Letartóztatták a 87 éves sajókazai asszony támadóját

  • narancs.hu
  • 2025. március 16.

Bűn

Az áldozat sérülései életveszélyesek.

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a sajtókazai férfit, aki megtámadott, életveszélyesen megsebesített és kirabolt egy idős nőt Kazincbarcikán – közölte a Miskolci Törvényszék. Az 50 éves férfi szerda este támadta meg a templomból hazafelé tartó, 87 éves asszonyt, hogy az értékeit megszerezze. Hátulról leütötte, majd a földön fekvő nő fejét nagy erővel ütlegelte, ezután elvette a táskáját – amelyben mobiltelefon, 20 ezer forint készpénz és személyes iratok voltak – és az ékszereit, majd elmenekült. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint adatgyűjtés és a városi kamerák felvételeinek ellenőrzése alapján találtak rá a férfira, aki az elmúlt napokban több nőt is követett. A gyanúsítottnál tartott kutatás során a rendőrök megtalálták az elrabolt nyakláncot és a táskát, továbbá az elégetett iratokat a kályha hamujában – írja a hvg.hu.

A törvényszék közleményében azt írta: a cselekmény alkalmas lehet életveszélyt okozó testi sértés és bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás megállapítására. A gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén a vele szemben kiszabható szabadságvesztés felső határa – figyelemmel a halmazati szabályokra és speciális bűnismétlő voltára – 22 és fél év. A bíróság szerint ez önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.