Varga Mihály belengetett egy újabb bankadót és a kamattámogatott hitelek megszüntetését
Nagy a baj, emellett folyamatban lévő beruházásokat is leállíthatnak.
Nagy a baj, emellett folyamatban lévő beruházásokat is leállíthatnak.
Keményen beleszállt a kormányba a jegybankelnök.
Azért is, mert az akkumulátorgyárak miatt nálunk nőni fog az áramigény.
A hazai méhészeknek talán még sosem volt ilyen nehéz évük.
Megvizsgálták, nem működik.
Újabb lehetőségek előtt a felcsúti milliárdos cége, ami horroráron építette a Budapest-Belgrád vasútvonalat.
Ursula von der Leyen bejelentése hosszabb távon a magyar kormányt érintheti érzékenyen.
Csak húsz százalék nyitott rá, hogy fogyasszon ilyen ételekből.
Szijjártó Péter tartott sajtótájékoztatót, kritikákra is reagált.
A vártnál lassabban, de tovább csökkent az infláció.
A dolgozók közel kétharmada több mint két évtizede állt a gyár alkalmazásában.
Mindenre, így élelmiszerre, üzemanyagra, szórakozásra is kevesebbet költünk. Egyedül a gyógyszereladások nőttek meg.
A repülőtér tulajdonosai úgy döntöttek, további tárgyalásokba kezdenek.