Tartalom

MaNcs, XVI. évf. 10. szám, (2004-03-04) (2004-03-04)

Publicisztika

Eörsi Mátyás

Publicisztika

Kettőből egy

Ciprus és az Európai Unió

Ciprus több okból is nevezetes hely. A legenda szerint itt szállt ki Aphrodité a habokból, amit ugyan nem tudunk igazolni, ám tény, hogy ha megkezdődik egy építkezés a tengerparton, néhány kapavágás után általában egy ókori város romjaira bukkannak a munkások. Ciprus továbbá arról is nevezetes, hogy ez Európa utolsó, szögesdrótokkal megosztott országa.

Publicisztika

Dobrovits Mihály: A kettős leléptetés igénye

Választásokra készül az ország. Idén nyáron a magyar politikai elit újra megméreti magát, s ettől kezdve a korábbi kettős, törvényhozási és helyhatósági választási rendszert felváltja a hármas, nemzeti törvényhozási, helyhatósági és európai választási szisztéma. Minthogy mindháromnak megvan a maga önálló érvényessége, nyilvánvaló botorság lenne azt állítani, hogy az egyik eredménye alapján meg lehetne kérdőjelezni a másik eredményének érvényességét. Ugyanakkor senki sem hiheti, hogy a három választáson három eltérő típusú választópolgár fog az urnák elé járulni - e szavazás jelzéseit tehát figyelembe kell venniük a következő választásokra készülő politikusoknak. Márpedig e pillanatban tagadhatatlan, hogy a kormánykoalíció pártjai aligha számíthatnak délceg eredményre.

Publicisztika

Az ötletek embere

Kossuth Lajos nem létező hadvezéri képességeire volt igen büszke, Petőfi Sándor a gyomrából előcsalt morajokat előszeretettel nevezte hasbeszélésnek, Orbán Viktor, ha már nem lehet az Egyesült Államok elnöke, politikai munkásságát a lelkek főmérnökeként igyekszik magasabb régiókba emelni. Medgyessy Péter pedig nagyon-nagyon határozottnak igyekszik mutatkozni, mi több, úgy döntött, hogy a retorika ördöge lesz. A miniszterelnök különböző, a sajtóban rendre "meghökkentőnek" nevezett felszólamlásaival, ötleteivel hetek óta címlapsztori.

Publicisztika

Kordult egyet a világ

Népfelkelés volt - mármint Szlovákiában a múlt hét elején, amikor romák csoportjai élelmiszerüzleteket fosztottak ki.

Egotrip

Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár? (Beavatás)

Egy rádióriporter mesélte ezt a történetet baráti társaságban egyszer régen, talán még a puha diktatúra idején. Egy kollégájával elhatározták, hogy kirabolnak egy telefonfülkét, és bemutatják, hogyan reagál erre az utca közönsége. Óvatos duhajként először is megegyeztek a közeli rendőrőrssel, hogy egy zsaru távolról biztosítja az akciót, és megvédi testi épségüket, ha a felháborodott tömeg meg akarná őket lincselni. Ezután felszerelkeztek a rádió műhelyéből mindenféle szerszámokkal, és leballagtak a közeli aluljáróba.

Belpol

Belpol

"A szegénységnek nincs hírértéke" (Karsai József, az Élhetőbb faluért programbiztosa)

Medgyessy Péter miniszterelnök 2002. augusztus végén Battonyán jelentette be, hogy a kormány elindítja az Élhetőbb faluért programot. Ennek vezetésével az odavaló Karsai Józsefet bízta meg. Az egykori búzaégető, az Országos Mezőgazdasági Demonstrációs Bizottság volt elnöke, jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő szerint tíz megye 25 kistérségét, azon belül 516 település 750 ezer lakóját érinti a program. Karsai arról is beszél, hogy már nem jár be mindennap a kormányfőhöz. (Az interjú az agrárdemonstrációk kezdete előtt készült.)

Belpol

"A szegénységnek nincs hírértéke" (Karsai József, az Élhetőbb faluért programbiztosa)

Medgyessy Péter miniszterelnök 2002. augusztus végén Battonyán jelentette be, hogy a kormány elindítja az Élhetőbb faluért programot. Ennek vezetésével az odavaló Karsai Józsefet bízta meg. Az egykori búzaégető, az Országos Mezőgazdasági Demonstrációs Bizottság volt elnöke, jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő szerint tíz megye 25 kistérségét, azon belül 516 település 750 ezer lakóját érinti a program. Karsai arról is beszél, hogy már nem jár be mindennap a kormányfőhöz. (Az interjú az agrárdemonstrációk kezdete előtt készült.)

Belpol

Új eljegesedés: Fagyállóval feltöltve

Hamarosan jön az új jégkorszak, svéd nők menekülnek csapatostul - egyenest a mi karjainkba, aki pedig rágyújt, az jól megszívja & leszárad a farka, már ahogy a dobozon olvasható. Az emberiség, mint látjuk, imádja, ha parázhat egy kicsit, bár talán jobban is megválogathatná, mitől.

Belpol

Éghajlatvédelmi intézkedések: Mintha kvótából

A szibériai tél beköszöntét jósló legújabb éghajlat-változási előrejelzés csemegézése mellett kevesebb figyelmet kap, hogy az idei év fejleményei sorsdöntően befolyásolják a két legnagyobb klímavédelmi szabályozás - a kiotói jegyzőkönyv és az Európai Unió emissziókereskedelmi rendszerének - bevezetését és sikerét.

Belpol

Civil támadás a 4-es metró ellen: Hogyan fúrják?

Akár a 4-es metró beruházási tervének ütemezését is érintheti az a lakossági kereset, amelyet az Erzsébetvárosi Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete (ETKE) nyújtott be a Fővárosi Bíróságon. Az egyesület hosszú idő óta harcosan opponálja a metróépítést, bár eddig minden jogi fórumon alulmaradt.

Belpol

A Kékkúti Ásványvíz Rt. és a Káli-medence vízkészlete: Ki szárad a végén?

A Káli-medence utóbbi időkben észlelhető vízszintsüllyedése igencsak aggasztja a helyieket és a természetvédőket. A térségben végzett hatástanulmány korábban kizárta, hogy a kiszáradásban a Kékkúti Ásványvíz Rt. fokozódó termelése is szerepet játszik: az ok e szerint kizárólag a csapadékhiány és a nagymértékű párolgás. A tavaly év végén készült új, független vizsgálat viszont hosszú távon az ásványvíz-kitermelés vízszintcsökkentő hatását sem zárja ki.

Belpol

Költözik a pénzverde: Telek a zaciban

Miközben a pénzügyminiszter 180 milliárd forintos takarékossági csomagja miatt beruházásokat kell elhalasztani, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új logisztikai bázis építésébe fogott. A tervek szerint 2007-től a Magyar Pénzverő (MP) Rt. már Soroksáron gyártaná a magyar euróérméket. Noha az MNB a tízmilliárdos beruházást logisztikai és biztonsági szempontokkal indokolja, talán az sem mellékes, hogy a pénzverde külső nagykörúti központja a telekkönyv szerint már nincs is az állam kezében. A történetben a kellő pillanatban felbukkan az előző kormány sztrádaépítő cége, a Vegyépszer is.

Belpol

"Nem valóságshow" (Pierrot)

1990-ben jelent meg az első nagylemeze (azóta összesen három tucatot készített), 1995-től megtört az előadói karrierje, 1999-ig kizárólag producerként (Kartel, Pa-Dö-Dő, Sipos F. Tamás) és dalszerzőként tevékenykedett. Megalapította a Private Moon Records független, ma az egyik legnagyobb repertoárral rendelkező kiadót, és nemrég Gallery címmel feldolgozáslemezt jelentetett meg. A Megasztár-zsűri tagja és a műsor zenei producere. Polgári neve Marosi Z. Tamás, ám ez jellemző rá a legkevésbé.

Belpol

"Hargita lábánál" (Varga Lívius - A kutya vacsorája, Quimby)

Varga Lívius több mint muzsikus, igazi fazon a szó klasszikus értelmében: színész, csapos, reklámfilm-szereplő, alanyi komikus, továbbá végzett pszichológus és budapesti városképi elem. A jelenleg szabadságos Quimbyről, A kutya vacsorája nevű új, énekelős-szövegelős zenekaráról, a közérzetéről és még sok minden másról beszélgettünk

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

n IRODALMI LISTÁK Előbb a BBC The Big Read című irodalmi műsora szavaztatta meg a nagyközönséget kedvenc regényeiről, majd a túl anglocentrikusnak és populárisnak talált százas lista ellensúlyozásaként az angol PEN Klub tagjai állították össze az általuk legjobbnak, legfontosabbnak tartott, nem angol nyelven írott prózai és epikus költői művek ábécé szerint rangsorolt listáját. Előbbit Tolkien vezeti, A Gyűrűk Urával, s A babóval záródó első huszonötben ott a Harry Potter első négy kötete is.

Külpol

Cyber hírek

n Két üstökös jön tavasszal Április végétől május végéig két, szabad szemmel látható üstökös tűnik fel az égbolton - adta hírül az Index. Egyszerre mindkettőt csak a déli féltekéről lehet majd látni.

Interaktív

Kelet-nyugati Tangó Fesztivál

Interaktív

Összhang

Tangóhétvége a Millenáris Parkban, harmadik este, vasárnap.

Zene

Zene

A nép ópiuma: Apáink útján (Megasztár)

Nálam, őszintén szólva, minden kifogást elsöpör az a tény, hogy olyan műsorról van szó, amely minél kiválóbb teljesítmények létrehozására ösztönzi a résztvevőket. A valóságshow-sagák kultúraformáló erejét tekintetbe véve ez nem kis dolog, még akkor sem, ha el tudom képzelni, hogy némelyik Megasztár-résztvevő idővel Pongó mellett lépjen színre valamelyik Balaton-parti highlife diszkó színpadán. Maga a vállalkozás azonban ennél jóval ambiciózusabb és tiszteletre méltóbb: új arcokkal megjelenni a magyar könnyűzenében, a későbbiek során (remélhetőleg) pénzt és munkát invesztálva széles körben, gyorsan ismertté és népszerűvé tett énekesekbe. Líraibb megfogalmazásban: tehetséges és szeretetre méltó embereket helyzetbe hozni.

Zene

Könyv: "Minek a szív, ha úgy fáj?" (Szép Ernő négy regénye)

Ezt kérdezi, dalolja a négy regény leghíresebbjéből, a Lila ákácból készült harmincas évekbeli filmben Tóth Manci városligeti leányzó, reménybeli énekesnő és regénybeli főszereplő. És hát ez, ugye - magunk között vagyunk -, nem éppen egy merészen eredeti kérdésfelvetés.

Zene

Színház: Lézengünk (A Három nővér Pécsen)

Közhírré akarom tenni, hogy ha egyszer újra lefordul magyarra az egész Csehov, mármint a drámák, abban nekem irodalomtörténetileg rögzítendő szerepem lesz, amennyiben egyfolytában nyaggatom Morcsányi Gézát, haladna már előre a Ványa bácsi meg a Sirály után. Haladt: megvan a Három nővér is.

Zene

Film: Esetleg Debrecenbe kéne menni (Salamon András: Getno)

Boldogulni, boldogulni, jaj, mindenáron. Bárhol és bármikor. Ha akarom, Salamon András minden egyes nagyjátékfilmje az egyről a kettőre jutás nehézségei körül táncol. Ám jelen esetben a mondott bárholon és bármikoron van a hangsúly: az ígéret földjén, Amerikában járunk, valahol Las Vegas peremén. Mégis a bármikor tűnik perdöntőnek. Mikor is? Az emberi élet közepe táján. A legszebb emberi korban tehát. Vagyis a lehetőségek szempontjából kicsit későn. Na nem sokkal, épp csak annyival, mint egy szerencsétlen szombat reggel valamelyik pályaudvaron, főszezonban, amikor a pénztártól való távozás után joggal merül fel a kérdés, érdemes-e szaladni - asszonnyal, gyerekkel, kutyával, gumimatraccal - a kihúzó viszonylat után, vagy megette a fene az egész vikkendezést.

Zene

Film: Felülnézet (Alain Corneau: Tokiói tortúra)

Csendes, halk és lassú, néhol vicces, a maga pasztell módján nagyon is vicces, szeretetteli szörnyűség egy tokiói irodaépület negyvennegyedik emeletén - ha ennyi nem elég kedvcsinálónak, akkor a továbbiakban bajban leszünk.

Zene

Film: Ráadás (Jancsó Miklós: Mohácsi vész)

Mennyire örülne boldogult nagyanyám, hogy újra van Kórház a város szélén?! Nagyon, nyilván - egy darabig, aztán kicsit elszontyolodna, hogy azért ez már nem az igazi. Majdnem olyan.

Zene

Lemez: Ebben a műfajban (Kapela Ze Wsi Warszawa: Wiosna Ludu)

Élő lengyel népzenéről igen-igen ritkán hallottam az utóbbi évtizedekben. Ha mazurka vagy polonéz kellett, Chopin került elő rendületlenül, s a world music mozgalom szárnyán is inkább csak az olyan kuriózumok emelkedtek ki, mint a Sebő-dalokat feldolgozó Brathanki, a dubmágus Adrian Sherwooddal kooperáló Trebunie-Tutki, a Nigel Kennedyvel súlyosbított Kroke kortárs klezmerlemeze vagy a kelet-európai cigányzenékre fokuszáló Dikanda. Azt hiszem, az utóbbi évtizedekben az élő lengyel népzene éppolyan durván marginalizálódott, mint hazánkban. Így aztán több mint öröm: már-már szenzáció egy olyan társaság felbukkanása, mint az archaikus-tradicionális lengyel népzenét újraértelmező Kapela Ze Wsi Warszawa. És hogy ez a szenzáció az élmények frontján is keményen helytáll, azt mi sem tanúsítja feltűnőbben, mint hogy ez a - mostanáig gyakorlatilag teljesen ismeretlen - varsói falusi zenekar nyerte el idén a BBC3 világzenei díját a "friss hús" kategóriában.

Zene

Nyolc kis kritika

n Batata y su Rumba Palenquera: Radio Bakongo Kolumbia északi, karib-tengeri partvidékén fekszik Barranquilla városa. Az ifjú García Márquez járta itt a kávéházakat, amelyek egyikében a hatvanas évek elején hajnaltól estig egy bizonyos Paulino Salgado Valdez nevű, már nem túl fiatal kávésfiú dolgozott, aki karnevál idején utcai dobosként bűvölte a sokadalmat, amíg föl nem fedezte Toto la Momposina.

Képzőművészet

Képzőművészet

Épület: Tölgyfába vágott fejsze(A Margit Palace)

A Tölgyfa Galéria mindenképpen azon kultikus helyek közé tartozott Budapesten, ahol a rendszerváltást követő évek eufóriája a legnagyobb koncentrációban volt tapasztalható, akárcsak a Tilos az Á!-ban vagy a Szerb utcai Egyetemi Színpadon és sok más, akkor még bőven kidobó- és beugrómentes helyen.

Film

Film

Japán franciasaláta

Alain Corneau filmrendező

Túl sok filmet készített már férfiakról (Police python, A fegyverek választása, Saganne erőd, Az unokafívér) ahhoz, hogy végre két nőt szembesítsen az áldozat és a kínzó tükörszerepével. Pakisztán, India, Kína bebarangolása után a Tokiói tortúra elkészítésével Japánba helyezte identitáskereső kameráját. A huncut szépségű Sylvie Testud és a kőszobor eleganciájú manöken, Kaori Tsuji kettőse szórakoztató, helyenként mulatságos, helyenként morbid mesét mond el az elfojtások, a rituálék nyelvén.

Riport

Tánciskolák

Riport

Tülekedés a parketten

Ilyenkor, a báli szezonban különösen jól kamatoztatható a tánciskolákban szerzett tudás, de némi transzformációs készséggel bárhol, bármilyen zenére pöröghetnek a parkett kezdő és haladó ördögei.

Tudomány

Tudomány

Olvasói levelek

A Magyar Narancs alaposan leszedte a keresztvizet Ördöggörcs című művemről. Molnár Ferenc óta tudjuk: "A céltábla nem lő vissza." A tények viszont a következők:A lap recenzense (Zsuppán András) előbb hosszasan szememre hányja, ki mindenkit használtam fel forrásként a saját művemhez.