Hogy élve megússzuk
Még a 90-es évek elején történt. A délutáni pihenő alatt épp a kórházban bóbiskoltam, amikor egyszer csak mintha bomba tépte volna fel az orvosi szoba ajtaját. Egy apró termetű nénike rontott be, és már a küszöbön, félig sírva azt óbégatta, hogy „mentse meg a fiam doktor úr!!! húúúúúúszezer forintot adok, csak mentse meg!” Azt sem tudtam, miről van szó, de hiába nyugtatgattam a nénit, ő csak a húúúúszezret és a megmentést ismételgette. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a fiát baleset érte, és az ambulanciáról arra az osztályra került, ahol én voltam a gyakornok. A nénit a rendőrök értesítették, és az egyébként triviális és az életet semmiképpen nem veszélyeztető baleset az ő fülébe már tragédiával fenyegető eseményként jutott el.