Film: Fusson, akinek zongora (Scott Hicks: Ragyogj)
Néhány történettől minden valószínűség szerint sosem szabadulhatunk meg. Lázadnunk is felesleges ellenük: a szerető és gazdag férje oldalán végre békét találó cselédlány meséje mellett regényben, filmen, akárhogy, mindig népszerű lesz az őrült zseni esete is, a betegséget legyőző sikeré, a nagy (hang)versenyé, melyen a versenyző igazságtalanul elbukik, és csak közvetlenül a vég előtt indulhat eséllyel. De akkor, épp a happy endre, úgyis célba ér. A történet maga -ha már úgyis mindig visszatér - valószínűleg nem jelzi a minőséget. Folytatásos lányregény ugyanúgy lehet belőle, mint őszinte, megrázó film. A gyakorlatban ez utóbbi mégis sokkal nehezebbnek látszik. A Ragyogj legalábbis ezt bizonyítja.