Magyarországon az évezred eleje a költségvetési, azaz a fiskális politika hitelességének az összeomlását hozta el. Látszólag azért következett be a bizalomvesztés, mert a kiugró 2002-es deficitet követõen a 2003. évi hiány is nagyobb lett a tervezettnél. Valójában a 90-es évek második felében nem kis áldozat árán megszerzett magyar reputációt a hibás kormánydöntések ásták alá. A politikus-döntéshozókat hamis képzetek és hatalmi csatározások vezérelték, s a tartós növekedési pályához elengedhetetlen költségvetési fegyelem áldozatul esett. Az államháztartás hiányának és az állam eladósodottságának csökkentése 2004-re elodázhatatlanná vált - és nem csupán az uniós tagságból és az euróövezeti csatlakozásból adódó követelmények miatt, hanem mert ez a magyar gazdasági teljesítmény és az életszínvonal felzárkózásának is az egyik, ha nem a legfontosabb kulcsfeltétele. Az elmúlt évek történései azonban nem felejthetõk könnyen, s a piaci szereplõk és befektetõk bizalmának viszszanyeréséhez a szép szavak, de még a világos programkifejtés sem biztos, hogy elegendõ. Mivel lehetne mérsékelni a költségvetések választási ciklushoz kapcsolódó, a társadalom hosszabb távú érdekével és a közgazdasági racionalitással ellentétes kilengéseinek kockázatát és helyreállítani a megtépázott tekintélyt?
