Alegérdekesebb dolgok a könynyűzene világában manapság a nu jazzben születnek. Az elnevezés pontos, s bár semmit nem jelent, valami olyan zenére utal, ami a jazzhez kapcsolódik, annak újabb iránya, felhasználva a kilencvenes évek alternatív tánczenéinek eredményeit. Főleg a ritmusalapokra, az előrehozott basszusszólamokra, groove-okra, loopokra, hangmintákra gondolunk. Beszüremkedik egy kis hetvenes évek, visszajön a Fender és a Hammond orgona, az énekesek inkább mc-k vagy rapperek, és a dologban van valami kúlos távolságtartás. A folyamat, a hangzás, a textúra válik meghatározóvá a dallam rovására, ezért nem dolgoznak fel például sztenderdeket. Az egyik nagyszülő a minimal art, a zenék gyakran legószerűen építkeznek, könnyű őket szétszedni és újra összerakni, amiből számos remixalbum következik. Az irányzat jeles képviselői az amerikai Medeski Martin and Wood, de erős az európai vonulat is - a dán Bugge Wesseltoft és a Wibutee, az olasz Nicola Conte és persze a svájci-francia Erik Truffaz, akit szerencsére időben és bőségesen megkapunk.

Alegérdekesebb dolgok a könynyűzene világában manapság a nu jazzben születnek. Az elnevezés pontos, s bár semmit nem jelent, valami olyan zenére utal, ami a jazzhez kapcsolódik, annak újabb iránya, felhasználva a kilencvenes évek alternatív tánczenéinek eredményeit. Főleg a ritmusalapokra, az előrehozott basszusszólamokra, groove-okra, loopokra, hangmintákra gondolunk. Beszüremkedik egy kis hetvenes évek, visszajön a Fender és a Hammond orgona, az énekesek inkább mc-k vagy rapperek, és a dologban van valami kúlos távolságtartás. A folyamat, a hangzás, a textúra válik meghatározóvá a dallam rovására, ezért nem dolgoznak fel például sztenderdeket. Az egyik nagyszülő a minimal art, a zenék gyakran legószerűen építkeznek, könnyű őket szétszedni és újra összerakni, amiből számos remixalbum következik. Az irányzat jeles képviselői az amerikai Medeski Martin and Wood, de erős az európai vonulat is - a dán Bugge Wesseltoft és a Wibutee, az olasz Nicola Conte és persze a svájci-francia Erik Truffaz, akit szerencsére időben és bőségesen megkapunk.

Truffaz apja szaxofonos, de a gyermek, Miles Davis hatására, a trombitát választja. Tizenhat évesen már a genfi konzervatóriumban tanul, 1984-ben alapítja első zenekarát. 1994-ben a Nina Valeria című lemezzel debütál, amit három év múlva az Out Of A Dream követ. Ezen még cizellált, hűvös jazzt játszik Chet Baker után szabadon, de a The Dawn és különösen a ´99-es Bending New Corners már teljesen önálló hangon szólal meg. Finoman megjelenik az elektronika és egy Nya nevű rapper, a ritmusok markánsabbá válnak, de marad a légies finomság. Ezután következik a nagyon érdekes Revisité című remixalbum, amin a szcéna komoly emberei értelmezik újra Truffaz felvételeit.

Az Erik Mantis című 2001-es lemezt a Ladyland Quartet nevű új csapattal rögzíti. Truffaz mellett Philippe Garcia dobol, Michel Benita bőgőzik és Manu Codija gitározik, aki teljesen váratlanul időnként hendrixes gitárszólókra ragadtatja magát. A rockos elemek mellett megjelenik az etno is, ám a sokféle hatás ellenére - furcsa módon - a zene nem esik szét.

Van egy decens dinamikája, de bársonyos és üde. Lassan leszögezhető: Truffaz ma az egyik legjobb trombitás a világon, szép, tiszta soundja van, Lester Bowie-ra utaló finom félrefújásokkal.

A siker sem marad el, még a Blue Note nevű patinás lemezcéget is meglepte az eladott példányszám. És most ez az együttes lép föl november 1-jén a Nemzeti Táncszínház Galériájában a lantos Anouar Brahennel és Mounir Troudi énekessel kiegészülve. S hogy még nyilvánvalóbb legyen az újabb jazz és a kreatív tánczenék rokonsága, az est folyamán föllépnek lemezlovasok is: a Jazz Turbulence színeiben Suhaid és Haze, a Tilos Rádió képviseletében Palotai Zsolt, dj Mangó és Márkos Albert csellóművész társaságában.

Czabán György B.

www.eriktruffaz.com