Magánhaszon és közbűnök - Miért szavazok az LMP-re?
Minden rosszban van valami jó. Legutóbb Elek István, Unger Anna és Ungváry Krisztián írásait olvasva (Magyar Narancs, 2010. március 25.) felmerült bennem, hogy lehetséges a dolgoknak egy másik nézőpontja is. Nézzük tehát a dolgokat innen, vagyis a visszájukról. Hazánkban az elmúlt jó egy évtizedben megfordult a politikafilozófia régi közhelye, amely a Mandeville által értelmezett példázat nyomán közhelynek számít, hogy az emberi közösség érdekei és a közösség vezetőinek ambíciói között erős érdekellentét lapul. A moralizáló megközelítések korlátozott érvényessége a morál határainak kijelölését ösztönözte A méhek meséje, avagy magánvétkek - közhaszon című munka gondolatmenetében. Mandeville az egyes ember féktelen önzése és a közjóra vezető minimum kölcsönös kiegyenlítettségének a fenntartását javasolja. Egyszerűbben és aktuálisan fogalmazva: az önmegtagadó fideszes és a korrupt maszopos mítosza - a társadalmi realitásokat és a fideszes önkormányzatokat ismerve - nem tűnik életszerűnek. De ha a magánbűnök nem lehetetlenítik el a közhaszon érvényesülését, akkor ki kell egyeznünk ezzel a mélyen emberi dologgal, amit mostanában jobb híján lopásnak nevezünk, és ezt a cselekvést el kell fogadnunk mint emberit, ha az mégis a közhaszonra vezet. A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját - írták már Mózes könyvében is. De akkor mégis mi változott meg hazánkban drámai módon az utóbbi években?