Czabán György B.

Alegérdekesebb dolgok a könynyűzene világában manapság a nu jazzben születnek. Az elnevezés pontos, s bár semmit nem jelent, valami olyan zenére utal, ami a jazzhez kapcsolódik, annak újabb iránya, felhasználva a kilencvenes évek alternatív tánczenéinek eredményeit. Főleg a ritmusalapokra, az előrehozott basszusszólamokra, groove-okra, loopokra, hangmintákra gondolunk. Beszüremkedik egy kis hetvenes évek, visszajön a Fender és a Hammond orgona, az énekesek inkább mc-k vagy rapperek, és a dologban van valami kúlos távolságtartás. A folyamat, a hangzás, a textúra válik meghatározóvá a dallam rovására, ezért nem dolgoznak fel például sztenderdeket. Az egyik nagyszülő a minimal art, a zenék gyakran legószerűen építkeznek, könnyű őket szétszedni és újra összerakni, amiből számos remixalbum következik. Az irányzat jeles képviselői az amerikai Medeski Martin and Wood, de erős az európai vonulat is - a dán Bugge Wesseltoft és a Wibutee, az olasz Nicola Conte és persze a svájci-francia Erik Truffaz, akit szerencsére időben és bőségesen megkapunk.