Hadházy: Most nincs itt a félelem ideje!
A képviselő levezeti, hogy akár erőszakos cselekmények is történhetnek a közeljövőben, ezért meg kell tanulnunk ellenállni.
A képviselő levezeti, hogy akár erőszakos cselekmények is történhetnek a közeljövőben, ezért meg kell tanulnunk ellenállni.
Vasárnap hajnalban megjelent a rendezvény megtiltásáról szóló törvényjavaslat.
Naponta többször is bírságolhat a hatóság!
Hajnali három óra körül érkeztek meg a Liszt Ferenc repülőtérre.
A második világháború során, több mint 80 éve csapódhatott be.
Legalább 59-en meghaltak, 155-en megsebesültek. Az áldozatok 14 és 24 év közötti fiatalok.
"Ez senkinek, így a kormányfőnek sem megengedett", reagált a szervezet Orbán kijelentésére.
Finomította túlzó kijelentését az amerikai elnök.
Állítólag hangágyút is bevetettek a tiltakozók ellen.