Novák Attila

A múlt szerdán Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s ennek megfelelően nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe fogja költöztetni.

Április 18-án, vasárnap zajlott - immár nyolcadszor - a budapesti Élet Menete. Ugyanezen a napon a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt is tartottak megemlékezést. E két rendezvényen bal- és jobboldali szónokok beszéltek a holokauszt emlékezetéről, megidézvén azokat az időket, amikor a nyilasok zsidókat gyilkoltak meg vagy deportáltak Magyarországról. A rendezvények különböző emlékezetpolitikai intencióval készültek, ami abból is következik, hogy más és más politikai tábor felvonulási terepének tekinthetők. Az Élet Menetén már évek óta a bal- és a liberális oldal, míg az Andrássy úton a mainstream jobboldal emlékezik - a tragikus eseményekre. Az, hogy a két megemlékezés végre egy napon történt, reménykeltő, hiszen arra utal, hogy ha a koncepcionális egyeztetéstől és az emlékezetpolitikai tartalmak összehangolásától még távol is állnak, de legalább az időpontról egyeztettek a felek. Meggyőződésem az is, hogy mindkét rendezvény szervezőit a jó szándék vezette. Mégis, jövendő tökéletesedésük reményében érdemes megvizsgálni, milyen politikai és történeti szerkezetben zajlottak az események.

Mondhatnánk éppenséggel, hogy a Petrocellin, Kojakon vagy a San Francisco utcáin (továbbá a teljes Halálos fegyver-arzenálon vagy utóbb a 16 utcán) trenírozott (már akkor is) veterán dolgozó, Richard Donner 1995-ös remeklésében, a Bérgyilkosokban a fiatal bgy. (Antonio Banderas) elől menekül az öreg bgy. (Sylvester Stallone) - nem vezetnénk félre senkit. Akkor sem, ha arra emlékeznénk belőle, hogy valamelyik tagnak egyszer csak választania kell. A piros kapszula vagy a nem piros kapszula csak jóval eztán merül fel (a Mátrixban - 1999), mindenesetre ez a Bérgyilkosok volt a Wachowski testvérek első felbukkanása a nemzetközi piacon (akkor még forgatókönyvíróként).