• MaNcs 22. évf. 46. sz. (2010. 11. 18.)
    Gyurcsány Ferenc és az MSZP

    Túszdráma

    Bármelyik pillanatban kérheti az ügyészség Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését a sukorói telekcsere ügyében. A volt kormányfő közben saját pártján belül próbál némi levegőhöz jutni, amit a pártvezetés nem néz jó szemmel. Hívei állítják, hogy Gyurcsányt egy jobb, Orbán-mentes Magyarország víziója hajtja, ellenfelei szerint viszont csupán a politikai túlélésre játszik.

    2010 / 46
  • Étel, hordó

    Magyar Narancs, 2010. október 21. Tisztelt Szerkesztőség! Lapjukban kritika jelent meg a Budai Gesztenyés étteremről.

  • Hosszabbítás előtt - Mi értelme lenne a Fidesz és Orbán Viktor számára az előre hozott választásnak?

    A következőkben amellett érvelek, hogy a Fidesznek - és csakis a Fidesznek, illetve Orbán Viktornak - érdekében áll az Országgyűlés nem túl távoli feloszlatása, és az új választási törvény alapján akár már 2011-ben - mondjuk 2011 őszén, az uniós elnökség letétele után - megtartott előre hozott parlamenti választás.

  • Árjásítás

    Valamikor, a távoli, ködös múltban, amikor még piacgazdaság volt Magyarországon, azt, hogy melyik a jó patika és melyik a rossz, az ún. vásárlók döntötték el, az általuk spontánul gyakorolt tevékenység, az ún.

  • A következő célpont

    Kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége név szerinti szavazással elfogadta az Alkotmánybíróság (AB) jogköreit szűkítő alkotmánymódosítást. Természetesen újra átment a végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtó javaslat is, amit korábbi parlamenti elfogadása után elmeszelt az AB - pro forma éppen ez volt a háborút kiváltó ok Orbán Viktor és csapata számára.

  • Komiszkenyér

    Édenkertjeink III. (Céltalan út a mennyországba)

    Fizikai fájdalmában az ember csak testhelyzetet szeret változtatni, lelki bánatában viszont helyet is. Minél nagyobb a bánata, annál sürgősebben és annál távolabbra akar kerülni rosszkedve helyszínétől. Messzire utazni.

  • Orient expressz

    Kurázsi mama észak

    Stratégiai koncepcióra a NATO-nak mindig olyankor volt szüksége, amikor a világ - de legalábbis az a része, amelyhez a szervezetnek vitális érdekei fűződtek - válaszúthoz érkezett. Az első 1949-ben készült; ez összegezte azokat a felismeréseket, amelyek elől a nyugati világ már végképp nem térhetett ki: ekkorra már 50 szovjet, illetve kelet-európai páncélos hadosztály, továbbá kétmilliós hadsereg állt készenlétben az Uráltól nyugatra, hogy rákényszerítse Európára és az Egyesült Államokra a Kreml akaratát.

  • Elbocsátások a Filozófiai Intézetben - A minősítés forradalma

    A Filozófiai Intézetben zajló, nagy médiavisszhangot kiváltó háború alighanem utolsó felvonásához érkezett. Boros János intézetigazgató az első négy felmondólevél átadásával október végén megkezdte a front másik oldalán harcoló intézeti dolgozók elbocsátását.

  • Kacérkodás a felsőházzal

    Újra a régi lemez

    A kétkamarás parlament ötlete időről időre előkerül, de bevezetésének eddig nem volt realitása. Mostanában viszont az Országgyűlés alakította alkotmány-előkészítő eseti bizottság vezetője emelt szót mellette.

  • Kacérkodás a felsőházzal - Újra a régi lemez

    A kétkamarás parlament ötlete időről időre előkerül, de bevezetésének eddig nem volt realitása. Mostanában viszont az Országgyűlés alakította alkotmány-előkészítő eseti bizottság vezetője emelt szót mellette.

  • Az iszaptragédia fura vizsgálói - Önkontroll

    A Mal Zrt. állami irányítás alá helyezését követően Bakondi György katasztrófavédelmi biztos bemutatta stábját, amelynek - többek között - a felelősségi viszonyokat is tisztáznia kell. Ezt bizonnyal megkönnyíti, hogy a stáb nem egy tagja részese volt némely eseményeknek azok közül, amelyek a kolontári-devecseri katasztrófához vezettek.

  • Pszichológusok Kolontáron - Iszap és lélek

    Lassan kiürül a falu, de az önkéntes pszichológusok ma is járják a házakat, ahogy öt hete mindennap. A helyiek érezhetően igénylik ezt a figyelmet, de a szakembereknek komoly kihívás megőrizni az objektivitásukat.

  • "Ilyet még soha nem láttak" - Feiner Péter, a Spar Magyarország Kft. elnöke a különadókról

    A kiskereskedelmi láncokra kivetett pluszadó bőven meghaladja az érintett vállalkozások jobb években elérhető nyereségét is, és a terheket továbbhárítani sem tudják. Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöki tisztét is betöltő cégvezető szerint a magyar piacról kivonulás ennek ellenére sem várható.

  • étel, hordó - Pados grill

    A budapesti közlekedés nyomorúságát általában a metróépítkezéssel magyarázzák, de akad itt más is. Az Astoria és a Deák tér közötti vezetékes turkálás például valamiféle ostromállapotot idéz, ám nekünk a szívünkben dúl a háború, mivel a környékbeli kiszemelt helyet átkelési nehézségek miatt nem tudjuk becserkészni.

  • tévésmaci - HAMIS MACKÓ NÉGYET BRUMMOG

    "A szakszervezeti üdülőben - mondta Sztupa az asztalra borult törzsvendégnek - reggelire zabpelyhet adtak. Kérdeztem is tőlük, mi vagyok én, ló? Aztán üvölteni kezdtem az ilyen pincérgyereknek, húst adjál.

  • rés a présen - Szeretek feltámadni - Kántor Kata táncos-koreográfus

    rés a présen: Mik a pályád legfontosabb állomásai? Kántor Kata: Alapvető élmény, hogy a táncot az akkoriban Markó Iván vezette győri balettiskolában kezdtem. Aztán azok az évek is fontosak, amikor úgy gondoltam, hogy inkább mással foglalkozom, így jött a képbe a biológia, fizika, majd egy éles kanyarral az ELTE magyar-esztétika szaka, de legfőképp a rajzolás.

  • mi a kotta? - Kis Polska

    A szó szerint közmondásos lengyel-magyar barátságot és a két kultúra történeti korszakokon átívelő kapcsolatát megannyi módon bizonyíthatnánk, például hosszan sorolhatnánk a nagy közös sorsfordulókat és az illusztris személyiségeket (Szent Hedvigtől Bem apón át egészen lapunk főszerkesztőjéig), ám az előttünk álló héten ennél kellemesebben is hitet tehetünk nemzeti rokonszenvünk mellett.

  • chili&vanília - Szegletes lednek

    Főzni, receptet olvasni szinte minden nyelven lehet, ha valami igazán izgatja az ember fantáziáját, úgyis utánanéz. Ennél jobb nyelvtanulási módszer nemigen létezik.

  • kulthírek

    DÍJ Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című alkotása nyerte a zsűri különdíját a Sevillai Filmfesztiválon, a legjobb operatőr Erdély Mátyás lett. A fődíjat az iraki Mohamed Al-Daradji kapta (Son of Babylon), a legjobb rendező a dán Susanne Bier lett (In a Better World), a közönség Stephen Frearst jutalmazta (Tamara Drewe).

  • könyv - RICHARD TAMES: SHAKESPEARE LONDONJA NAPI ÖT GARASBÓL

    Ki ne tudná, hogy a gyümölcsöktől felforr, majd gennyes lesz az ember vére, így pedig sokkal könnyebb elkapni mindenféle nyavalyát? Vagy hogy a hajhullásra égetett galambürülék a gyógymód, s hogy sajnos a tuberkulózis gyógyíthatatlan, viszont fájdalmait csillapíthatjuk néhány házával együtt elfogyasztott csigával?

  • koncert - PAROV STELAR

    Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberből nyolc kificamítja a bokáját az őrült partiban.De nem. Már az első szám után jön a döbbenet.

  • könyv - GERÕCS PÉTER: ZOMBOR ÉS A VILÁG

    Zombor konzervatív fiatalember. Első kötetében - még nem regény, már nem novellaciklus - Gerőcs Péter írói alteregójának legfőbb kérdése, melyre 11 fejezeten keresztül keresi a választ, hogy vajon mit is lehetne megőriznie, átmentenie az ember fiának, ha történetesen épp a mában fiatal?

  • lemez - THE CHAP: WELL DONE EUROPE

    Az észak-londoni The Chap első blikkre afféle bennfentes popviccnek tűnik, elvégre lemezeiken meggyűrt tanárnők és kopaszodó programozók vezetnek elő popdalokról szóló ironikus popdalokat. A nevét egy arisztokratikus londoni férfimagazintól kölcsönző formáció igen agyasan és reflektáltan közelít a műfajhoz, hetykén játszadozik a klisékkel és struktúrákkal, tudatosan vegyít elektropopot, krautrockot, funkot vagy épp posztpunkot, a dalszövegek pedig olykor a kortársi közegnek osztanak fricskákat (mint a legutóbbi lemez egyik gyöngyszemén, a világzene-imádaton élcelődő Ethnic Instrumentben).

  • film - SZERELMI BÛNÖK

    A munkahelyi alázás, annak is a hidegvérrel elkövetett, elfajzott alfaja hálás színésznői feladat. Amikor udvartartása élén Meryl Streep, Glenn Close, netán Sigourney Weaver fújtat a főfolyóson, hogy valakinek fejét vegye valamelyik meetingen, vagy hajlongó hopmestereitől körülvéve Helena Bonham Carter néz szét országán és rettegett alattvalóin - az ilyesmi szinte mindenkor garantálja, hogy útjára induljon a gyönyör a széksorok közt.

  • cirkusz - CIRCA

    Az ausztráliai Circa saját magáról elnevezett előadása értelmezhető a társulat himnuszaként, de úgy is, mintha három korábbi előadásának (The Space Between; by the light of stars that are no longer...; Furioso) legjobb kunsztjait varrták volna össze új darabbá.

  • kiállítás - AZ ISMERETLEN ISMERÕS

    Közel százezer darabos negatívgyűjteményét adta el még életében az Országos Széchényi Könyvtárnak - olvasom -, ennyiből kétségkívül kiállítások tömegét lehetne megtölteni. A Mai Manó Ház két emeletén elhelyezett kevesebb mint száz darab csak töredék, miközben keresztmetszet is.

  • Lemez - Elmebajnokság - Monster Magnet: Mastermind

    A Monster Magnet több mint húszéves pályája meglehetősen hektikusan alakult. A Hawkwind inspirálta, legendásan hosszú jammelésekre épülő (lásd a stonerkörökben ma már legendás Tab minialbumot, ahol a címadó tételt sikerült harminc perc fölé hizlalnia az LSD-től szétcsapott brigádnak) korai korszak után lerakták az asztalra azt a mesterhármast - Dopes To Infinity, Powertrip, God Says No -, amely a korai retrós, rock 'n' rollos, stoneres gyökereket megtartva vonultatott fel olyan slágerparádét, ami világszerte ismert és sikeres zenekarrá tette őket.

  • Lemez - Napfény és csikorgás - Clinic: Bubblegum

    A Clinic még a kilencvenes évek végén tűnt fel nagy-nagy hozsanna közepette - mindent vártak tőlük, s abból sok minden teljesült is, de azért a szokásos csalódás sem maradt el. A liverpooli négyes egészen különleges, egyedi, bár talán nem éppen a legkifinomultabb hangzást keverte ki - zenéjük unikalitása, sajátos kompozíciós technikájuk úgy maradt meg az eltelt hosszú évek során, hogy csupán apró lépésekben, szépen adagolva, finoman elkeverve érvényesültek új hatások, amelyek esetleg néhány albummal később már dominánsakká váltak.

  • Koncert - Little 15 - Heaven Street Seven az A38-on

    Majd' tizenöt éve, 1996 nyarán láttam legelőször a Heaven Street Sevent a Szigeten, amikor még éjjel is lehetett koncerteket adni. Azóta láttam őket vagy ötvenszer, és ötvenegyedszerre is megnéztem a programot, mert az A38-on tartott jubileumi buli mindenképpen különlegesnek ígérkezett.

  • Kiállítás - Divathullámok - Martin Munkácsi: Think While You Shoot

    A LuMú kiállításának címadó képén (Gondolkodj, mielőtt exponálsz) maga Munkácsi Márton (1896-1963) látható: a harminckilenc éves fotóművész a korszak divatos férfiúszódresszében egy matracon fekve lebeg a vízen, rajta elmaradhatatlan szemüvege, jobb kezében pedig egy fényképezőgépet szorongat.

  • Színház - Debreceni anziksz - Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege

    "Csak az augusztus biztos" - írja Térey János a Jeremiás avagy Isten hidege című verses drámájának elején, a szerzői utasításban, ahol egyebek mellett azt is leszögezi, hogy nem lehet szünetet tartani az előadásban.

  • A Tabán visszavág

    Rácz fürdő

    A magyar műemlékvédelem néhány évtizeddel ezelőtti legendás korszakából a rendszerváltás utáni évekre többnyire halványuló és lassan pusztuló emlékek maradtak. A megrendelői, beruházói és tervezői szerepeket egyesítő modell felbomlásával egy időben erősödött meg az a szemlélet is, ami a történeti emlékek rekonstrukciójában a kortárs építészet háttérbe húzódását tekintette ideálisnak.

  • Nők a volánnál - Másban jók, másban rosszak

    "Használja a tükröt!" - kiált az oktató parkolni készülő női tanítványára, aki erre igazgatni kezdi a haját a visszapillantóban. Az efféle viccek vagy a videomegosztókra feltöltött "funny woman driver" filmek alapján úgy tűnik, a nőket el kellene tiltani a gépkocsivezetéstől.

  • Az első néhány KRESZ - Jobbra át, balra át!

    A történészek úgy tartják: a közlekedésnek azóta vannak - legalábbis íratlan - szabályai, mióta eleink, saját végtagjaikon felül, hátas és igavonó állatok élőerejét is igénybe vették a helyváltoztatáshoz.

  • Töréstesztek az Euro NCAP-nél - Csillagokra átszámolt élet

    Autóink biztonsága ugrásszerűen fejlődött az elmúlt évtizedben. Kis túlzással azt mondhatjuk, az általános javulás elsősorban az Euro NCAP létezésének köszönhető. Ma vevő és gyártó egyformán tudja: öt csillag a cél.

  • "A személyesség megszűnik" - Siska Tamás munkapszichológus

    "A jelen helyzetből, a magyarországi közlekedési morál állapotát is figyelembe véve, érezhető elmozdulást - közlekedésbiztonsági értelemben - csak a szabályok betartására ösztönző, gyakorta szankciókat is alkalmazó, szigorú ellenőrzéssel lehet megvalósítani" - írták a rendőrség pár évvel ezelőtti közlekedésbiztonsági programjában.

  • Biztonságosabb közlekedés - Tovább, tovább

    Az elmúlt két évben jelentősen csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma Magyarországon - nem kis részben a szabályok szigorításának következtében.

  • Város és képe - Koszta József Múzeum és Fridrich János Fényírdája, Szentes

    Az alföldi mezővárosok folyamatos és valamelyest öntörvényű története akkor is csak a 18. században, a török hódoltságot követő újjáéledés (betelepítés, örökváltság stb.) előrehaladtával kezdődik, ha mindegyikük fel tud mutatni valami Anonymus-utalást vagy középkori okleveles említést.

  • cyberhírek

    Telefonvírus Szeptemberi felbukkanása óta egymillió mobiltelefont fertőzött meg egy vírus Kínában. A vírus nemcsak a megfertőzött áldozattól, hanem annak ismerőseitől is megpróbál pénzt kicsalni. Bombafenyegetés Ezer font büntetést kell fizetnie egy twitterezőnek, aki a Robin Hood repülőtér felrobbantásával fenyegetőzött mérgében a mikroblogon.

  • Mennyit ér Wayne Rooney? - A fehér Pelé

    I saw my mate the other day He said to me he'd seen the white Pele So I asked "Who is he?" He goes by the name of Wayne Rooney... (angol népdal, manchesteri gyűjtés) Wayne Rooney, a Manchester United 25 éves támadója pár hete bejelentette, hogy távozni kíván a klubtól.

  • Visszatérhet a malária? - Csípje meg a szúnyog!

    A malária egykor Európa nagy részén tizedelte a lakosságot, ám jelenlegi kedvelt tartózkodási helye a Szahara alatti Afrika, ahol manapság is igazi istencsapásnak számít. Persze nem csak itt találkozhatunk vele, hanem világszerte: elsősorban trópusi-szubtrópusi környezetben, többek között Közép- és Dél-Amerikában, valamint Dél-Ázsiában.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...