Nagyjából 130 ezer karakternyi interjút találtunk, ezzel egy fél Narancsot meg lehetne tölteni. Szerencsére erre nincs szükség, hiszen egy kivételével mindegyik elérhető online archívumunkban. Viszont az e heti újságban olyan Nádas-szövegeket közlünk, amelyeket csak a Pest Megyei Hírlap hatvanas évek végi számainak olvasói ismerhetnek. Nádas becslése szerint ezen emberek száma: öt. A fennmaradó vékony olvasói rétegnek ajánljuk tehát Nádas cikkeit és interjúit, de most lássuk, mi sült ki belőle, amikor őt kérdeztük.
1995: a jó halál és a felfedezhető homoerotika
Az első szöveg olyan régi, hogy 1996-ig visszanyúló archívumunkban nem találtuk, úgy kellett az utolsó szerkesztőségi példányt felkutatni. 1995 szép karácsonyára ez lett a nagyinterjú, benne – de inkább nem meséljük el, mi minden volt benne, hogy ne fájdítsuk a szívüket. Ezt a két részletet viszont muszáj volt begépelnünk:
Magyar Narancs: Tehát mégsem lehet megírni a halált?
Nádas Péter: Azt nem tudom. Lehet, hogy a halált meg lehetne írni, de arról nekem nincs tudomásom, mert én csak az előszobában jártam, ahonnan visszafordítottak.
MN: Megváltoztatta ez az élmény a halálképét?
NP: Meg.
MN: Kevésbé lett vonzó?
NP: Nem. Csak azzal az augusztinuszi mondattal foglalhatnám össze, amit már előtte is sejtettem, hogy igaz lehet: „A halál jó, ha a dolgok rendjében áll.” Tehát valószínű, hogy az erőszakos halál nem jó, a természetes halál, ha felmondja az ember szervezete a szolgálatot, az meg jó.
MN: Ha nem hozzák vissza az élők közé, akkor a dolgok rendjében állt volna az a pillanat?
NP: Igen. Abszolút.
MN: Azóta közömbös aziránt, hogy életben maradt? Mindegy? Vagy egy szükségtelen hosszabbítás?
NP: Erről már nem szeretnék beszélni, mert nagyon komplikált dolog. Igyekezni fogok írni erről, de éppen ezen a területen válok eszköztelenné.
És a vége felé:
MN: Írásaiban fel szoktak fedezni homoerotikus vonulatokat.
NP: Roppant érdekes, hogy felfedezik. Csak gratulálhatok. Két férfi fekszik egy ágyban, föláll a faszuk, és akkor végre felfedezik. De számomra ennek önmagában nincs jelentősége és funkciója. Egy egész könyvet írtam arról, hogy szexualitás szerintem nem létezik. Az embernek van szexusa, vannak nemi szervei, de ebből nem következik az égvilágon semmi. Legfeljebb bizonyos manipulációs formák, amelyeket az adott társadalom helyesel vagy nem helyesel, tolerál vagy tilt. Az embereket nem az erotikus manipuláció formái szerint szortírozom, sőt nem is aszerint, hogy milyen a nemi szervük. A karakterük érdekel. Nem a nemüktől függ az, hogy milyen karakterű emberek szeretik egymást és milyenek nem. S miután a szeretet önmagában erotikus folyamat, azt sem tartom a világ csodájának, ha ez a nemi szerveikre hatással van – csakhogy a dolog éppen fordítva működik, mint ahogy általában leírják. Nem a szexusból vezetődik le a viselkedés, hanem a karakterből.
„Itt a káosz ásít egy nagyot”, Magyar Narancs, 1995. december 21. Bojtár B. Endre és Csejdy András interjúja
2001: a körülírt hiány
Május végén a fűben fekvő Nádas volt a címlapunkon. Ekkor már a fotóiról is kérdeztük, beszélt a szürke árnyalatairól, a tükörről és az önazonosságról és arról, hogy ha akarna se tudna másképp fényképezni, mint ahogy ír. „Az ember ugyanúgy eszik, ahogy szeretkezik” – mondta erről. És ha már itt járunk, idézzük fel, amit a magyar nyelv és a szexualitás viszonyáról mondott (folytatás a linkre kattintva):
„Magában a magyar nyelvben rejlik a lehetőség. Nincsenek nemek. Tekervényes mondatokat lehet írni, miközben függőben marad, hogy az érzés, a vágy, a kívánság, a vonzalom kire vagy mire vonatkozik. Olyan adottsága ez a magyar nyelvnek, amelyet az irodalom mégsem használt ki elég figyelmesen. Nekem élvezetet okozott, eszközöm lett. Különben is szívesen élek a körülírt hiánnyal. Ha az ember hímnemű, akkor hiányzik, hogy nem nőnemű, és fordítva. Csaknem minden munkámban van egy nagy, plasztikus hiány. A Szerelem című elbeszélésben például maga a szerelem érzése hiányzik a két emberből, s ettől aztán mindketten visszazuhannak a saját narcizmusukba. A Családregényben az anya kínzó hiánya izgatott. Olyan családtörténetet írni, amelyben nincs anya, az imádott apa viszont szörnyeteg és erkölcsi hulla. A könyvben mindez a több ezer éves familiáris mítosz viszonylatrendszerébe van beállítva, s így aztán nem az a kérdés, hogy minden egész elveszett-e, hanem hogy minden reálisan létező imagináriussá változott-e.
MN: Az Emlékiratok könyve pedig – a szó társadalmi értelmében is – a szabadság hiányának regénye?
NP: És a spiritualitás hiányának regénye. Az egész könyv az Istennek vagy az abszolútumnak, a teljességnek, az egésznek a rettenetes hiányáról és ennek a rettenetnek a következményeiről szól.”
„Nincs mondat, amelyet ne engedtem volna be a tükörfolyosóba”, Magyar Narancs, 2001. május 24. Pál Melinda interjúja
2002: Medgyessy és az erkölcs
Ez szigorúan tematikus interjúnak látszik, de persze a látszat csal. A regnáló miniszterelnök ügynökbotrányáról beszélgettünk Nádassal, és itt nem fogjuk megkísérelni, hogy két mondatba tömörítsük az álláspontját – olvassák el! Egy kis ízelítő:
MN: De most nem jogi, hanem erkölcsi szempontból beszélünk.
NP: Erkölcsi elvek alapján viszont nem tudok demokráciát csinálni, mert a demokratikus politika a választási elv alapján működik. Erkölcsi törvény nincs, az erkölcsi felfogás nem lehet a politikai törvénykezés tárgya, ezt tessék megérteni. Erkölcsi törvény a templomban van, az etikatankönyvben van, sok helyen van vagy nincs, de bíróság előtt nem lehet érvényesíteni. Én nem akarok eltussolni semmit, igazán nem voltam a Kádár-rendszer híve, sőt elég megrögzött ellenfele voltam, elég sok bajom volt miatta, nem védem. Medgyessy Péter pályafutása nekem nem lett volna különösen vonzó ajánlat. Húsz évvel ezelőtt nem szívesen diskuráltam volna vele, mert nem lett volna miről, és nem lett volna közös módszerünk se hozzá. Mára ez megváltozott. A történeti ésszerűség diktálta így, és nem az én erkölcsi igényességem vagy igénytelenségem. Magyarországon 1989-ben nem volt forradalom. Az 1956 után kialakult helyzetet a magyar lakosság nem tudta nem elfogadni. Utólag senkinek semmiféle szemrehányást nem lehet tenni, mert egy kicsit a diktatúrában is elélvezett. Azért sem jár senkinek kárpótlás, mert nem élvezett el. És azt sem szabad elfelejteni, hogy erkölcsi alapon forradalmat még sohasem csináltak. Forradalmat egyébként is csak balról lehet csinálni, a jobboldali forradalmaknak fehérterror a nevük. Erkölcsi forradalom nincs, s ebbe a vitába nem is lehet belemenni. Ugyanúgy, ahogy lélekben nem lehet Magyarország miniszterelnökének lenni. A léleknek ugyanis nincs miniszterelnöke. Se 15 milliónak, se 10 milliónak. A léleknek én vagyok a felelőse, a pszichológus vagy a pap a felelőse. A miniszterelnök a törvények felelőse, az ország gazdaságának a felelőse, a közbiztonság felelőse. Hogy hány millióan tartoznak hozzá, azt nemzetközi szerződések határozzák meg, és nem ő.
„Áldatlan és fölösleges vita”, Magyar Narancs, 2002. június 27. Mihancsik Zsófia interjúja
2004: a tehetséges Orbán Viktor
1995 után kilenc évvel ismét Nádast adtunk karácsonyra. Művészetről most sem esett sok szó: a kettős állampolgárságról szóló népszavazás adta a beszélgetés apropóját, de természetesen Nádas végig az aktuálpolitikainál nagyobb perspektívából beszélt, például arról, miért „szörnyű” Európa, miért nincsenek Magyarországon konzervatívok, és hogy milyen a jó és a rossz politika. Orbán Viktorról is felskiccelt egy pályarajzot – aztán a kérdező Mihancsik Zsófiával még hosszan elvitatkoztak ezen:
„Orbán Viktor nagyon tehetséges fiatalember volt. A rendszerváltás pillanatában nagyon kevés politikai tehetség volt a láthatáron, ő közéjük tartozott. A számítása sem volt rossz. Ha liberálisként nem lehet sikere – és ez nemcsak rajta múlt, hanem egykori liberális barátai rövidlátásán nem kevésbé –, akkor a jobboldalon keres magának támogatókat. Remekül megcsinálta a politikai jobboldal egyesítését, de nagyon nagy számítási hibákat követett el. Ezek ma már helyrehozhatatlanok. Nem tudta meghatározni, hol vannak a határok, hol a határ a jobboldal és a fasiszták között. Miután a mai napig lebegteti, a csőcselék beáramlott abba a politikai rendszerbe, amelyet felépített, és soha többé nem tudja megvédeni magát a csőcseléktől. A másik számítási hibája az a meggyőződése volt, hogy miniszterelnökként és diplomataként másként tud beszélni külföldön, mint ahogy belföldön beszél. Ez a külföldi tudósítók beszámolóinak jóvoltából nyomban kiderült. Összeveszett a legjelentősebb európai politikusokkal, megsértette legjelentősebb mentorát, és ebben a helyzetben már csak másodosztályú és jelentéktelen külföldi szövetségeseket talált magának. Kísérletnek nagyon érdekes volt a folyamat, elemzésre érdemes, de az ország modernizációjának szempontjából sajnos nagy kudarc. Orbán valószínűleg a saját dinamizmusának és a saját személyes erejének lett az áldozata.”
„Etnikai alapon demokráciát csinálni nem lehet”, Magyar Narancs, 2004. december 16. Mihancsik Zsófia interjúja.
2010: a tankok laposra vasalják
„1989-ben úgy tűnt, hogy ismét olyan korszakba lépünk, amikor egy hozzám hasonló személy a társadalmi diskurzusban részt vehet. Félreértés volt” – mondta Nádas a Fidesz kétharmados győzelme utáni helyzetértékelésében, ahol arról is számot ad, miben tévedett ő maga, miben vallott kudarcot. De mindenki másnak is számot kellene vetnie a felelősségével – és ez a magyar közéletben Nádas szerint elmaradt. Például a szocialistáknak azt kell végiggondolnia – mondja 2010-ben –, hogy „kik a felelősek azokért a fenomenális kudarcokért, amelyeket önmaguknak okoztak”. Két év után eldöntheti ki-ki maga, hogyan áll a magyar közélet felelősségvállalás terén. De persze nem csak nálunk vannak alapvető problémák:
„Csak hát a kormányok populisták. Minden európai kormány. Olyasmiket ígérnek, amiket nem tudnak beváltani, csak adósságok árán. Ma a világ adósságra működik, és nincs ember a földön, aki tudná, hogy ezeknek az adósságoknak hol a fedezete. Sehol. Íráson kívül én csak azt tudnám csinálni ellene, amit Hrabal hőse, a nagybácsi, amikor jönnek a megszállók tankjai. Ki az utcára, a telepatikus képességeimmel megbűvölni őket. A tankok persze laposra vasalják Hrabalnál az ilyen nagybácsikat. Én legfeljebb későn, arra tudok rájönni, hogy nem, tévedtem, a világot nem az értelem irányítja. Az értelemmel szemben a felhalmozási vágynak, az érdeknek van irányadó szerepe. Annak az antropológiai adottságnak, ami nemcsak az embereket jellemzi, hanem bizonyos emlős élőlényeket, hogy jóval többet halmozzanak fel, mint amennyit valaha is el fognak tudni fogyasztani.”
„Látható, hogy merre nem lehet továbbmenni”, Nádas Péter író a választás utáni Magyarországról, Magyar Narancs, 2010. április 22. Mihancsik Zófia interjúja
Ráadás
Nádas nem csak interjúkat, de remek cikkeket is adott a Narancsnak. A 2010-es karácsonyi dupla számban Ortutay Gyula „szimptomatikus jelentőségű” naplóiról írt esszét.
1996-ban pedig Leslie Feinberg regénye kapcsán írt hosszan a „nemi műfajtalanságról” és a coming outról.
2002-ben gyönyörű publicisztikát írt, ettől a mondattól elrugaszkodva: „A halottak számával jelezheti a krónikás a választási harc hőfokát.”
Azt pedig már biztosan mindenki elfelejtette, hogy a Nabokov-évfordulóra Nádas írt egy kiskritikát (szinte visszhangot) a Lolitáról! Pedig van ilyen is.
Abba most bele se kezdünk, hogy mi mindent írtunk össze mi Nádasról az elmúlt két évtizedben – ha rákattintanak a címkére alant, meglátják. Ha pedig kiélveztük ezt a sok interjút és cikket, és kiörömködtük magunkat e jeles napon, akkor visszatérhetünk a lényeghez – a könyvei olvasásához.
