A nép ópiuma: Ki néz éjszaka verset?
A szenvedõk. Álmatlanságban, hitvesüktõl, a szomszéd tévézajától, súlyos betegségben. A koránkelõk, akik az utolsó éjszakai járattal indulnak el. Verset bús éjféltájon lehet nézni, a TV 2-n Vers éjfél után, a Duna TV-n, a Dunánál éjfél elõtt ismétlik a dél-, harangszó elõtti verset, ideális idõpont ez is, gyesanyukák, nyugdíjasok, másnapos lumpok tolonganak Költõk társaságában a képernyõk elõtt, líra indul. Bezzeg! Volt a népnevelõ Vers mindenkinek, szombat este fõmûsoridõben, a híradó és a nagyfilm között a nép egyszerre pattant föl pisilni, nassolni, szemetet levinni. Csak a mozdulatlan nagypapa maradt mozdulatlan, Raszkolnyikov a gyilkos, suttogta a visszaszivárgó családnak, mi van, már megy a krimi? Most a nap végén, elején jön a jól megérdemelt vers, senkinek, senkik vagyunk, s mi minden leszünk, megillet a semmi sem, egy vers a himnuszózat elõtt, a vershez, jaj, iskolai ünnepélyesség, pedig vér, tapad, aztán már csak a halak csendje, akváriuméj, alszom én is, testvérek. Bizony mondom, elaludtam sokszor, mint mindannyian, máskor meg virrasztásom miatt bánkódtam, hallván a verset, nézvést. Ám jutalmam sem maradt el, egy szép másnapon, éjjel egykor, Farkasok órája, Baka István verse, Papp Zoltán élõadása, felvételrõl, hihetetlen megvilágításban. Kedvenc kommunista költõm, Ladányi Mihály versét, Végigment a kávéház magányosai közt, is itt, a TV 2-n láttam, Szakácsi Sándor arcán furcsa fények. A TV 2 szívesebben marad a mûteremben, ott mûvészkedik, a Duna, persze, a szabadba tör, Mádi Szabó Gábor Isten szabad ege alatt szólaltatja meg Az Isten harsonáját, Adyt, Rubold Ödön egy vár? elõtt mond Babitsot, ágak lógnak a kamerába, szép õszi?, tavaszi? idõ, 1996, ki van írva a végén. Ha esik az esõ, és a stáb bent marad, berendezkedik: boltív, árkád, könyvespolc, a vers, az kérem komoly dolog, taní-tani, Kaszás Gergõ a katedrán, zöld, vonalas táblán a magánhangzók mind, Rimbaud, okosan, szépen. Ki, csengettek, Gálffi László a vízparton, nem A Dunánál, azt mondja, nem a rakodóparton, künn a zöldben, sás, madárfütty. Vonatfütty, már a Külvárosi éjben, Téli éjszaka a TV 2-n. József Attila a verséjszaka császára, Márciusa mikor?, március elsején a képernyõn. A tûz márciusa, Ady, bocsánat, az ünnep utóestéjén, tizenhatodikán, mikoron a Magyar TV 2 is verssel, A vén cigány, búcsúztatta a napot, lesz még egyszer ünnep. Március idusán a közszolgálati TV 2 elhatározta: Vers mindenkinek, ismét, ki is írt mûsorújságba költõt, verscímet (Szécsi Margit: Március 15., Orbán Ottó: Márciusi ifjak), rendes, rossz hétköznapokon hiába keresgélek, ismeretlen költõk ismeretlen versei, ki vagyok én, nem mondom meg, még a legrészletesebb mûsorban sincsenek, föltüntetve, meglepetés, zsákbavers. Éjszaka van, zord idõ, izgatott versrajongók, vajh´ milyen versek tûnnek (f)el a képernyõn, ködképek a kedély láthatárán. És amikor vége akciófilmnek, Pomezanski Györgynek, nulla óra ötvenkor egyszerre kezdõdik a két versmûsor, lehet kapcsolgatni, nem választani, Schein Gábor (az egyetlen élõ költõ, akit e mûsorokban láttam, a többit biztos átaludtam) és Arany János, versnézõ tipródik, Négykarú, Magányban. Úgy látszik, a - nemcsak kávéházi - magányosok, a farkasok órája ez, éjfél körül, Kocsi-út az éjszakában, a kései órák másik kedvelt költõje, Ady Endre a napbúcsúztatóban, Törõcsik Marival, mert búcsúzni csak nagyon szépen, ahogy a csillag. Éjszaka van, várom a verset, nem írok, nem, olvasok, furcsa könyvek altatgatnak, ha mindennek, mûsornak vége, ily késõkorai órán jön a vers, Az lesz, más ki lenne már?