Tartalom

Narancs XXII. évf. 37. szám(2010.09.16.) (2010-09-16)

Snoblesse

Snoblesse

"Pesszimista és szomorú" - Ladjánszki Márta koreográfus

rés a présen: Az L1 Független Táncművészek Társulása alapítói megkerülhetetlen figurái a hazai kortárs táncéletnek. Annak idején miért jöttetek össze? Ladjánszki Márta: Eredetileg hét független táncművész társult, hogy az akkor is nehézkes próbalehetőségek miatt közösen próbáljanak meg helyet bérelni, fenntartani, hogy az adott alkotóknak és társulataiknak legalább egy éven keresztül állandó próbahelye lehessen. 2001-ben indulhatott el az L1 Táncművek, ami főleg táncszínházi vagy mezítlábas színházi társulatok próbahelyévé nőtte ki magát. 1998-ban az alapító tagok Berger Gyula, Hargitay Ákos, Mészöly Andrea, Michaela Pein (Mimi) és Szabó Réka voltak, majd meghívták Gál Esztert és engem, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Mára hárman maradtunk: Gyuszi, Réka meg én. Nem hívtunk meg új alkotókat, inkább rezidensrendszert dolgoztunk ki: akár külföldi, akár belföldi alkotó hosszabb-rövidebb időre jöhetett hozzánk dolgozni.

Snoblesse

"Megőriztem a függetlenségemet" - Szabó Győző színész

rés a présen: A független színjátszás felől jöttél, ma az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész vagy. Vállalsz még alternatív szerepléseket? Szabó Győző: Minden ilyen szerepet elvállalok, ha tudok, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a színházak is megmutatkozzanak, és a lelkem mélyén, azt hiszem, örökre megőriztem a függetlenségemet. 'szintén remélem, hogy ezeknek a színházaknak továbbra is lesz lehetőségük a megmutatkozásra, és nekem is lesz alkalmam, hogy csatlakozzak egy-egy előadáshoz. Most a függetlenek napjára is vállaltam szereplést a MU Színháznak, ahonnan egy koreográfus hívott, de épp forgatok egész nap. Vajdai Vilivel együtt csináltam a TÁP Színházat, előtte pedig még a Malgot István-féle Hold Színháznak is a tagja voltam, ahol Fodor Tamással dolgozhattam, akinek a munkáit a mai napig nagyon szeretem.

Publicisztika

Publicisztika

A bűn valósága - A nők lelkészi szolgálatáról az egyház(ak)ban

Néhány héttel ezelőtt jelentette meg a római katolikus egyház feje a "Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályokat" (Normae de gravioribus delictis). "Az egyház szervezetének alapjai elleni súlyos bűncselekményt képez a nők pappá szentelésére tett kísérlet (csak kísérlet, hiszen az érvényes felszentelés nem valósul meg), ami mind a szentelést megkísérlő, mind a 'felszentelt' nő vonatkozásában a Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítéssel jár. Amellett, hogy az így 'felszentelt' nő további súlyos büntetendő cselekményeket is elkövet, ha megkísérel szentségeket kiszolgáltatni."

Publicisztika

Függöny fel!

Lesz szombaton ez a jó kis cirkusz; grasszálunk majd fel s alá a lezárt Andrássy úton és környékén, és akármerre kapjuk a fejünket, ismert színészbe vagy kevésbé ismert muzsikusba, táncosba ütközik a tekintetünk. Lesz ének, zene, tánc meg bohóc - és jól megünnepeljük, hogy csak azért is, mindenek ellenére belevágunk a színházi évadba. Kicsit megcsikordul a fogunk, de a nagy zenebonában ezt úgysem hallja senki.

Publicisztika

Jó kezekben

"Orbán Viktor már akkor is kijárt a meccseinkre, amikor még nem volt miniszterelnök" - védi meg a kormányfőt az egyik székesfehérvári focista, a másik - szentpétervári - focista nyílt (lemondó) levelének nyílt és burkolt állításaitól, melyek egyike szerint a Videotonban kell ahhoz focizni, hogy valaki stabil ember legyen a válogatottban. Tény, ami tény, hivatalban lévő miniszterelnököt még nem láttunk heti rendszerességgel kint ülni a meccseken, pláne nem a labdarúgó-szövetség elnökével az oldalán, aki mellesleg a legnagyobb hazai bank elnöke is. S nem volt még magyar miniszterelnök, aki egy válogatott mérkőzés közvetítése előtt egyórás interjút adott volna a sporttévének a magyar labdarúgás aktuális helyzetéről, jövőbeli lehetőségeiről és közeles hungarikummá nyilvánításáról. Mi van itt?

Publicisztika

Átalakítás miatt zárva - Mit szólt a kormány a Barroso-beszédhez?

A múlt kedden, szeptember 7-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke - a legalapvetőbb körültekintést is mellőzve - történelmi szónoklatot tartott az Európai Parlamentben (EP). A State of the Union, az unió állapotáról szóló beszéd a következő egy évben előttünk álló feladatokról és lehetőségekről szólt. Ám mivel az elnök ezt pont aznap tette, amikor a magyar kormányfő saját kormányzásának első száz napját értékelte, a magyar nyilvánosságban a kutya sem foglalkozott vele. A hazai sajtó mindösszesen három dolgot közölt.

Publicisztika

Játszma közben

A nagy munkabírású Rogán-Kósa-páros a múlt héten újabb javaslattal állt elő, ezúttal a nehéz sorsú jelzáloghitelesek megsegítése érdekében. A nyolcpontos tervezet rossz végén, nem fogják elhinni, a bankok állnak. Ahhoz persze nem kell nagy lumennek lenni, hogy az önkormányzati választási kampányt összefüggésbe hozzuk a népbarátság újabb fölbuzgásával. Ha az MSZP netán arra gondolt, hogy a forintárfolyam romlását és a külföldi pénzben felvett hitelek törlesztőrészleteinek ebből következő emelkedését a kormánypárt nyakába akarná varrni, hát most majd rádöbben.

Egotrip

Csak semmi politika!

Egotrip

Tizenkilencre lapot

Az emberek viszonya a bizonytalansághoz a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a közgazdaságtan egyik kedvenc témája. Vannak olyan lutrik (a tőzsde, a póker, a lottó vagy a rulett), amelyekbe sokan annak ellenére beszállnak, hogy növelik a játékost amúgy is körülvevő bizonytalanságot. Ezek közül egyes lutrik, azok, amelyeket a profi tőzsdei spekuláns, a jó pókerjátékos vállal el, pusztán statisztikailag, a várható értéket tekintve jó üzletet jelentenek. Mások (lottó, rulett) statisztikailag a játékosoknak veszteségesek, sokan mégis beszállnak - csak a pszichológusok tudják, miért.

A jobb lázadása

Egotrip

Erkölcsi haladás

Interjút olvasok, amelyet Steven Lukesszal készítettek. Lukes neves baloldali guru, a rendszerváltás idején Budapesten többször is megfordult. A baloldali guruk között különben a legolvasmányosabb és legérthetőbb figurák közé tartozik, a hatalom fogalmának radikális koncepciójáról szóló könyve ráadásul szociológiai és politikatudományi klasszikus is, magam is tanítom. Szeret kirándulni más tudásterületekre, így ez az interjú sem társadalomelméletről, hanem az erkölcsi haladás lehetőségéről, jelentéséről szól. S bár a szociológus ebben sem tagadja meg magát, amennyiben az erkölcsi haladás háromféle magyarázatát kívánja ismertetni; valójában azonban elméletet fejt ki, éspedig az erkölcsi haladás három szintjéről.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Rejtőzködő műremek Magyar Narancs, 2010. augusztus 19. Zöldi Anna írása szerint a Párisi Nagyáruház "eleve áruháznak" épült, a helyén álló és a Terézvárosi Casinónak otthont adó ház részbeni elbontásával.

Belpol

Belpol

Frankenstein találkozik Csíkos Kittyvel - "Kornél biztos tudja"

Sose tervezte, hogy színésznek áll, mégis ő játssza az egyik főszerepet Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című filmjében. Bár a forgatás meghozta a kedvét a filmezéshez, a 18 éves lánynak most a varrónői képesítés és az érettségi megszerzése az első. Szülőfalujában és lakóhelyén, a Budapesttől 40 kilométerre fekvő Újbarokon beszélgettünk.

Belpol

A Mazsihisz és kihívója - Igazodók

A Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt "legitimációs válságba" került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.

Belpol

"Azt gondoltam, azonos oldalon állunk" - Márkus Ferenc, az Õrségi Nemzeti Park nemrégiben leváltott igazgatója

Huszonhét éve van a környezet- és természetvédelem területén. Dolgozott a környezetvédelmi minisztérium természetvédelmi referenseként, alapítója és három évig igazgatója volt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, hat évig a World Wildlife Fund magyarországi szervezetét vezette. Az Õrségi Nemzeti Park pályázat útján elnyert igazgatói posztjáról két és fél év után, indoklás nélkül menesztették.

Belpol

Miskolc választás előtt - Az acélváros alkonya

Borsod és ezen belül Miskolc baloldali "bázisnak" számított az elmúlt évtizedben. A tavaszi országgyűlési választások sikere után a Fidesz most tarolni készül az önkormányzatokban is. Erre minden esélye megvan, a helyzet azonban ennél összetettebb - főleg a megyeszékhelyen.

Belpol

Startol a jövő évi költségvetés - Halogatni rendületlenül

Bár a kommunikációs fronton a kormánycsapatok még harcban állnak és (lanyhuló intenzitással) gazdasági szabadságharcról beszélnek, mese nincs, jövőre tartani kell a három százalék alatti hiánycélt. Az ezerszer elátkozott reformokat viszont lehet még halogatni egy ideig, legfeljebb a költségvetési lyukakat lesz egyre nehezebb betömni.

Külpol

Külpol

Rock Kosovska Mitrovicában - "Nincs semleges zóna"

Az észak-kosovói városban a háború vége óta albánok és szerbek egymástól elzárva, két külön világban élnek. Egy civil kezdeményezés a fiatalok révén zenével szeretné közelebb hozni a közös problémával küszködő közösségeket.

Trafik

Trafik

tévésmaci - Táltos tigris

Amikor Sztupa és Troché a pályára léptek, megváltozott a játék képe. A piros-kékek játéka jóval elevenebb lett, széleken vezetett támadásokkal és hosszan előreívelt labdákkal szétzilálták a vendégek védelmét, s zavarba hozták a középpályásaikat.

Trafik

chili&vanília - Keserű, de jó

Brüsszelben ilyenkor igazán beindul az őszi gasztronómiai évad. A piacot többek között megszállja a létező legbelgább zöldség: a cikória.

Trafik

étel, hordó - Rákóczi

A Rákóczi téren vagyunk, és szóhoz sem jutunk. Nem is csak azért, mert semmi kedvünk a cinkos közhelyezéshez.

Trafik

mi a kotta? - A jól fűtött zongora

Köztudomásul szolgál, hogy idén a kellő emelkedettséggel, ám egyszersmind valósággal térdig gázolunk a zenei-kulturális évfordulókban. A kerek jubileumok, melyek rendesen aritmetikai apropó gyanánt szolgálnak a kegyeletes utókor számára, a 2010-es esztendőben nemcsak Erkelt, Chopint, Schumannt és Mahlert ünnepeltetik velünk, de most szeptemberben éppenséggel a magyar zenés színház 160 éve született legendáját is emlékezetünkbe idézhetik.

Trafik

kulthírek

GYÁSZ 80 éves korában elhunyt Claude Chabrol: a francia új hullámmal indult rendező krimiket és irodalmi adaptációkat is készített (A szép Serge; Unokafivérek; Kisvárosi fojtogató; A mások vére; Női ügy; Bovaryné), legutóbbi filmje tavaly jött ki (Bellamy), s tavaly kapott életműdíjat is a Berlinalén. 65 éves korában elhuny Bärbel Bohley: közvetlenül a háború után született Berlinben, képzőművészeti főiskolát végzett festőként, és pacifistaként 1982-ben részt vett a Frauen für Frieden elnevezésű női békecsoport megalapításában, s kulcsszerepet játszott az 1989-es demokratikus átalakulásban. 1990-ben részt vett a Stasi-archívum lefoglalásában is. 87 éves korában elhunyt Szenes Iván: zenés színházi darabok mellett évtizedeken át ontotta a slágerszövegeket, e műfaj királyai közé tartozott. Kicsit szomorkás a hangulatom máma; Nem csak a húszéveseké a világ; Add már, uram, az esőt; Mindenkinek van egy álma - sorolhatnánk oldalakon át. ROMANI DESIGN A tradíciókba és a jelenbe egyaránt elvezető roma tárgykultúra-kiállítás látható szeptember 21-től az Iparművészeti Múzeumban, melynek megnyitóján a Romani Design őszi-téli kollekcióját mutatják be roma és nem roma modellek azzal a deklarált céllal, hogy a divat közös nyelve által közelítsék egymáshoz a többségi és a kisebbségi kultúra értékeit, szempontjait. JANCSÓ ÉLETMÛVE Életműdíjjal jutalmazták Jancsó Miklóst a 15.

Zene

Zene

koncert - BONOBO

A lounge-downtempo-chillout vonalakon mozgó angol dj zenekara szombaton este telt háznál is telt házasabb lemezbemutató koncertet tartott a Gödörben: fél tizenegytől éjfélig nyomták a Black Sands című új album dalait. A legutoljára két éve - akkor dj settel - itt járt Simon Green frontember (képünkön) most hatodmagával érkezett, a szokásos gitár-dob-basszus-szinti felállást egy fúvóssal és Andreya Triana énekesnővel egészítették ki (neki szintén idén jött ki - Bonobo produceri segédletével készült - albuma Lost Where I Belong címmel). A Ninja Tune-nál márciusban megjelent negyedik lemezhez távolról sem hangról hangra ragaszkodó társaság koncertje éppen azon a fordulatszámon pörgött, amit a közönség igényelt: még a partyszámok közötti hosszabb, mélázós blokkok is akkora energiával robbantak, hogy azt csak jól illeszkedő lelkiállapottal és/vagy koncerteken edzett lábakkal lehetett kibírni.

Zene

lemez - ROBYN: BODY TALK PT. 2

Sok időbe telt, míg a svéd szőkeség eljutott a hallatlanul tehetséges tinisztár szerepéből az érett előadóművész és (szabálytalan) díva pozíciójába. E nehéz, alkalmanként kimerítő, s jórészt minden stációjában szórakoztató út végén ott áll 2010 szupersztárja: a már öt éve saját kiadót gründoló, teljes alkotói szabadságot élvező Robyn.

Zene

Kiállítás - Hideg, érzéki - Németh Hajnal: Joe Contra Joe

Idén harmadik önálló kiállítását rendezte meg Németh Hajnal, ezúttal a Ráday utcában lévő Videospace Galériában. Korábban a Kiscelli templomterében a keservesen összetört BMW-t rakta körbe hanginstallációval, amiben volt pedagógia, költészet és még valami ráadás, ami a legkevésbé megfogható. Németh Hajnal műveiben mindig ott van ez a rés, a konceptuális művészetnek az az intellektuális hasadéka, amely épp intellektussal tölthető föl a legkevésbé, mert a gondos arányok valahogy úgy vannak kialakítva, hogy mindig maradjon egy lépés hiány. A hiány eltüntetésére pedig egyszerűen nem állhat a néző rendelkezésére az összes interpretációs eszköz, ez is a recept része. A mű - már-már bosszantó - enigmatikussága annál keservesebb és annál nagyszerűbb, minél több kortársi szemetet használ föl ahhoz, hogy a kései kapitalizmus kultúrájának egyik fő nyavalyáját, a magas és alacsony művészet rothadó viszonyát folyton újraalkossa.

Zene

folyóirat - PRIZMA: EROTIKA ÉS PORNOGRÁFIA

Jörg Buttgereit német rendező - aki Blutige Exzesse im Führerbunker című nazisplotationjében színészileg megformált egy "válogatott testrészekből összefércelt árja tenyészbikát" - 1987-es Nekromantikjában Robert, a hullaeltüntető cég alkalmazottja hazalop egy holttestet, és barátnőjével hármasban élnek boldogan. De Betty lelép a hullával, Robert pedig kivégzi magát.

Zene

lemez - BEST COAST: CRAZY FOR YOU

Az odáig rendben van, hogy az ember kitalálta magának a munkát; nem olyan rossz dolog ez, még pénzt is lehet vele keresni, arról azonban megfeledkezett, hogy mi lesz majd a nyárral. Az őszi-téli lucsokban nincs nagyon más választás: még egy nyomasztó irodában is gyorsabban telik az idő, amíg végre megjelennek az első tavaszi napsugarak.

Zene

film - ADÉLE ÉS A MÚMIÁK REJTÉLYE

Luc Besson utoljára Liam Neesont küldte rá Párizsra: hullottak is a helybéliek, az ilyen csip-csup csonttöréseket azonban Besson ma már nem személyesen, hanem valamelyik kifutófiúján keresztül intézi, ő közben filmgyártó vállalata ötéves tervén dolgozik. Az persze megint más, ha nem Neeson, hanem egy másik, egy digitális őslény köröz Párizs felett, az alsóbb szinteken pedig dúl a bohém századelő (a fűzős-ingnadrágos), és egy múmiákat táncoltató neves képregény-teremtés koptatja a macskakövet.

Zene

film - A BELSÕ KÖR

Nehéz a dél-franciaországi örmény maffiózók élete, hisz nem elég, hogy idáig kergette őket a török úgy 1915 táján, máig is kétkezi bűncselekményekből kénytelenek fenntartani tengerre néző patinás hajlékaikat, vagy mondjunk inkább kastélyt. Úgy is, mint trükkös gépkocsilopás, a szomszéd palotácskák komplett, faltól falig kipakolása - nagyjából ennyit látható a munka világából; keccsölnek, mint igavonó: kékgalléros társaság.

Zene

könyv - JOEL MCIVER: SLAYER

Nem kell feltétlenül megveszekedett Slayer-rajongónak lenni ahhoz, hogy szívesen elolvassunk a történetükről egy könyvet. Ha McIveré mellett döntünk, nagyjából akkor fogjuk szövegét baromi idegesítőnek tartani, amikor tizedszer hangzik el egy dallal vagy dalszöveggel kapcsolatban a "szánalmas" szó, ötödször a "nevetséges" és huszadszor az "unalmas": azaz nagyjából a századik oldalon.

Zene

Dokumentumfilm - Zenedráma - Sós Ágnes: Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek

Egy vidéki magyar családban mindkét lány kiemelkedő tehetségű hegedűs, rangos nemzetközi versenyeket nyernek, és bensőséges testvéri kapcsolat van köztük. Ez eddig egy hétperces riportanyag a Fókuszba. Akit több érdekel ennél, az elmegy valamelyik koncertjükre, felléptek már a Zeneakadémián, az Operaházban, a Kiscelli Múzeumban és az ország jó pár nagyvárosában. Ha egy olyan dokumentumfilmes érdeklődik irántuk, mint Sós Ágnes, gyanítható, hogy nem csak a tehetség meg a siker fogta meg bennük.

Könyv

Könyv

Széchenyi Ágnes: Lélegzetvétel. Válasz 1946-1949

A népi mozgalom és a részben abból kinőtt Nemzeti Parasztpárt értelmiségének legrangosabb fóruma, a Válasz című folyóirat második időszakát elemzi-értékeli Széchenyi Ágnes kötete. (Az elsőről, az 1934- 1938 közöttiről korábban szintén írt monográfiát.)

Színház

Interjú

Színház

"Úgysem ebédelünk"

Fodor Tamás színész, rendező, a Stúdió "K" igazgatója

A még üres Stúdió "K" barátságos előterében beszélgetünk; s noha nagy történeti áttekintést terveztem, mégis a jelen kellős közepébe zuhanunk: megjött az értesítés arról, hogy a kuratórium által megítélt működési támogatás kétharmadát megkapja a színház.

Színház

A folytatás is zenés - A HOPPart Társulat

"Minden kezdet zenés" - olvasható a HOPPart Társulat tavasszal elő-bemutatott, októbertől műsorra kerülő, "Eljövök érted" - A kezdet című szappanopera-opera előadásának szórólapján. Ha visszatekintünk a most negyedik évadjának küszöbén álló társulat történetére, a mesébe illő kezdés számukra sem jelentett automatikus fennmaradást és könnyen jött sikert. Sőt,

Színház

Nem szűznek való vidék - Pintér Béla és Társulata

Nem a Várba, de nem is a Skanzenbe vinném el a rám bízott külföldit, mert nemcsak jelen, hanem elmúlt téveszméink felől is hitelesebben tájékozódna egy nyersebb kocsmában; de ha az illető tényleg kitartóan érdeklődik életünk különös viszonyai felől, akkor - nyelvtudás ide vagy oda - nyomban Pintér Béláéknál kezdenénk: mennénk a Szkénébe. Ott pedig mutatnám neki sorban: romastigma-árpádsáv (Szutyok), életveszélyes egészségügy (Kórház Bakony), cseles szervkereskedelem (Anyám orra), örökségvircsaft (Árva csillag). És ha a messziről jött ember nem iszkol el az első fapadossal, akkor dobnám csak a mélybe: jönne a Sütemények királynője a korántsem nosztalgikus 80-as éveivel, vagy a második világháborús munkaszolgálatosok küszködő nyomorába vezető Gyévuska. Hát, így élünk mi ezen a köztes, eurobalkáni vidéken, mondanám neki a végén; na ja, kellenek idegek hozzá.

Film

Film

"Klasszikus meghallgatás nem volt" - Vörös Attila gitáros

A mayhemes Csihar Attila és a Five Finger Death Punch gitárosa, Báthory Zoltán után ismét egy magyar figura tűnt fel a nemzetközi rockzenei színtéren: Vörös Attila az underground egyik legismertebb power metal zenekarába, a hírhedten komplex zenét játszó seattle-i Nevermore-ba került be pár hónappal ezelőtt. A Magyarországon eddig leginkább a Pantera-dalokat játszó zenekara révén ismert fiatal zenész a hétvégén válaszolt kérdéseinkre.

Film

"Minden hidat felégettek" - David Korda producer

Nemzetközi konferenciával, plakátkiállítással, filmrészletek és A négy toll című brit háborús filmklasszikus vetítésével emlékezik az idei Cinefest Korda Zoltán forgatókönyvíró, rendező, producer munkásságára. Ebből az alkalomból kerestük meg a fiát, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Peter Brook rendezte A legyek ura, Francis Ford Coppolától A gengszterek klubja vagy Terry Gilliamtől a Münchausen báró kalandjai.

Film

"Küldjétek csak a filmeket" - Frederic Sojcher filmrendező

Viszonylag kevés filmtörténeti összeesküvés-elméletből készül nagyjátékfilm; e tényre és Hollywood Hitlert sem hidegen hagyó világuralmi törekvéseire építette Hitler in Hollywood című áldokumentumfilmjét a belga rendező, aki egyenesen a Velencei Filmfesztiválról érkezett a miskolci Cinefestre.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Időmérleg Egy friss felmérés szerint az amerikaiak több időt töltenek a Facebookon, mint a Gmailen, a YouTube-on és a Google keresőjében együttesen. A Yahoo visszaszorult egy év alatt. Kibertámadás Propagandacélból, az iraki háborút bírálva indított kibertámadást az "iraq resistance" nevet használó cracker amerikai nagyvállalatok ellen: az új féreg a múlt héten a spamforgalom 10 százalékát generálta. Menekülés Egy japán újságírót úgy szabadítottak ki afganisztáni fogságából, hogy twitterüzeneteket küldött fogvatartója mobiljáról, miközben azt mutatta meg neki, hogyan kell használni az internetet az új telefonon. Filmkalózok A múlt héten kiterjedt nemzetközi filmletöltő hálózatot számoltak fel 13 európai országban, köztük Magyarországon a belga hatóságok irányításával.

Tudomány

Nem tudod, mit hoz a holnap - Élet a sclerosis multiplexszel

Ismeretlen eredetű és gyógyíthatatlan: közel tízezer embert érint Magyarországon. A sclerosis multiplexszel (SM) mindazonáltal lehet élni, ám a betegnek szembe kell néznie a kór lefolyásának kiszámíthatatlanságával, a társadalmi tudatlansággal és a pozitív kommunikáció hiányával.

Sport