• Várhegyi Éva: Ekotrip

    Miniszterelnökünk természetesnek tartja, hogy egy szociáldemokrata kormányzatnak bizonyos gazdasági kérdésekben vitája van a liberális gazdaságpolitika képviselőivel. Erre a felismerésre azt követően jutott, hogy az általa eszmecserére meghívott neves közgazdászok felvetették: a magyar gazdaságban olyan jeleket látnak, amelyek megítélésük szerint aggodalomra adnak okot.

  • Mérő László: Maga itt a tánctanár?

    A lelkiismeret, akárcsak a rideg számító ész, sok esetben téves eredményre vezet. Lássunk erre most egy teljesen politikamentes példát, amely valamikor félidőben történt a Lelkiismeret ´88 csoport megalakulása és napjaink között.

  • Németh Kelemen: A törvény őrei (A Máért és a kedvezménytörvény)

    Hogy a státustörvényt a lelkük mélyén a pokolra kívánják-e a Medgyessy-kormány külügyi és egyéb hivatalnokai, azt csak azért nem lehet tudni, mert nem kiáltják világgá a frusztrációjukat. Pedig ez az ügy fogantatása óta mást, mint bajt nem hozott eddig a kormány és tágabb értelemben az egész ország számára.

  • Hívjátok Willist!

    Azt állítani, hogy Pakson április 10-én nemzeti tragédia történt, bizonyára túlzás lenne.

  • Fel, Bagdadra!

    Ha igazak a lapzártánkkor szivárgó hírek a héten esedékes MSZP-Fidesz megállapodásról az iraki csapatküldés ügyében, Orbán Viktor különösebb itthoni tekintélyvesztés nélkül lehátrálhat arról a szerepről, amely (a legjóindulatúbb magyarázat szerint is az iraki háború befejezése óta) mást, mint károkat nem okozott az ország nemzetközi pozíciójának és a honvédség tartásának.

  • Cyber hírek

    Nanoközpont Az amerikai hadsereg és a MIT (Massachusetts Institute of Technology) hivatalosan megnyitotta a közösen létrehozott nanotechnológiai kutatóközpontot. A katonai nanotechnológiai intézetet (Institute for Soldier Nanotechnologies, ISN) az amerikai hadsereg 50 millió dollárral támogatta.

  • Kulturális hírek

    n CANNES A legjobb rendező díjával is kitüntett Gus Van Sant Elephant című alkotása nyerte az Arany Pálmát az 56. Cannes-i Filmfesztiválon: a fődíjas mű az amerikai középiskolákban elő-előforduló fegyveres erőszak hatásával foglalkozik.

  • Közhasznú beruházások magántőkéből: Angolkór

    Április végén került a kormány elé az a tárcaközi előterjesztés, amely az állami és magánszféra együttműködését szabályozná a közhasznú beruházások megvalósításakor. Az angol elnevezésből (Public Private Partnership) PPP-nek rövidített konstrukció a kormányzati elképzelések szerint alkalmas lehetne az ország infrastrukturális helyzetének a javítására, ám az ellenzék attól tart, hogy a PPP elterjedésével sorozatosan megismétlődhetnek az állami és a magánszektor eddigi közösködése során tapasztalt zavarok.

  • Kormánydöntés a 4-es metróról: Tessék végre beszállni!

    Megszületett a kormánydöntés 4-es metró ügyében: hamarosan kezdődhet a hat évre tervezett építkezés. Az 1998 óta elvesztegetett öt év után a megállapodásnak persze ára volt: a főváros belement, hogy első körben csak 10 megálló épüljön a vágyott 14 helyett, cserébe viszont a költségek 30 százalékát kell csak állnia.

  • Indul a Vásárhelyi-terv: Zabla a Tiszára

    Az elmúlt évek nagy tiszai árvizei miatt halaszthatatlanná vált a közel egymilliós Tisza menti lakosság védelme. Még az Orbán-kormány fogadta el azt a koncepciót, amelyet - apró változtatásokkal - az új adminisztráció is átvett.

  • "Újra fel kell tennünk az alapkérdéseket" (Pokorni Zoltán az átalakuló Fideszről)

    Magyar Narancs: A Fidesz átalakulását pragmatikus, ideológiai és filozófiai érvekkel is alátámasztották a párt vezetői. Az egyik ilyen érv, hogy a Fidesznek be kell hoznia az MSZP szervezettségben meglévő előnyét.

  • Roma Integrációs Program: Egymás mellett ülünk

    A szegregált iskolák lényegében úgy alakulnak ki, mint a lakóhelyi szegregáció: a cigány tanulók arányának növekedésére a többségi családok úgy reagálnak, hogy más iskolába íratják a gyereküket. A

  • Film: Morpheus az álvilágban (Mátrix - Újratöltve)

    AZionnak (állítólag) már csak 24 órája van hátra - még öt-hat óra a lapzárta, szerintem ráérek akkor is a megmentésére indulni, nem kell kapkodni. Ha önök ezt olvassák, megnyugodhatnak: nincs semmi baj, megint megúszták.

  • Könyv: Készenléti lepedő (Judith Miller - Stephen Engelberg - William Broad: Baktériumháború)

    Pár éve az egész világ megtudhatta, mit is csinált kevéske szabadidejében Clinton elnök az Ovális Irodában. A New York Times tényfeltáró újságírói által jegyzett, tavaly magyarul is megjelent könyvből az is kiderül, hogy az elnök szenvedélyesen falta a baktériumfegyverekről szóló szépirodalmat és krimiket, köztük Tom Clancy Szivárvány kommandóját és Richard Preston A Kobra-ügy című könyvét.

  • Könyv: Jól utazott (Brian Preston: Fűbolygó - kalandozások a világ marihuánakultúrájában)

    Miközben olvasgattam a könyvet, úgy éreztem, lassan süppedek. Na nem, nem jár hozzá félgrammos melléklet, mint annak idején a Pifhez haletető csúzli meg viszketőpor, csak éppen elábrándoztam egy kicsit arról, hogy mennyivel több céltalan kiadványt képes felvenni az amerikai könyvpiac, mint a hazai, és ettől a témától rögtön nagyon elálmosodtam.

  • Színház: "Boldog vagyok!" (Három nővér a Bárkában)

    Régóta furdalt a kíváncsiság, mit felelne a lányok anyukája, ha élne, Másának arra a kérdésére, hogy vajon ő is szerette-e Csebutikint, amiként a férfi őt. A C-t-lina Buzoianu által rendezett előadásban kaptam egy választ - "nagyon" -, de nem hiszem el, viszont már nem is vagyok kíváncsi.

  • Lemez: A reménytelenség apoteózisa (Chet Baker: Oh You Crazy Moon)

    Baker Oklahomában született 1929-ben, de az ötvenes évek eleje már New Yorkban érte. Előbb a nehéz életű Charlie Parkerrel játszott, aztán Gerry Mulligan - zongara nélküli - kvartettjével vált ismertté. Az évtized közepétől saját együtteseivel tűnt fel.

  • Lemez: Városnézőben (Lou Reed: NYC Man)

    Nyilvánvaló a kapcsolat, és több mint szimbolikus a kettőzött súly: ez a válogatás először ugyanazt a kérdést veti fel, amit a (három hónappal ezelőtti) The Raven is: Ki vagyok én? A szembesülés, a gyökerek - a számvetés kérdését.

  • Lemez: Rossz bőrben (Turbonegro: Scandinavian Leather)

    Egészen elképesztő az a felhajtás, ami a Turbonegro körül zajlott az elmúlt néhány évben: a zenekar 1998 végén oszlott fel, majd eltelt néhány hónap, és egyszerre (a Therapy?-tól a Queens Of The Stone Age-ig) szinte minden második épkézláb zenekar arról nyilatkozott, hogy Turbóék lemezei pofozták helyre a hitét a tiszta rakendrollban.

  • Eltűnő hulladékátvevők: "Nyugdíjast és gyereket nem verünk át"

    A rendszerváltás után a MÉH (Melléktermék- és Hulladékgyűjtő Vállalat) mintegy 150 budapesti átvevőhelyéből 29-et üzemeltettek tovább a volt MÉH-es dolgozók, az utóbbi években azonban sorra szüntették meg a maradék üzleteket is.

  • Attila-napok

    A szolga dolga

    A sors különös fintoraként idén egy napra esett a gyermeknap, a hősök napja és a tápiószentmártoni Attila (Atilla)-napok második felvonása. Nyugodtan mondhatjuk: a varázsdomb aljában, a jurták körül, az ősgyepen és lóháton megtörtént a három ünnep eggyéválása, a tönkölypehelyből, kuvaszból és Vikidál Gyulából összegyúrt tömény szinergia.

  • Mozigépész: Reciklált mitológia (Mátrix - Újratöltve)

    Megint egy kultfilm, amit soha nem lett volna szabad folytatni. Hiába látványosabbak a digitális trükkök - a bugyuta történet és az elképesztően ostoba párbeszédek miatt a Mátrix - Újratöltve a nyomába sem ér az 1999-es eredetinek, sőt ebből derül ki igazán, milyen felszínes kotyvalék a Wachowski fivérek cybermítosza.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...