Angyalosi Gergely

Van Balla Zsófia új kötetének végén egy meghatározhatatlan műfajú, rövid szöveg (prózavers?, miniesszé?), amely arról vall, hogy mit jelent a költőnő számára a tárgy. Nos, ez az önvallomás nagy segítségemre volt abban, hogy megtaláljam a magam kulcsát Balla szövegeihez. Rokonszenves szikárság, sallangtalan tömörség jellemzi ezt a meditációt, amely magától értetődő könnyedséggel vonja össze a tárgy használatát, megfigyelését, leírását - és verssé, vagyis műalkotássá gyarapodását. Míg ugyanis a használat koptatja tárgyainkat, mondja, a versben "tárgyiasuló" tekintet hozzáad valamit a létükhöz, alkotó módon állítja elénk a mindennapi használat során láthatóvá soha nem váló oldalaikat. A megértés egyesül a teremtéssel ebben az aktusban: miközben a vers révén

Akötet szerkesztője és válogatója, Várady Szabolcs a limericket (vagy magyarosan: limeriket) illetően egy alapvetően fontos megállapítást tesz az előszóban. E név elsőrendűen nem egy angol versformát vagy műfajt jelöl, állítja, hanem egy sajátos betegséget, amely befészkelődik az agyvelőbe, s azontúl "menthetetlen benne rezg". Be kell vallanom, hogy első olvasásra amolyan jópofaságnak véltem ezt a figyelmeztetést, a fanyar, angolos humor megnyilvánulásának. Nos, elért a méltó büntetés. Midőn már a harmadik éjszakán riadtam fel zaklatott álmomból arra, hogy egy limeriksor sürgősen párt keres magának (nem nyugszik addig, amíg "meg nem rimelik"), rá kellett jönnöm, hogy ennek