Nádas Péter

Az ő híres Lolitája

  • Nádas Péter
  • 1999. április 29.

Könyv

Nabokov olyan író, aki minden alakját megveti egy kicsit. Persze nagyon kulturáltan teszi. Ez sokaknak bizonyára jóleső, ismerős érzés.

Az olyan átlátható embereknek, mint amilyenek az ő alakjai, akár néhány mondattal vázolható az élete. "Mindössze ennyi a történet, s ha magában az elbeszélésben nem rejlene haszon és élvezet, akkor hagyhatnánk ennyiben" - írja egyik híres regénye második bekezdésében, mert az elsőben már elintézte őket.

Semmi kétség, Vlagyimir Nabokov egyike korunk legjelentősebb elbeszélőinek, legalábbis az alkalmazott irodalom műfajában. Elegáns, szellemes, szórakoztató, feszülten szerkeszt, és valóban pregnáns történeteket mesél el. Ezek a történetek azonban furcsa módon sem az alakokról, sem a szerzőről, sem a sorsról, sem a világ rejtett, netán fölfedezésre váró természetéről semmi olyasmit nem árulnak el, amit a saját tapasztalatainkból vagy valamilyen más forrásból ne ismerhetnénk. A lepidopterológusok amatőrként tartják számon, íróként azonban tényleg profi.

Meg kell vallani, hogy engem az ő profi könyvei halálosan untatnak, mi több, boldogtalanná tesznek. Akkor már inkább nézném azokat a kék lepkéket, amelyeket a Rocky Mountainben megfigyelt. A mondatok hibátlanok, a szerkezetek hibátlanok, de sehol semmi a látóhatáron, amivel ez a mély embermegvetésben szenvedő szerző meglephetné legalább önmagát. Sehol egy kis fölvillanó szeretet. Igazán semmi közöm hozzá, mégsem a könyvei, hanem személyesen ő fáj nekem, aki önelégültséget mímelve, szerencsétlenül áll a könyvei mögött. Profi íróként azok közé tartozik, akik földolgozzák mások meglepő, megrázó, elidegenítő és elragadó fölfedezéseit. Ha például a saját pedofíliámra lennék kíváncsi, akkor biztosan nem az ő Lolitáját venném a kezembe, hanem szabad szellemek könyveit, Rabelais-t, De Sade-ot vagy Lautréamont-t.

Olcsó lenne azt mondani, hogy Nabokov úgy szúrja föl alakjait a papírra, mint mások a spirituszban elaltatott lepkéket. Ha nem hagyta volna el az orosz irodalmat, akkor most igen elhagyatottan állna.

Benne a korszak a saját kacér kultuszaival és a saját tökéletes szellemi ürességével találkozik. Ez két kontinens érzéki és intellektuális igényeit láthatóan teljesen kielégíti. A sterilizált, dezodorált, csírátlanított, antiszeptikus ember méltán ünnepelheti benne önmagát.

Vladimir Nabokov: Lolita, Európa Könyvkiadó, 1999, 1500 Ft

A könyv (és a fenti írás) Nabokov születésének 100. évfordulójára jelent meg.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.