Rajacic Ágnes

  • Rajacic Ágnes

Rajacic Ágnes cikkei

Véget ért, mielőtt elkezdődött volna - A "civilizációk harca", az arab forradalmak és Bin Ládin

  • Rajacic Ágnes
Azok, akik legalább 2001 óta vallási-civilizációs világháborút vártak az arab országok és a Nyugat között, most arra döbbenhetnek rá, hogy az arabok mégis hasonlóak hozzánk. Interneteznek, nyelveket beszélnek, és elégedetlenek a kormánnyal. Lassan hitelét veszíti az a makacsság is, amely az arab világ eseményeit szinte kizárólag az iszlám vallással magyarázta, és a Nyugat és az arab világ összeférhetetlenségének végső okát a szabadságjogok vallási korlátozásában látta. Az arab forradalmak legnagyobb újdonsága éppen ez: e diktatúrákban több millió ember egyenesedett fel, és követelte állampolgári, egyéni szabadságjogait. Eddig el sem hittük volna, amit most a tulajdon szemünkkel láttunk: a muszlim emberek képesek máshogy is, mint az iszlám szemüvegén át szemlélni a világot, és a szó nyugati értelmében vett civilként viselkedni. Hiszen eddig úgy tudtuk: mindez távol áll a "Kelet természetétől", a "keleti mentalitástól".

"Feszt rémisztgetnek" (Frank Furedi szociológus)

  • Rajacic Ágnes
Interjúalanyunk a kenti egyetem közkedvelt szociológiaprofesszora, a Guardian és a Times Higher Education Supplement visszatérő szerzője. Sokszor hívják a tévébe is. Budapesten született, családja 56-ban Kanadába emigrált, ő maga a hetvenes években Angliába költözött. Bejátszotta az egész ideológiai pályát: az angol Forradalmi Kommunista Párt egyik alapító tagja volt, később a liberális ideák felé fordult. Az elmúlt években a "kockázat szociológiáját" tanulmányozta. Legújabb könyvének (Politics of Fear. Beyond Left and Right, azaz A félelem politikája. Túl bal- és jobboldalon) fő állítása szerint a nyugati társadalom politikailag vezérelt leépülésen megy keresztül.

Kövess minket: