Kell-e aggódni a verbális agresszió miatt?

szerző
Mikecz Dániel
publikálva
2017. máj. 17., 10:05
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A durvulás nyilvánvaló, egyre inkább úgy érezzük, hogy puskaporos hordó tetején ülünk, de nyugi.

Az elmúlt hetekben a miniszterelnök „tenyérviszketése”, Bayer Zsolt civilek elleni heccelése és a jobbikos Szilágyi György erőszakra utaló parlamenti elszólása után több olyan reakció is született, amely szerint egyre színvonaltalanabb a politika, feszült a közhangulat, és akár nyílt erőszakos cselekményekre is sor kerülhet az egyre gyakoribb verbális agresszió miatt. A közéleti viták színvonalának süllyedése, a politikai közösséget szétfeszítő, mind erősebbnek tűnő konfliktusokkal azonban nem csak a baloldali és liberális széplelkek foglalkoznak. Az újraválasztott köztársasági elnök, Áder János is arra hívta fel a figyelmet beiktatási beszédében, hogy az utóbbi időben a magyar politikai osztály megszegett minden hallgatólagos megállapodást, átlépett minden határt.

false

 

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

A kortárs közéleti viták, parlamenti felszólalások valóban különböznek a közvetlenül a rendszerváltás utáni politikai diskurzusoktól, azonban azt is érdemes figyelembe venni, hogy változott a politikai osztály szociológiai háttere és bővült a közéleti diskurzusokhoz való hozzáférés, azok alakításának lehetősége. Az 1990-ben alakult, első szabadon választott Országgyűlésben a képviselők között kiugróan magas volt az értelmiségi, kutatói, művészi háttérrel rendelkezők száma. Ebben a tekintetben a rendszerváltás utáni törvényhozás sokban emlékeztetett a 19. századi honorácior parlamentekhez. Az 1990-es évek során aztán egyre professzionálisabb lett a politika és a pártok kommunikációja, egyre jobban kiszabadultak a politikusok az értelmiségi holdudvar kontrollja alól.

Megjelent a politikai kommunikációban az igény, hogy a választó számára érthető, átélhető üzeneteket fogalmazzanak meg a politikusok. És bár a televízió továbbra is az elsődleges tájékozódási eszköz Magyarországon, az ezredforduló, de elsősorban 2010 után az internet, majd a közösségi média elterjedésével még inkább köznapibb lett a politikai beszéd. A választó így nem érzi azt, hogy – Orbán Viktor pekingi interjúját


parafrazálva – ő a diák, míg a politikus a tanár. Figyeljük meg, a kormány soha nem utal arra, hogy valamihez nem ért, valamit nem tud felmérni, felismerni a választó. Gyakori elem, hogy éppen a kormányfő hivatkozik a magyarok éles, sajátos gondolkodásmódjára.

Ha úgy tetszik, demokratikusabb lett a közbeszéd, azonban a politikusi és politikai beszéd nemcsak reagál a választói elvárásokra, megszokásokra, hanem adott esetben alakítja is azt, hiszen mintát nyújt. A politikai erők, véleményvezérek viselt dolgai ugyanis a politikai szocializáció fontos forrásai. A mintaadásban tehát a demokratikussal szemben egy – ha úgy tetszik – arisztokratikus elem fedezhető fel. Szerencsére azonban fenti folyamatok és esetek mellett is ritkán kerül sor politikailag motivált erőszakra Magyarországon. A 2006-os radikális jobboldali tüntetések erőszakossága is inkább kivétel volt, mint egy új, állandósuló jelenség. A magyar tiltakozási kultúra a rendszerváltás békés mintáját követi, és a rendőrség is megtanulta a tüntetések kezelésének taktikáit, eszközeit. Megnyugtató lehet továbbá az is, hogy a nagymintás társadalomtudományi kutatások sem utalnak növekvő társadalmi, politikai polarizációra.

szerző
Mikecz Dániel
publikálva
2017. máj. 17., 10:05
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. május 17., szerda 22:33
    Kell.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Republikon Intézet

Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.

Republikon Intézet
Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk