Kerekes-Kosaras János

Nagyközségi vegyesbolt valahol Magyarországon, a hatvanas években. Hetente egyszer - szerdán - érkezik felvágott. Két rúd, egy párizsi és egy veronai. Utóbbi tán nem annyira ismerős ma már, mondjuk úgy, az "olasz" elődje - lehetett tán valami szabvány, s amikor lemondtak valamelyik fontosabb összetevőről, akkor lett a veronézerből olasz. A boltban nem volt hűtőszekrény, ezekhez nem is kellett, egy sajtbura alatt tartotta őket a szatócs - jóformán meg sem melegedtek, "szétkapkodták" tíz-húsz dekánként a népek mind a két rudat. Nem azért, mert ezek "békebeliek" voltak, tehát különösebb minőséget képviseltek volna. Dehogy. A faluban évente egyszer a szegényebbek is vágtak disznót, és nagyon is értettek a feldolgozásához, átvágni aligha lehetett őket. Pontosabban más természetű volt az átvágás, az illúziót vásárolták hetente egyszer - némi "városiasságot". Fogyasztási szokást. Valami urizálást.