A szerk.

Orbán Viktor levelet küldött az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amelyben kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni az Oroszországgal szembeni olajembargóról a jövő heti uniós csúcson. A magyar kormányfő nem kertel: amíg az EU tételesen fel nem sorolja a Magyarországnak juttatandó anyagi támogatást – amely úgymond az orosz olajimportról leválás költségeit fedezné –, addig nincs miről beszélni. Nemrég előbb Szijjártó külügyminiszter, majd Orbán is megpendítette a beleegyezés általa kalkulált árát: 18-19 milliárd euró.

Kedd reggel kinyitottuk a cseh sajtót (komolyan: a magyart hiába), és azt láttuk, hogy rólunk van szó megint. „Putyin odacsapott?” – teszi fel például a kérdést már főcímében Csehország legolvasottabb fóruma, az idnes.cz.

Szabó László volt már a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, helyettes államtitkár, az MTVA alelnöke, és mivel önéletrajza szerint még igazolt labdarúgó is, bátran kijelenthetjük, hogy a kommunikációs szakember korunk hőse.

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Április 3. után sokat hallottuk, hogy Orbán azért nyert, mert ő ért a nép nyelvén – és ezt a „tényt” végre tudomásul kellene vennie az ellenzéknek meg a nem kormánypárti sajtónak –, továbbá hogy túlzott egyszerűsítés mindent a propagandára fogni. Az empatikusabb, hovatovább önmarcangolásra hajlamosabb felszólalók az itt-ott elhangzó „agymosott” jelzőt pedig kifejezetten kikérték az Orbánra szavazó választópolgárok nevében.

Egyre halványabb emlék a február 1-jei Putyin–Orbán-találkozó. Leginkább a gigantikus asztal jut az eszünkbe róla, no meg az, hogy Orbán szerényen békemissziónak nevezte moszkvai útját.

Valamikor a múlt század 90-es éveinek elején találta azt mondani Szirtes András filmrendező, hogy ha egy forintod van, akkor egy forintból kell filmet csinálni.

Egy hónappal az esemény után dicséretes lendülettel és intellektuális frissességgel folyik az ellenzéki oldalon a választási vereség ún. „feldolgozása”. 

A művészet tudatformáló ereje végtelen, végtelenül szerény. A művészek tudatformáló ereje – túl a művészetükön – még szerényebb, s kiszolgáltatott is a rájuk háruló figyelem mértékének. 

A hétvégén eléggé elverték Szlovéniában Janez Janšát, ahogy azt egyébként a múlt héten meg is mondtuk, hogy el fogják. Elverték, mint a lovat, az összes nagyvárosban, Ljubljanában, Celjében, Mariborban, Isztria szlovén részén, az országos 23,5 százalékhoz képest ezeken a helyeken 20, de még inkább 15 százalék alatt kapott.

Nem sokkal azután történt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Már túl voltunk pár kisebb-nagyobb oroszországi háborúellenes tüntetésen, s mindenki tudta, hogy a tiltakozókat könyörtelenül megveri, elviszi a rohamrendőrség, s az is közismertté vált, hogy hogyan bánnak a szervek a letartóztatottakkal.