Az Iron Lung című posztapokaliptikus sci-fi máris költségvetése sokszorosát hozta vissza, pedig egy népszerű youtuber mindössze 3 millió dollárból forgatta le.
A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.
Álmos képű amerikai színész bolyong Tokióban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.
Izmos férfifenekek, kölcsönös ellenszenv és vetélkedés mögé rejtett incselkedő adok-kapok és tiltott szerelem.
Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).
A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.
Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.
A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.
„Az 1980-ban összeállt formáció kultuszt teremtett. A hungáriás létemnek a legnagyobb sikersorozata volt, de hogy lezárása lett volna valaminek? Végül is, igen, az lett, de akkor nem annak szántam. Amikor 1967-ben megalapítottam a Hungáriát, húszéves gyerek voltam… A klasszikus Hungáriáról beszélek, ami az én – hogy is mondjam – viselt dolgaimnak az egyike” – nyilatkozta két évvel ezelőtt lapunknak Fenyő Miklós.
