Tartalom

(2016-02-04)

Kis-Magyarország
Snoblesse
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Krétakörök

Mindaz, ami a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének tavaly november 27-én kelt, de csak január 5-én nyilvánosságra hozott levele nyomán kibontakozott, túlnőtt önmagán.

Egotrip

László Géza

Egotrip

Visszajátszás

Keynes, az üzletember

A keynesi gazdaságpolitika korát éljük. Soha ennyi országban nem használták a keynesi ihletésű nem ortodox eszközöket a válság kiterjedésének megakadályozására, mint ma. Eközben rég nem látott éles vita folyik e módszerek helyességéről, a mester tudományos munkásságáról és – ahogy az lenni szokott – egyéb dolgairól is. Az utóbbi szekcióból leginkább az a néhány írás hozott újat, amelyek Keynes üzle­teiről, befektetéseiről szóltak.

Publicisztika

Erdős Attila

Publicisztika

Hogy élve megússzuk

Miért kell felszámolni a kórházi korrupciót Magyarországon?

Még a 90-es évek elején történt. A délutáni pihenő alatt épp a kórházban bóbiskoltam, amikor egyszer csak mintha bomba tépte volna fel az orvosi szoba ajtaját. Egy apró termetű nénike rontott be, és már a küszöbön, félig sírva azt óbégatta, hogy „mentse meg a fiam doktor úr!!! húúúúúúszezer forintot adok, csak mentse meg!” Azt sem tudtam, miről van szó, de hiába nyugtatgattam a nénit, ő csak a húúúúszezret és a megmentést ismételgette. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a fiát baleset érte, és az ambulanciáról arra az osztályra került, ahol én voltam a gyakornok. A nénit a rendőrök értesítették, és az egyébként triviális és az életet semmiképpen nem veszélyeztető baleset az ő fülébe már tragédiával fenyegető eseményként jutott el.

Külpol

Vadulás Horvátországban

Külpol

Zágráb Rijeka ellen

Az új jobbközép kormány bolsevizmussal vádolja ellenzékét, az pedig fasizmussal a kormányt. Kérdéses, meddig tudja a kultúrharc elfedni a gazdasági problémákat.

Belpol

Vörösiszapügy: első fokon fölmentések

Belpol

A múlt bűnei

Bűncselekmény hiányában mind a 15 vádlottat felmentette a bíróság az ún. vörösiszapperben múlt héten született első fokú ítéletében. A közvélemény csalódott, a politikusok „megdöbbentek”. Miért ez a döntés született abban az eljárásban, amelyben a 248 tárgyalási napból 123 szakértők meghallgatásával telt?

Blöff vagy puccskísérlet a kormány terrorveszély-javaslata?

Belpol

Demokrácia kikapcsolva

Kétharmados többség hiányában is olyan alkotmánymódosítást javasol a Fidesz–KDNP, amit épeszű ellenzéki párt nem támogathat.

Belpol

„Aki a Fideszt elárulja, az az országot segíti” - Hadházy Ákos a mindent behálózó korrupcióról, fideszes bűnszervezetről és Simicskáról

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője ráunt az ellenzék töketlenkedésére: meghekkelte Lázár János kormány­infóját, és hetente szembesíti a Fideszt néhány gyanús kormányzati ügylettel. A volt fideszes önkormányzati képviselő szerint tervezői bravúr, hogy az Országház plafonja még nem szakadt Orbán Viktorra.

Zene

Lemez

Zene

A szétszórás mestere

Ty Segall: Emotional Mugger

Ty Segall a San Franciscó-i garázsrockszcénából indulva mára a műfaj egyik legfontosabb figurája lett globálisan is.

Lemez

Zene

A követendő példa

Suede: Night Thoughts

2013-ban pont akkor tért vissza a Suede (jó évtizedes szünet után), mint David Bowie, és az idei album érdekes módon ismét a nemrég elhunyt popsztárhoz igazodik.

Lemez

Zene

Fekete smink

Savages: Adore Life

Igazán örvendetes fejlemény, hogy egy ideje újra menő a gót meg a posztpunk, a gótikus posztpunkról már nem is beszélve, a három angol és egy francia lányból álló Savages pedig remekül mutat a többnyire fekete-fehér, stílusos promóképeken (kissé a húsz évvel ezelőtti Elasticát idézve, talán nem is teljesen véletlenül), ráadásul nagyszerű koncertzenekar hírében áll, úgyhogy pont ideális a szerepre, hogy a zsáner posztersztárjává nőjön.

Opera

Zene

Hallgat és szeret

Aribert Reimann: Lear

Miért szép századunk operája? – a hetvenes évek végén e cím alatt jelent meg remekül érvelő kötet egy sor huszadik századi dalműről, esetről esetre választ is adva a címben föltett fogós kérdésre.

Színház

Színház

Színház

Most már tudja

Koma: cyberbully; kattogas@por.no

Ha a Koma társadalmi szerepvállalásának, közösségformáló erejének felmérése nem is a kritikus feladata, hanem, mondjuk, egy szociológusé, az bárki számára látható, hogy e kettő jelen van ebben a színházban.

Könyv
Interaktív
Képzőművészet

Zelnik István műgyűjtő ámokfutása

Képzőművészet

Messziről jött aranyember

Az egykori diplomata kétes eredetű aranykincsekkel megrakva tűnt fel egy Andrássy úti palotában. Szőcs Géza pártfogoltja nagyokat álmodott, de most százmilliós adósságai és bezárt múzeuma miatt is aggódhat.

Lokál

Interjú

Lokál

„A dizájn nem csak a jómódúaknak jár”

Fehér Bori építész

Magyarországon kevesen foglalkoznak a szociálisan érzékeny tervezéssel, ezért hozta létre öt évvel ezelőtt több társával együtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fenntarthatósági kutatócsoportját, a MOME EcoLabot. Mélyszegénységről, mesékről és a nehezen elnyerhető bizalomról beszélgettünk.

A csepeli HÉV kalandos évszázada

Lokál

Száguldó szimbólum

A múlt szerdán a főváros lemondott a csepeli HÉV-ről. Kicsit olyan ez, mintha Londonból elkergetnék az emeletes buszokat, a HÉV ugyanis több mint száz éve jelképes közlekedési eszköze a városrésznek.

Tudomány
Gasztro
Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

Ki ölte meg Teresa Halbachot?

Making a Murderer

Hatalmas port kavart, azaz kavar épp most is az Egyesült Államokban e dokumentumfilm-sorozat, mely egy meglehetősen bonyolult ügyön keresztül igyekszik feltárni az amerikai igazságszolgáltatási rendszer hiányosságait.