Nádas Péter

Az ő híres Lolitája

  • Nádas Péter
  • 1999. április 29.

Könyv

Nabokov olyan író, aki minden alakját megveti egy kicsit. Persze nagyon kulturáltan teszi. Ez sokaknak bizonyára jóleső, ismerős érzés.

Az olyan átlátható embereknek, mint amilyenek az ő alakjai, akár néhány mondattal vázolható az élete. "Mindössze ennyi a történet, s ha magában az elbeszélésben nem rejlene haszon és élvezet, akkor hagyhatnánk ennyiben" - írja egyik híres regénye második bekezdésében, mert az elsőben már elintézte őket.

Semmi kétség, Vlagyimir Nabokov egyike korunk legjelentősebb elbeszélőinek, legalábbis az alkalmazott irodalom műfajában. Elegáns, szellemes, szórakoztató, feszülten szerkeszt, és valóban pregnáns történeteket mesél el. Ezek a történetek azonban furcsa módon sem az alakokról, sem a szerzőről, sem a sorsról, sem a világ rejtett, netán fölfedezésre váró természetéről semmi olyasmit nem árulnak el, amit a saját tapasztalatainkból vagy valamilyen más forrásból ne ismerhetnénk. A lepidopterológusok amatőrként tartják számon, íróként azonban tényleg profi.

Meg kell vallani, hogy engem az ő profi könyvei halálosan untatnak, mi több, boldogtalanná tesznek. Akkor már inkább nézném azokat a kék lepkéket, amelyeket a Rocky Mountainben megfigyelt. A mondatok hibátlanok, a szerkezetek hibátlanok, de sehol semmi a látóhatáron, amivel ez a mély embermegvetésben szenvedő szerző meglephetné legalább önmagát. Sehol egy kis fölvillanó szeretet. Igazán semmi közöm hozzá, mégsem a könyvei, hanem személyesen ő fáj nekem, aki önelégültséget mímelve, szerencsétlenül áll a könyvei mögött. Profi íróként azok közé tartozik, akik földolgozzák mások meglepő, megrázó, elidegenítő és elragadó fölfedezéseit. Ha például a saját pedofíliámra lennék kíváncsi, akkor biztosan nem az ő Lolitáját venném a kezembe, hanem szabad szellemek könyveit, Rabelais-t, De Sade-ot vagy Lautréamont-t.

Olcsó lenne azt mondani, hogy Nabokov úgy szúrja föl alakjait a papírra, mint mások a spirituszban elaltatott lepkéket. Ha nem hagyta volna el az orosz irodalmat, akkor most igen elhagyatottan állna.

Benne a korszak a saját kacér kultuszaival és a saját tökéletes szellemi ürességével találkozik. Ez két kontinens érzéki és intellektuális igényeit láthatóan teljesen kielégíti. A sterilizált, dezodorált, csírátlanított, antiszeptikus ember méltán ünnepelheti benne önmagát.

Vladimir Nabokov: Lolita, Európa Könyvkiadó, 1999, 1500 Ft

A könyv (és a fenti írás) Nabokov születésének 100. évfordulójára jelent meg.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.