régi fegyverünknél, a tévé-távirányítónál, és a zombiműfajban idén is veretlen (pedig a francia Visszajárók is király!) The Walking Deadnél.
7. Broadchurch
| ||
„A Broadchurch gyalázatos bűnügye mögé olyan kisvárosi miliőt festettek az alkotók, úgyszólván séróból, aminél alig lehangolóbb maga a tárgyalt bűneset” – írta kritikusunk, amihez csak két dolgot tennénk még hozzá a meggyőzés kedvéért: David Tennant és David Tennant. És még csak annyit: nagyon angol, nagyon nyomasztó és abbahagyhatatlan.
8. What Remains
| ||
„A BBC négyrészes sorozata itt-ott üdvözlendően módosítja (egy korábbi krimidivat szabályai szerint) a fentebb vázoltakat: az áldozat fiatal felnőtt nő, a lakóházi közeg a lehető legzártabb, a nyomozó pedig deresedő férfi, aki ezúttal minden értelemben a társtalanság szimbólumaként közlekedik a Coulthard Streeten. A What Remains az elhunyt egykor korpulens alakján keresztül a hétköznapi megaláztatásokról, a nyugdíjba küldött özvegy »vadász« vezetésével a vállakra nehezedő magányról akar és tud is érvényeset mondani, ami pedig a lakótársakat illeti, tőlük a szokásosat: kisebb-nagyobb mocsokságok, árulás, elnyomás és szociopátia szúrós szagú keverékét kapjuk.” Mondanunk sem kell, hibátlanul.
9. Amerikai Horror Story
| ||
A horrorfilm megújítását nem ez a sorozat hozza el, a készen kapott kártyákból viszont igen jól kevernek az alkotók. A harmadik évadban boszorkányok közé léphettünk, és bárcsak minden héten beléphetnénk egy olyan világba, ahol Jessica Lange, Kathy Bates, Angela Bassett, Taissa Farmiga és Sarah Paulson keverik a mérget!
10. Low Winter Sun
| ||
Annyira detroiti, hogy természetesen egy angol játssza a főszerepet, de Mark Strong látványosan tar koponyájával úgy simul bele Amerika kortárs külvárosi vadnyugatába, mintha az anyatejjel szívta volna magába a helyi chilis hot dogot. És ahol egy zsaru van, ott kell lennie még egynek (a kiváló Lennie James), aki – mit ad isten – szintén a ködös Londonban látta meg a napvilágot. Ennyi angolozás után az csak természetes, hogy a sorozat gyökereit is a briteknél, egy nem sok vizet zavart minisorozat tájékán kell keresni. Jó keresgélést!
Az év legjobb filmjeit mutató listánk itt olvasható. Jön, jön jön: az év legjobb férfi és női színészei, valamint az év csalódása. A Narancslista 2013 szavazói voltak: Bori Erzsébet, Greff András, Iványi Zsófia, Kovács Bálint, Köves Gábor, Markó Anita, Szabó Ádám, Turcsányi Sándor, TPP.
