Nagy Norbert

  • Nagy Norbert

Nagy Norbert cikkei

Tao-könyvek: Elveszejtés-közelítés

  • Nagy Norbert
Páratlanul szép kiadásban tette közzé tavaly a Farkas Lőrinc Imre Kiadó Lao-Ce Tao te kingjét. A kötet önmagában is kuriózum, hiszen megjelenésének gondosságával kirí a vásári förmedvények közül. Van súlya, illata, a tükre tetszetős, szedése keresztirányú, levegős, jólesik már kézbevétele is. Ráadásul nemcsak gyönyörködtetést ígér, hét nyelven közli az ősi alapszöveget, és magyarul egyszerre két verziót kínál: Hatvany Bertalannak az Újváry Griff emigrációs kiadónál 1977-ben napvilágot látott variánsát, továbbá Ágner Lajos fordítását, melyet 1943-ban az Officina adott ki.

Könyv: Az eltűnt idő nyomdában (Évfordulós kiadványok)

  • Nagy Norbert
Nevezetes évfordulóink általában alkalmi kiadványok megjelentetésére késztetnek. A tisztes ünneplés óhajába némi önerősítési igény vegyül, az erkölcsi haszon mellett pedig joggal remélhetnek anyagiakat is a növekvő keresletre, valamint fokozott támogatási kedvre egyaránt számító kiadók. Ha külső tárgyi indok éppúgy akad, mint érdemes munka, csakugyan hálásak lehetünk a kerek számok iránti vonzalmuknak, hiszen régóta nélkülözött fontos eligazításokhoz, értékes művekhez jutunk általuk.

Kövess minket: