- ardai -

Konfliktusokban bővelkedő év volt ez az idei a neten: hálórágók a telefontársaságok ellen, lemezgyárak a hálórágók ellen, kiberzsaruk a pedofilek ellen, mindenki a Microsoft ellen, hackerek mindenki ellen. Tudományos és technológiai fronton nem regisztráltunk jelentős áttörést, a kütyük kisebbek, a processzorok gyorsabbak, a játékok még véresebbek lettek, feltámadt az Apple, pályára állt az Iridium műholdas mobilhálózata, épül az új űrállomás, volt Glenn-misszió, lesz kétezredikév-mizéria.

Versailles gőgös csigazabálói, nektek sem adatik meg ám minden. A közép-dunai gallomán kultúrlobbi az I. világháború óta bágyatag, és hiába telt már el hetvenvalahány év, azért a teljes Proust csak nincsen meg magyarul. Ugocsa nem koronáz. Különben még kiderülne, hogy Az eltűnt idő... szövegtengerében nemcsak pompázatos halak lebegnek, hanem szárazföld is felmerül belőle; a regénymonstrum valódi nagy regét rejt, egy, a Moby Dicknél is izgatóbban sokatmondó üldözéses történetet. De ha csupán az V. prousti alapkötetnek előteremne az itthoni fordítása, horribile dictu, az asztmás zsúrfiú boldogságelmélete már ezzel is beférkőzhetne a magyar kultúrába. Ráriadnánk, hogy ez az érzéki teória nem is elsősorban valami teaszagról meg a nagyanyó régi kertjéről szól. Akkor aztán szakadna, omlana itt minden, hovatovább a Horthy- vagy a Kádár-kor iránti nosztalgiákról eddig megszervezett nézetek is széthullanának. A prousti ráció rémületes tulajdonsága, hogy nem ideologikus.