Tartalom

MaNcs 35. évf. 30. sz. (2023-07-26)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Fesztiválhangulat

Kósa Lajos, a magyar országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke videóinterjút adott a 24.hu részére a Tusványosnak nevezett évenkénti Fidesz-táborozáson.

A szerk.

A szerk.

A bűvész kalapja

Idén januárban egy adóhivatali adatbázis segítségével – azaz legálisan – a Direkt36 egy sor kormányközeli üzletembert azonosított be a hatalmas, nemegyszer százmilliárdos vagyonokat rejtő magántőkealapok mögött.

Publicisztika

Sausic Attila

Publicisztika

Mindig rossz úton jár

Rammstein vs. #metoo

Példának okáért vegyük a Bück dich! (Hajolj le!) című számot: „Hajolj le, parancsolom / Fordítsd el tőlem ábrázatod / Nem érdekel az arcod / Hajolj le!” – szólítja fel kissé nyersen az énekes és szövegíró Till Lindemann képzeletbeli partnerét egy bizonyos póz felvételére.

Külpol

Magyarországi civilek segítsége ukrajnai magyar katonáknak

Külpol

„Mindent, ami szükséges a téli hadjárathoz”

Oláh Mihály és Trautmann Balázs, a Kárpátaljai Sárkányellátó két alapítója

Először a Kárpátaljai Sárkányok alakulatának kezdtek gyűjteni, s mára több mint 94 millió forint értékben vittek eszközöket a fronton harcoló magyar katonáknak. Ha kell, a tengerentúlról rendelnek fémdetektort, de pilótakeksz is kerül a szállítmányba.

Belpol

Be lehet-e záratni a bátonyterenyei akkufeldolgozót?

Belpol

Tűzön-bűzön át

A két éve épült akkumulátorfeldolgozót tavaly robbanás rázta meg, idén tűz ütött ki benne. Az ellenőrök rosszul lettek a bűztől, a bírság már meghaladja a 100 millió forintot, de nincs foganatja. A mozgolódó civilek a polgármester szerint csak Fidesz-ellenesek. Ez Bátonyterenye, amelyet Nógrád megyei látogatásán elkerült Novák Katalin.

Összehangolt gyűlöletkeltés Jámbor András képviselő és a Szikra Mozgalom ellen

Belpol

Az ellenséggyár sztahanovistái

A fideszes ellenségképgyártás és az akár a legutálatosabb bűnökkel való rágalmazó gyanúsítgatás bevett eszköze a kormánypárti kampányoknak. Ennek újabban egy kis újbalos mozgalom és annak egyetlen parlamenti képviselője, Jámbor András az áldozata.

Összefognak a független vidéki hírportálok

Belpol

Lehet tisztességes

Nyolc vidéki internetes lap a Független Helyi Lapok Közösségeként segíti egymás munkáját. Az együttműködéshez csatlakozók hírei a független vidéki hírportálok cikkeit összegyűjtő Szabadhírek.hu gyűjtőoldalon is olvashatók. Vajon elég ennyi a kormánypropaganda ellensúlyozásához és a helyi sajtó kiszolgáltatottságának csökkentéséhez?

Nekrológ

Nekrológ

Nekrológ

Az anyagelvű metafizikus

Lator László (1927–2023)

A július 17-én elhunyt Lator László Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze, a Digitális Irodalmi és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, valamint ez utóbbinak egy időben ügyvezető elnöke olyan öreg volt, hogy azt már el kell magyarázni.

Kritika

Könyv

Kritika

Barlangrajz

Javier Cercas: Terra Alta

A krimi ötödik sorában már hírt kapunk a kettős gyilkosságról, a történet közege mégsem a nyüzsgés, hanem a csend. A nyomozó, Melchor városi zajokhoz szokott, ezért az új helyen éjjelenként egy ideig nem is tud pihenni, és nappal is éberebb, feszültebb, mint a többiek.

Színház

Kritika

Sötét és világos

Benoit Solès: A kódfejtő

A francia színész-drámaíró a darabot Alan Hodges Kódjátszma című amerikai filmjének és Hugh Whitemore Breaking the Code című színművének felhasználásával írta (a darabot a rendező, Horváth Patrícia fordította le).

Kiállítás

Kritika

Vonalakból született

Fábián Zoltán: ALEA IACTA EST?

Mintha most nemcsak a kocka, hanem a kiállítás „főszereplője”, a négyzet is el lenne vetve.

Film

Kritika

A nagy füst

Christopher Nolan: Oppenheimer

Egy csapat férfi összeáll, hogy kialakítsák az új világrendet. Oh, nem, az a Barbie.

Tévésorozat

Kritika

Rajzfilm szeretnék lenni

Lángok által felemésztve

Amikor 12 éves voltam, minden reggel korábban felkeltem, hogy még iskola előtt megnézhessek pár részt egy-egy régi animéből. Tiltott mulatság volt, de a Naruto minden veszélyt megért.

Lemez

Kritika

Önterápia

Queens Of The Stone Age: In Times New Roman…

Ha egy zenekar huzamosabb ideig nem ad ki lemezt, annak több oka lehet.

Lemez

Kritika

Újra együtt

Anohni and the Johnsons: My Back Was a Brick for You to Cross

Az apróbb névváltozáson átesett nagyszerű zenekar 11 évig hallgatott, de még énekes-vezetőjének is már hét éve jelent meg az utolsó szólóanyaga.

Koncert

Kritika

Hang nélkül

Guns N’ Roses

Lewis Capaldi tikkelése és Lana Del Rey késése mellett a legnagyobb vihart a Guns N’ Roses fellépése kavarta az idei Glastonbury Fesztiválon.

Zene

Interjú

Zene

Lelkek titkosírás nélkül

Nagao Haruka hegedűművész

Nyolc éve járt először Budapesten, és beleszeretett a városba. Új életének Bartókhoz is köze van, és csak a nagyobb rendet hiányolja innen.

Színház

Interjú

Színház

„Amikor úgy érzed, lehetetlen”

Benoit Solès színész, színpadi szerző

Az Alan Turing életét feldolgozó A kódfejtő című színdarabja négy Molière-díj mellett a világhírnevet is meghozta számára. A magyar előadás apropóján érkezett Budapestre. Nemcsak írásról és színjátszásról, hanem az elfogadásról és a mesterséges intelligenciáról is beszélgettünk vele.

Visszhang

Visszhang: animációs film

Visszhang

Nimona

A jobboldal hosszú évek óta köpőcsészének használja a Disneyt úgymond a woke-sága miatt.

Film

tévésmaci

Film

Kacsacsemege

Amikor Sztupa és Troché, e két idős tudós a kelet-európai rendszerváltások metafizikai mibenlétét vizsgálták, tekintettel a roppant anyagra, kénytelenek voltak bevonni Ómafát is.

Interaktív
Tudomány

Oppenheimer és a Manhattan-terv

Tudomány

Világok pusztítója

Az atombomba atyjának hívták az újságok, s valóban, szerepe megkérdőjelezhetetlen a modern tömegpusztító fegyverek prototípusának megteremtésében. Közben tudós is volt, a közügyek iránt érdeklődő, baloldali szimpátiákkal megvert értelmiségi, s erre rá is ment a karrierje.

Veszélyeztetett ritka madárfajok

Tudomány

Drága tojás

Rókák eszik ki a tojások zömét a fokozottan védett gólyatöcsök és gulipánok fészkeiből a Dél-Alföldön. Egy-egy költőtelepen a veszteség meghaladja a 90 százalékot. Az eltűnő fajokat a nemzeti parkok és civil szervezetek próbálják védeni – puska nélkül.

Gasztro
Lokál