Dreher Sörmúzeum - A két királyhoz
A nyarat ígérő májusi eső szinte forró volt, s mint ezer apró tűszúrás ütött át a rongyokon, amibe az éjszakai slisszoló burkolta magát. A szűk, épp egy szekérnek elegendő utcán olyan mély volt a sár, hogy attól kellett félni, egyszer csak elmerül benne valaki. Ilyen sarak csak a Németalföldön vannak, azóta is. De a pohárműves ragyavert arcú segédjét nem érdekelte egyik sem. Bár térdig cuppogott, bár a valóságosnál jobban is fájt neki minden egyes rávágódó esőcsöpp, épp csak átfutott rajta, hogy akár meg is számolhatná őket darabra, de nem amiatt zokogott. A szerelem kergette a mély, lefojtott hangú (jaj, csak fel ne ébresszen senkit, akkor vége) kesergésbe.